CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szennyes az ablakban

2016. július 21. 02:43 - csú

farkas_florian_fakanal_es_orban.PNGKiraktuk a szennyest az ablakba – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ezzel a kijelentésével igyekezett bizonyítani, hogy a kormány nem csupán sikerpropagandát folytat, hanem a problémákkal és konfliktusokkal is kész foglalkozni.

Balog minisztériuma elegáns helyszínen, a Művészetek Palotájában rendezett nemzetközi romapolitikai konferenciát. Az apropót az adta, hogy az Európai Bizottság magyar kezdeményezésre öt évvel ezelőtt fogadta el az uniós roma keretstratégiát, idehaza pedig megszületett a nemzeti társadalmi felzárkózási program. Örömmel nyugtáztuk, hogy végre akad olyan kormányzati rendezvény, ahol a színpadra – a magyar és roma zászló mellett – hajlandók kitenni az uniós lobogót is.

A miniszter közölte, hogy a kormány a jövőben is szeretne együttműködni az Országos Roma Önkormányzattal. Állítását kevéssé erősítette, hogy a kétnapos tanácskozáson az ORÖ egyetlen képviselője sem szerepelt a meghívott előadók között. Balog kitért arra is, hogy

Tovább
2 komment

Rezsiharc: lejjebb csúszott Budapest

2016. július 20. 04:05 - csú

echos-3-ok-2015-10-07-651.pngLehet, hogy hamarosan ismét aktivizálják Németh Szilárd rezsikommandóját? Orbán Viktor kormányfőnek alighanem ideje lenne ismét megfújni a rezsikürtöt...

Romlott a budapesti lakossági gáztarifa helyezése a legfrissebb európai energiaár-összehasonlításban – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által közzétett adatokból. A felmérésben szereplő 26 európai főváros közül a miénk

Tovább
Szólj hozzá!

Elhunyt Somló Tamás

2016. július 19. 15:50 - csú

somlo_tamas_elhunyt_68_evesen_2016-07-19.jpgElhunyt Somló Tamás zenész, énekes, dalszerző, az LGT tagja. A 68 éves zenész keddre virradóra hunyt el. Az utóbbi hónapokban rákkal küzdött. Zenésztársa, Presser Gábor – aki halálhírét is bejelentette – húzóemberként jellemezte Somlót, akinek biztosan nem voltak haragosai.

Somló Tamást szinte mindenki a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként ismeri, ám korábban a rövid ideig tagja volt az Atlasznak, a Kexnek, a Non Stopnak, majd 1964-ben az Omegának is. Az LGT-hez a zenekarból kilépett Frenreisz Károly helyére került, és az együttes feloszlásáig tagja volt a csapatnak. Ezt követően hat évig dolgozott Dániában, majd Demjén Ferenc meghívására hazaérkezett és több produkcióban közreműködött, például

Tovább
Szólj hozzá!

Ki hozta a nyakunkra a sáskahadat?

2016. július 19. 05:47 - csú

Batka Zoltán nyílt levele:

simicska_lajos.PNGKedves Lajos bácsi!

Úgy is, mint egészen a legutóbbi időkig az Ön finanszírozója, magyar adófizető elszomorodva olvastam a legújabb ötletéről, miszerint a tőlem is megszerzett pénzéből a Jobbikot fogja pénzelni. „Vona Gábor-projekt” – fogalmaznak Önre hivatkozva, üzletiesen.

A probléma csak az, Lajos bácsi, hogy bár meglehet, maga zseniális üzletember – jóllehet nem nagyon emlékszem piaci alapon működő vállalkozására –, ez politika. Amihez maga mostanában nem ért, mi pedig nyögjük és még évtizedekig nyögni fogjuk tévedései következményeit.

Hadd emlékeztessem arra, hogy jórészt maga hozta a nyakunkra a Fidesz elnevezésű sáskahadat, a hatalma megtartása érdekében az országot az EU-ból kifelé kormányzó Orbán Viktorral. Ha Lajos bácsi időben felüti a törikönyvet, megtudhatta volna, hogy az autoriter hajlamú vezetők hatalomra jutva viszonylag gyorsan lecserélik korábbi támogatóikat.

