A történelmi múlttal együtt kell élni, tanulni kell belőle, azt megváltoztatni nem, csak – ideiglenesen – hamisítani lehet. A jelent viszont még formálhatjuk, rajtunk áll, milyen múltat teremtünk utódainknak...
Ma emlékezünk meg a sokak számára mai napig traumaként megélt trianoni békeszerződés aláírásáról annak 100. évfordulójáról. Az akkori diktátum értelmében Magyarország elvesztette – Horvátország nélkül – területe kétharmadát, lakosságának közel 60 százalékát, és mintegy 3,3 millió magyar anyanyelvű került az utódállamok területére.
Hogy mi vezetett idáig, és kiket terhel a felelősség, arról azóta is megoszlanak a vélemények, és a politikusok, kutatók, de még az átlagpolgárok is általában politikai hovatartozástól függően, a tények halmazából az adott nézetet alátámasztó mozzanatok kihangsúlyozása és az ellentmondóak negligálása alapján alakítják ki saját álláspontjukat. Ebben az írásban azonban nem e történeti vitát kívánom folytatni, illetve saját értelmezésemet megosztani.
Úgy vélem, a méltó és mértékletes megemlékezés mellett nem térhetünk ki az elől, hogy történelmi párhuzamot vonjunk az akkori történések és az akár „második Trianonnak” is nevezhető, az elmúlt évtizedben lezajlott politikai átalakulás között.
Elsőre talán furcsának hangzik ez a felvetés, de
Ismerős nekem a részvétlenség, a cinizmus, a nagyhangú öntetszelgés, a híradókba vegyített, ellenőrizhetetlen helyzetjelentések ceremóniája. Ismerős a félelemkeltés, az egyedül üdvözítő és immár teljhatalommal rendelkező ország-atya kenetes, hárító és önelégült beszédmódja, a fölsorakozó központi bizottsági csoportképek látványa
A nagymamámat még mindig nem kísérhetem el a csepeli Sparba, hiszen oda reggel kilenc és dél között csak ő mehet, én, az unokája nem léphetek be az üzletbe, de ha meccsre mennénk együtt, vagy inkább
És van egy pártszimpátiától független, szinte mindenen átívelő vélemény: a korrupció a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben csak nőtt az országban...
Kovács Dávid Attila, Csepel független önkormányzati képviselője, arra kérte Facebook-oldalán a követőit, hogy írják meg neki azokat a kérdéseket, melyeket megkérdeznének a kerület fideszes polgármesterétől.
Az oroszlán nem ette meg...
És akikről egyelőre csak nagyon keveset tudunk? „Soha nem hangzott el olyan utasítás, hogy ágyakat kell kiüríteni” – mondta Kásler Miklós "ember" miniszter. Mert úgy mondták napokig, hányat kell „felszabadítani”. Mint a szovjetek 45 évig. Csak az után sikerült a laktanyáikat kiüríteni. Őket mikor fogjuk?
Hitelessége miatt nélkülözhetetlen, az emberek gondolkodását, cselekedetét befolyásolni tudó eszköz volt az újság. Nem a dolgozó ember fordult el a sajtótól, hanem a sajtó fordult abba az elitista világba, ahol a pénz és a hatalom leledzett...