Vannak pillanatok, amikor egy vezetőnek fel kell ismerni: itt az idő, s az alkalom megmutatni, hogy nem pártkatona, van önálló véleménye. Különösen, ha azt sajátjai körében teheti meg, akik közül többen is lehetőséget adtak a nyílt, őszinte vélemények kimondására, kifejtésére – vállalták a felsőbb vezetéssel szembeni kiállást is. A csepeli polgármester, Borbély Lénárd nem ismerte fel a lehetőséget, nem is reagált az elhangzottakra, maradt, ami volt, önálló véleménynélküli pártkatona, csinovnyik.
Hogy miről van szó? A legutóbbi tusványosi, a csepeli önkormányzat által 1,5 mFt-tal támogatott pártrendezvényen, ahol fideszes településvezetők álltak, bocsánat ültek ki a nagyérdemű elé, s beszéltek „Az önkormányzatok a világpolitika viharában” című kérdéskörről, két kerületi vezető is felvállalta hivatalos állásponttól eltérő meggyőződése kimondását. http://index.hu/belfold/2016/07/22/beszoltak_a_kormanynak_a_budapesti_fideszes_polgarmesterek/
Szerintük „lefelé építjük” az önkormányzatokat, visszafejlődésükre jó példa az "iskolák állami átvétele”. Ha a folyamatot nem sikerül megállítani, akkor „az önkormányzatok kiüresednek, a ’politikai társadalom’ nehéz helyzetbe kerül”. Elhangzott, hogy „az önkormányzatok sokat kibírnak, tudnak alkalmazkodni, de ha felborul az egész egyensúly, az egész szervezet visszavonhatatlanul károsodik.” Az egyik polgármester pedig kikotyogta, vannak kormányzati tervek több kerület összevonására is.