Például azért, mert azok látták őket emberi valójukban, kicsinek, esendőnek és gyengének. Maga is pontosan így járt. Azonban Orbánnal még egész olcsón megúszta, Lajos bácsi például szabadlábon van. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy

Tovább
4 komment

Hatalmas átverésre készül a kormány

2016. július 19. 03:44 - csú

mutet_2.PNGHosszas „belharc” után tette közzé a kormány határozatát, amely „az Egészséges Budapest Program előkészítéséről” címet kapta. Ez annál is furcsább, mert a legfőbb Fidesz főnök zsigerből utálja és megveti – liberális és kozmopolita tradíciói miatt – a fővárost: elvette iskoláit és kórházait, a tömegközlekedés támogatási igényeit rendre lesöpri, vagy zsugorítja a döntéshozatalnál. Kísért a múlt: Horthy sem szerette a „bűnös várost”, amelyet 1919-ben „tetemre hívott” és ez meghatározó szerepet játszott a korszak közbeszédében. Lehet, hogy - akárcsak a kormányzó országlásának idején - ez a feléledő mítosz gerjesztette Budapest és persze más települések önkormányzati autonómiájának szűkítését?

Orbán most viszont azt akarja velünk, fővárosiakkal elhitetni, hogy előítéletei ellenére megújítja a főváros egészségügyét, különös tekintettel a sürgősségi ellátásra. Önmagában már az is

Tovább
Szólj hozzá!

Még mindig titok! Hogyan zárták le Borbély polgármester piás ügyét?

2016. július 18. 05:59 - csú

AMI A CSEPELI HÍRMONDÓBÓL KIMARADT, AZT MI KÖZZÉTESSZÜK!

kidobol-2_8.jpgRovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, sorra veszi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. Kerületi Önkormányzat Csepeli Hírmondó című lapjába nem fértek bele. Annak eldöntése, hogy miért nem fért bele a lap 24 oldalába egy-egy hír, esemény vagy ellenzéki vélemény, rendezvény, nem elsősorban szerkesztőségünk feladata. Gondolja végig az olvasó: miért maradtak ki az alábbiak a Csepeli Hírmondó július 14-én megjelent 14. számából:

Ha Csepeli Hírmondó, akkor kvótás népszavazás, illetve politikai célú írások a szocialisták lejáratása érdekében. A népszavazás kapcsán még mindig nem tisztázott, hogy állami vagy önkormányzati pénzből folyik a politikai kampány a csepeliek közpénzéből fenntartott CSH-ban, míg a szocialisták „ügyeiről” szóló politikai írások anyagi fedezete a csepeli közpénz. Ráadásul ebben az esetben a már megszokott és az újságírói etikát megcsúfoló módon, a jogerős bírósági ítéletek elhallgatásával, az érintettek megkérdezése, véleményének ismertetése nélkül. Így kampányol csepeli közpénzből kerületi a Fidesz!

Az Aktuális rovatban viszont, többek között a fentiek miatt sem kaptak helyet, a csepeli közélet aktuális eseményei vagy éppen hónapok óta megválaszolatlan kérdései. Például:

Tovább
Szólj hozzá!

Szemét ügy: sokba kerülhet ez még nekünk, amikor jön az ősz...

2016. július 18. 05:56 - csú

szamla.PNGGémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökek elmondta, a jogszabályok a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelőnek írják elő, hogy számlát küldjön a háztartásoknak a szemétszállítási díjakról.

Szerinte az állami társaság április óta képtelen kiállítani a bizonylatokat, ezért a helyi szemétszállítási cégekre próbálja bízni a számlázást, ezt azonban a cégek törvényesen nem vállalhatják el, ahhoz pedig, hogy a munkát bárki elvégezze,

Tovább
Szólj hozzá!

Lengyel László megemlékezése Esterházy Péterről

2016. július 17. 05:59 - csú

esterhazy_peter_foldes_imre_nepszabi.jpgVan pillanat, amikor egy nemzedék, sőt egy kultúra hal meg egyetlen ember halálával. Esterházy mi voltunk. Jelképezett, képviselt bennünket, még azokat is, akiket nem jelképezett és nem képviselt. Nem könyv és cikk, nem mondat és szó – stílus.

Epé egy életstílus, egy civilizációs modor – egy jobb, másik Magyarország eleganciája. Szenvedésében és kínjában is könnyed, esendőségében is elegáns. Nem egyszerűen az ország szeretett vagy gyűlölt Írófejedelme volt, de állandóan érezhette a magyar átok és áldás késztetését: neked kell itt kimondanod a szabadító igét. Ez a lehető legkevésbé akaródzott neki, de kacérkodott is, mórikált is vele, tudnám, ha akarnám, tenném, ha volna értelme. Nem engedhetem ki a bennem élő kurucot, akit a bennem élő labanc zárt be, mondta nekem akkor, amikor megint nekilódultam, hogy valamiféle ellenállásra fölbuzdítsam. Mi voltunk ez is, ahogy bennünk vívódott a negyvennyolcas és a hatvanhetes, az ötvenhatos és a hatvannyolcas, na elmész te a vívódásaiddal, mondaná. Valamennyien tudjuk, hogy a Hasnyál az undorító történelem is, amely a szemünk láttára lemészárolta. S vele együtt minket. Nem tudok senki mást, aki

Tovább
1 komment

Íme, itt van a siker titka: Teljesítmény, átélhető történet, vonzerő

2016. július 17. 05:05 - csú

eb-magyar-portugal-gera-orom-feliratok_nelkul.pngÜnnepel egy nagyjából 93 ezer négyzetkilométeren elterülő ország tízmillió lakója. A labdarúgósiker nem törli el az elmúlt évtized politikai és gazdasági nehézségeit, ám sokan szeretik a focit, és örülnek az eddig csak remélt eredménynek. Ha van hasonlóság a magyar és a portugál futballhelyzet között, az itt véget is ér.

Magyarországon, feltehetőleg, a többség örült, hogy a válogatott kvalifikált a kontinenstornára, majd csoportelsőként továbbjutott. Mégis közéleti vita tárgyává vált, mit kezdjünk ezzel az örömmel. Hiszen az Orbán-rendszer állama a labdarúgást leplezetlenül használja legitimációs és oligarcha-finanszírozási célokra. Csak a tájékozottabbak vélik tudni, hogy a válogatott munkájára Orbánnak nincs ráhatása. Ettől még a „na, ugye"-propaganda csúcsra járhat.

A drukkolni vagy sem problematikája két irányba ágazik el. Az egyik

Tovább
Szólj hozzá!

Ki, mit tud? Borul a bili! Lehull a lepel a kormányzati átverésről?

2016. július 17. 04:48 - csú

rogan_antal_duhos-255_kisebb_1.pngBíróság kötelezi Rogánt, hogy adja ki a nemzeti konzultáció eredményeit

2011 óta négyszer fordult Orbán Viktor miniszterelnök konzultációs kérdéseket tartalmazó levéllel a választókhoz, ám a kormány csak a legutóbbi, "a bevándorlásról és a terrorizmusról" szóló nemzeti konzultáció eredményeit publikálta

Egy magánszemély tavaly nyári adatkérése alapján azonban most a Fővárosi Ítélőtábla ítéletben kötelezte Rogán Antal minisztériumát, hogy adja ki a többi konzultáció részletes eredménysorát is. Az adatkérőt a bírósági eljárás során az Átlátszó ügyvédei képviselték - írta a portál.

Egy, a KiMitTud adatigénylő rendszeren eredetileg a Miniszterelnökségnek beadott, elsőre egyszerűnek tűnő adatigénylésből a szokásosnál is abszurdabb adatper kerekedett. A felhasználó az addigi nemzeti konzultációk részletes eredményeit szerette volna megismerni, amire annyi érdemi választ kapott, hogy

Tovább
1 komment

Ésszel felfogni ezt már nem lehet...

2016. július 16. 07:09 - csú

rozsa_a_franciakert.jpgIlyen hát, amikor az ember először nem is tudja, mit mondjon. Annyiszor sújtott le közelünkben a tomboló erőszak, hogy azon kapjuk magunkat: az együtt érző mondatok akaratlanul sablonossá válnak, és felfoghatatlan rutinnal fogunk hozzá az esemény feldolgozásához.

Másfél év alatt ez a harmadik alkalom, hogy valami vigasztalót, lélekemelőt, önbizalomerősítőt kéne mondanunk egymásnak egy szörnyű franciaországi terrortámadás után.

A tompaság szállt meg minket csütörtök este, amikor kiderült, hogy valahol fájóan közel hozzánk, értelmetlen düh ölt meg közel száz embert. Mi, magyarok még épp a gyászmunka kezdetén jártunk: Esterházy Péter hagyatéka, példája járt a fejünkben, amikor Nizzából érkeztek az első hírek. Mire felébredtünk, 84 halottat számláltak a dél-franciaországi városban. 

Tovább
Szólj hozzá!

Elbukott a török puccs

2016. július 16. 06:12 - csú

torok_puccs.jpgPéntek éjjel puccskísérlet volt Törökországban. Katonák foglalták el a fő reptereket és stratégiai pontokat Ankarában és Isztambulban, bejelentették, hogy átveszik a hatalmat. Recep Tayyip Erdogan elnök ellenállásra szólította fel a híveit, akik az utcára vonultak és gyakorlatilag elfojtották a puccsot. Sok helyen volt tűzharc, a parlamentre légicsapást mértek, több tucatnyian meghaltak és százak megsebesültek az összecsapásokban. A történtekből megerősödve kerülhet ki az autokratikus módszerei miatt bírált Erdogan

Részletek  ITT

Legfrisseb hírek a törökországi helyzetről ITT

3 komment

Rátenyerelt a Fidesz a pánikgombra

2016. július 16. 03:33 - csú

orban_erolkodik-2.PNGEgészen egyedülálló, amit a fideszes kormány művel, igazi hungarikum. Sik Endre szocio­lógus szerint Magyarországon intézményesült, masszív rendszerré állt össze a morális pánikkeltés.

– Nálunk más történik. A fideszes kormány olyan innovatív, rendkívül széles körben és nagyon durván ható kampányt épített a „migránsügyre", amelyhez hasonlót nem tapasztalni más országokban. Ilyesmivel sehol, semmilyen hatalom nem próbálkozik – állítja Sik Endre szocio­lógus, egyetemi tanár, a Tárki vezető kutatója.

A 2014-es parlamenti választás után, a netadó elleni tömegtüntetések idején a Fidesz népszerűsége látványosan csökkent – emlékeztet a szociológus. A kormány arculattervező agytrösztje némi kísérletezés után (lásd a halálbüntetést újrafelfedezését) felismerte, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Csepel ittas vezetője és „vajas” fejű alpolgármestere papolt erkölcsről

2016. július 15. 05:59 - csú

abel-borbely-777.pngA magyar közmondás Csepelen is igaz: akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. Másképpen fogalmazva: aki sáros valamiben, jobb, ha meghúzza magát, és nem hivatkozik tisztességre, erkölcsre. Borbély Lénárd csepeli polgármester és alpolgármestere, Ábel Attila, a jegyzőkönyv tanúsága szerint, erkölcsi kötelességről papolt a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, a Szociális, Egészségügyi és  Fogyatékosügyi Bizottság nem képviselő tagjának megválasztása kapcsán kialakult vitában

Részletek:

Tovább
Szólj hozzá!

Esterházy Péter a halál árnyékában az élet szépségéről beszélt

2016. július 15. 04:24 - csú

esterhazy_peter_foldes_imre_nepszabi.jpgMiként tegnap közöltük, Esterházy Péter július 14-én, 66 éves korában elhunyt.

Kelen Károly az Esterházy idézettel kezdi írását, majd így emlékezik a világhírű magyar íróra:

„Semmi baj. Tényleg
úgy látszik, ez a világ
a létező világok legjobbika.
Nyugodjam békében."


A hetvenes évek közepén tűnt fel ez a minden szempontból különleges irodalmi személyiség. A kommunista társadalomban a történelmi Esterházy család leszármazottja a legmodernebb stílusok követőjeként tört magának utat az akkor induló, jelentős írógenerációban.

Tovább
Szólj hozzá!

Miért rendezett ribilliót a csepeli bíróságon az elkeseredett apa?

2016. július 14. 07:01 - csú

birosagi_affer.PNGSokkolta a félreértett ítélet, ezért akarta kidobni a pulpitust az ablakon – ezt mondta a Blikk riporterének D. Gábor (43). Mint megírtuk, az apa július 6-án rendezett ribil­liót a csepeli járásbíróságon: felkapta a vádlottak kihallgatására szolgáló faépítményt, törni-zúzni kezdett, az alügyésznőt pedig a karzat mögé szorította.

Úgy tudjuk, a bíró az akciót látva ennyit mondott: „Mit csinál, ember?”

– Olyan volt, mintha kialudt volna a fény a teremben, amikor a bíró kimondta: bűnös – kezdte a férfi.­

Tovább
Szólj hozzá!

Titkos nyaraló Lovasberényben

2016. július 14. 05:25 - csú

l_simon_laszlo.PNGSzámunkra L. Simon László (képünkön) szava parancs. Még akkor is, ha már nem államtitkár, mert a munkája - állítólag - némi kívánnivalókat hagyott mag után, például az örökségvédelem terén. Sőt, annál inkább. Hiszen ez az érdemes férfiú még e magas pozíció nélkül is megtestesítője a jelenlegi hatalomnak. Lankadatlanul gyarapítja vagyonát, miközben benne van a brancsban. Továbbra is Lázár János barátja, őt biztos nem hagyják az út szélén.

L. Simon pedig nemrég a lovasberényi kormányüdülő eladása kapcsán azt mondta érdeklődő munkatársunknak: "Nagyon könnyen meg lehet tudni ki a vevő, nyomozzák ki". Így hát nekiindultunk. Nem szegte kedvünket, hogy a minden kérdésre azonnal és kimerítően felelő kancelláriaminiszter csak későbbre ígért választ. Az sem, hogy bár egész listát helyezett kilátásba az üdülőkről, végül a vagyonkezelőhöz irányított. Ott aztán

Tovább
1 komment

Siralmas

2016. július 14. 03:21 - csú

kocsis_mate_ungar_klara-ugye.PNGKocsis Mátéról (képünkön) tudni kell, hogy ő a Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármestere, a kézilabdázók szövetségének (ellenjelölt nélkül megválasztott) elnöke, ha hinni lehet a híreknek, Tarlós István főpolgármester utódjaként is számításba veszik. Végső soron persze tökéletesen mindegy, hogy melyik minőségében pötyögte ki szövegét a Facebookra.

Méltatlan az egész, úgy, ahogy van.

Az előzmény:

Tovább
Szólj hozzá!

Undor

2016. július 13. 04:24 - csú

matolcsy_gyorgy_szemet_meresztgeti.PNGMára a „családi összefogás" lett az egyik legkínosabb politikai kifejezés Magyarországon. Családi összefogásból lett Lázár János gyermekének luxuslakása Budán, így épült Szijjártó Péter úszómedencés kacsalábon for­gója Dunakeszin, és részben a család kuporgatta össze Rogán Antalnak a Pasa parki villalakást.

Jegybankelnökünk fia, Matolcsy Ádám is joggal hivatkozhat arra, hogy harmincéves korára családi összefogásból gazdagodott meg.

Az ifjú vállalkozó nemrég vágott zsebre ezen az alapon egy milliárdos forgalmú bútorüzemet, amihez a nagybácsi bankja adott hitelt, akit viszont a papa jegybankja tőkésített fel, történetesen közpénzből.

Tovább
1 komment

Körmös

2016. július 13. 03:21 - csú

orban_duhos-2_1.pngA tanító bácsi elégedetlen. Összevonta szemöldökét, maga elé állította a rakoncátlan nebulókat és elkezdte osztogatni a körmösöket. A miniszterelnök hozzálátott, hogy rendet csináljon az Orbán-osztályban.

Erőskezű keresztapa, rajta tartja a szemét a kisvezéreken, ha valaki megpróbál túlzott önállóságra szert tenni, azonnal visszaparancsolja a sorba. Nincsenek elévülhetetlen érdemek, „egykutya kölkei vagyunk” összetartás, s ezt elsőként az Orbánt politikai és gazdasági téren is erőssé tevő Simicska tapasztalhatta meg. Mindenkit le lehet cserélni a NER-ben, aki vérszemet kap; hátrébb lehet tolni, akiről úgy érzik, hogy már túl nagyra nőtt és jóllakott; oda lehet engedni a még éheseket. Így kerülnek ki a pikszisből a Simicskák, Nyergesek, Némethnék, így léphetnek előbbre kötélbarátok, a gyerekkori szomszéd, a Rogánok, a Vajnák, a Habonyok.

Egyszer fent, aztán lent. Ez a bizonytalansága tartja fékén az Orbánhoz kötődő politikai és gazdasági köröket. Politológiai kutatásokat lehetne alapozni azokra a kamarilla-döntésekre, amelyek a színfalak mögött születnek. Másképp nincs magyarázat arra, hogy tudnak évekig fényes csillagként ragyogni a Spéderek, hogy aztán egyetlen pillanat alatt a tömlöcben kössenek ki. Vagy az L. Simon-jelenségre: nem is olyan rég a miniszterelnök még meg is látogatta birtokát, ahol elítéltek olcsó bérért szüreteltek az államtitkárnak, most meg úgy takarították el őt az útból, hogy csak úgy porzott.

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása