A Csepeli Munkásotthonban annak idején igen gyakran megforduló Hofi Géza mondta: „Magyarországon az egy főre jutó bunkó kettő!”

Mint annyi más dologban ebben is igaza lett a nagy nevettetőnek. A budapesti utazásai során az ember igen gyakran találkozik megütköző dolgokkal. Vannak olyan polgártársak, akik úgy vélik, hogy a szabadság az önzéssel egyenértékű.

A csepeli HÉV-en és a helyi buszokon is találkozni olyanokkal, akik a zsúfolt járművön szinte kisajátítják maguknak nem csak az ülőhelyet, hanem a mellette lévőt, vagy az egész bokszot. Ilyenkor az utasok (öregek, gyerekek, terhes nők, betegek stb.) egymást taposva tolongnak a járművön, míg ezek az egoisták, a legnagyobb lelki nyugalommal néznek ki a fejükből.

Megint Hofit idézve „az átkos diktatórikus szocializmusban” amikor még fiatal voltam, a HÉV négyüléses bokszában négyen ültek. Ma már a legjobb esetben is csak ketten.

Találkoztam olyan kigyúrt fickóval, aki a Boráros téren beült a négyes bokszba elterpeszkedett mint a

A castingnál előzékenyen figyelembe vették a Gazda testmagasságát, és sikerült Szlovák szerepét a Gazdánál sokkal kisebb színészre bízni. Néha centiken múlik a hírnév. Sajnos a kép előterében tornyosuló statisztát nem lehetett kivágni (már a képből, mert a munkahelyéről nyilván igen), ezért a Gazda javára eltolódó arányok visszakerülnek a helyükre, és két kicsi embert látunk egymással szemben.

A Borkorcsolya film helyszínéül választott kesztölci kocsma tökéletes színtér, lehetne bárhol, az ország bármely kocsmajárója meg is látná magát benne. Tapasztott fehér falán kovácsoltvas gyertyatartó emlékeztet a kádárkori szép időkre, amikor még gyertya világított a falon, ha kihagyott a téesz aggregátora.

A film kezdő snittje szépen ágyaz meg az örök vidéki feudális nosztalgiának. Állni látszék az idő. Megjelenik a Gazdát játszó színész, aki helyiként fogadja a hozzá érkező, Szlovák Ferencet játszó Szlovák Ferencet. A szituáció fordított, mert az eredeti forgatókönyv szerint a Gazda a vendég és Szlovák volna itthon, de itt nyomatékosítja a rendező a hangsúlyt: a Gazda mindenütt otthon van, akkor is, ha vendég. Szlovák zakója a Vörös Október Férfiruhagyár egykori szalagjáról tökéletes választás, szinte beteríti a képet a naftalinszag. A zakó alatti csíkos cérnapulcsi és a sildes barett a

A csepeli  polgármester megbízásából meghívtak egy november 11-i koszorúzásra, vagy ahogy írják: „az első világháború lezárásának 103. évfordulója… az 1956-os forradalom és szabadságharc csepeli leverésének 65. évfordulója…”az első világháborús emlékműnél és a pesti srácok Szent Imre téri szobránál (képünkön Németh szilárddal), a csepeli hősökre emlékező „néma főhajtásra”.

El nem tudom képzelni, hogy ezeken a gyászos napokon mit lehet ünnepelni. Főleg akkor, amikor nincs is kerek évforduló, ami némi magyarázatát adná a megemlékezésnek. Csak arra tudok következtetni, hogy ők bizonyára másként látják az eseményeket. – Így kezdi Ők és én című fb bejegyzését Horváth Gyula, a csepeli önkormányzat ellenzéki (DK-s) képviselője. Az alábbiakban részletet közlünk írásából:

„Én az első világháborúban való bekapcsolódásunkat, oktalan dologként tartom számon, és az ország egyik legnagyobb tragédiája kiindulópontjaként értékelem. Ezért ennek megünneplése távol áll tőlem. Az 56-os forradalom idején tudomásom szerint…  itt nem voltak pesti srácok! A küzdelmek a gyárakban szerveződött munkástanácsokban folytak leginkább. Azok azonban ekkorra még nem szűntek meg, sőt a következő évre is átnyúltak. A kerületi fegyveres felkelés

Az Újpest és a Felcsút SE néven, a Puskás Akadémia tízéveseinek mérkőzéséről hazatérő újpesti középcsatártól édesapja nyilván megkérdezte: hány gólt rúgtál, kisfiam? 15-öt, hangozhatott a válasz. És mennyi volt az eredmény? 40-0-ra győztünk.

 Nem nyomdahiba. Ez volt az eredmény. A Népszava Puskás kikérné magának című írása nagy segítségünk volt a részletek megismerésében. Igaz, ma már nehéz lenne tájékozódni, ugyanis a felcsúti fiatalok rossz szereplései miatt a futballszövetség egységesen törölte az adatbankból az eredményeket.

 Az Akadémia 11 éveseinek eredményei közül több sem volt sokkal kedvezőbb: 1-24, 3-8, 7-14, csak néhány a korábbiak közül.

A cikk szerint, a kormányfő által 2006-ban alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány az első kilenc év alatt 32 milliárdos támogatást kapott, jórészt a hazai vállalatoktól, amelyek társasági adójuk egy részét nem az állam-, hanem a felcsúti kasszába fizették be, és a

A csepeliek már csak a nyakukba szakadt újabb bajról értesüljenek? A marakodó kerületvezetők cserbenhagyták őket?

A szeptemberi képviselő-testületi ülésen Tóth Sándor (Fidesz szövetségesévé állt LMP-s képviselő) a csepeli parkolás gondját, a legegyszerűbb módon, a parkolási díjak bevezetésével kívánta megoldani! Ez a végtelenül leegyszerűsített megoldás azonnal támogatást kapott a fideszes képviselők élharcosaitól, de elsősorban Borbély Lénárdtól.

A mostanra kialakult áldatlan csepeli parkolási rendszerért nagymértékben felelős fideszesek, populista rövidlátásukkal azonnal támogatták a legegyszerűbb megoldást. Leegyszerűsített gondolkodásukkal a hibásakat az agglomerációban élőkben, más kerületek lakóiban, meg Karácsony Gerelyben lelték meg. Az erre a színvonalra leköltöztetett véleményük szerint ugyanis a problémát az „idegenek” által itt parkoltatott gépkocsik okozzák. hozzászólásaikban kifejtett véleményük szerint olyan /diszkriminatív/ parkolási díjrendszer kialakítását szorgalmazták, amelyikben csak a kerületen kívülieket sarcolnák díjfizetéssel.

De nem csak Csepelen vannak ám a következményekkel nem törődő populisták!

Nem rég a Csiliben, a pesterzsébeti volt vasas művelődési házban tartott lakossági fórumon (ahol a törvényi előírás értelmében a Gubacsi híd vasúti átkelőjének duplájára bővítéséről tájékoztatták az ottaniakat az illetékesek) az egyik felszólaló azt javasolta: érjék el, hogy a csepeliek nem használják a Gubacsi hidat, a”csepeli átkelőt” mert

Beperli a köz pénzéből működő pártmédiát – értsd, az MTVA-t – a Demokratikus Koalíció, mert a Kossuth Rádió az Elkxrtukből átemelte azt az állítást, ami szerint Dobrev Klára döntött 2006-ban emberek megveréséről és szemkilövéséről. Magát a mozgókép terméket nem perelték be; lehet, azért, mert miután művészfilmnek nyilvánították, a benne foglaltak művészi igazságnak minősülnek. Ugorjunk.

A dolog persze arról szól, hogy az Agymosó Hivatal korábban, egészen pontosan az ellenzéki előválasztás előtt azt tételezte, hogy Dobrev Klára lesz a befutó, ami egy valóságos „2 in 1” lett volna, ezért kellett a filmben főártalommá előléptetni, háttérben az idők folyamán kozmikus sötét anyaggá átlényegített férjjel: elég volt egyet ütni, és agymosók máris kettőt kaptak. Volna. Dehát a dolgok másképp alakultak, a propaganda azóta is fut a pénzünk után, ahelyett, hogy bölcs előrelátásból B, C, sőt D verziót is forgattak volna.

Az egyikben mondjuk a

Németh Szilárd  elkxrta a csepeli moziban? És még büszke is rá? Megörökítette, dokumentálta a tényt.   A kovidos járvány újabb, immár negyedik csúcspopntjához közeledve, az október végi békemenetes buszoztatás után két nyúljás pacal legyártása között   a november eleji maszkmentes csepeli csődületet főzte ki  Orbán udvari kuktája?

A héten a csepeli nyugdíjasok is megkapták Orbán Viktor, újabb, immár sokadik levelét. Nincs benne semmi új, amit korábban már – itt-ott, többnyire kedvenc bejelentő helyén, a Kossuth rádióban –, be nem jelentett volna. Néhány napilapon, internetes oldalon kívül, még nem sokan foglalkoztak a levéllel. Szombat estig Németh Szilárd és Borbély Lénárd sem emelte be dicsekvés céljából, saját közösségi oldalára, de ami késik, nem múlik. Blogunk csak néhány megjegyzést fűz a levélhez:

> „80 ezer forintos nyugdíjprémiumot biztosítunk…” Az kimaradt, hogy még a Bajnai kormány fogadta el 2009-ben azt a törvényt, amely szerint a nyugdíjprémium, ha a költségvetés lehetővé teszi, mérlegelés nélkül jár a nyugdíjasoknak.

> Hetek óta „lohol a pénzügyminiszter nyakán” Orbán Viktor, hogy februárban a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat kaphassanak. No nem a nyugdíjasok, hanem az április parlamenti választások megnyerése érdekében, bár a végső döntés az orbáni  Nemzeti Együttműködés Rendszerében úgyis Orbán privilégiuma. De még fenn kell tartania a demokrácia látszatát. Mi pedig remélhetjük legalább, hogy

Az Auróra cirkáló ma is Szentpéterváron, az egykori Leningrádban, a Néván áll, és őrzi a titkát vagy a történelemről és a legendákról beszél. Ami biztos:  gondozzák. A történelem tanúja. Tanúja a történelem 

Oroszországban száznégy éve, 1917. november 7-én (a korabeli Gergely-naptár szerint október 25-én) győzött a nagy októberi szocialista forradalom.

Az első világháború véres harcaiba belefáradt hatalmas országban sztrájkok és tiltakozások után 1917. március 12-én győzött a polgári demokratikus forradalom, három nappal később lemondott II. Miklós cár. Az országban kettős hatalom alakult ki a szovjetek (közvetlenül választott tanácsok) és az ideiglenes kormány között.

A  bolsevik vezetők (Lenin, Trockij, Zinovjev, Buharin) a forradalom továbbvitelét tűzték ki célul, megvonták a támogatást az ideiglenes kormánytól és a szovjetekben (tanácsokban) igyekeztek átvenni a hatalmat. A demokratikus köztársaságról, a munkásellenőrzésről, a földesúri földek magántulajdonának megszüntetéséről és a háború befejezéséről szóló programjuk

Ma már a Boráros térnek is örülünk! Ötven éve azonban ezt ígérték: "A Kálvin tér forgalmi jelentősége a közeli években meghatványozódik. Ennek előjelei rövidesen már a külszínen is láthatók lesznek. (...) Itt fog átfutni az észak-déli, a zuglói, a dél-budai metró vonala, és itt lesz a csepeli gyorsvasút és a ráckevei HÉV meghosszabbított vonalának végállomása..."

A csepelieknek nincsenek új ígéretek, csak újszülöttek és újabb generációk vannak a kerületben. Íme egy példa.

1971. november 11-én a Magyar Nemzet című napilap a következőket írta:

„A Kálvin tér forgalmi jelentősége a közeli években meghatványozódik. Ennek előjelei rövidesen már a külszínen is láthatók lesznek. (...) Itt fog átfutni az észak-déli, a zuglói, a dél-budai metró vonala, és itt lesz a csepeli gyorsvasút és a ráckevei HÉV meghosszabbított vonalának végállomása. Nagyméretű forgalom bonyolódik majd le a Kálvin tér szintje alatt és ezt növeli a hatalmas térségnek ugyancsak a szint alatt átvezetendő sűrű gyalogos közlekedése.

 A tervezési feladatokat az UVATERV kapta.

 (...) Az észak-déli metró vonalán szélesebb pályaudvarokat alakítanak majd ki, mint a

Tudom, ha napestig böngészem a Facebookon kommentelők posztjait és riposztjait, az nem tekinthető a közvélemény reprezentatív mintavételének. De ha sokan próbálunk ily módon tájékozódni, akkor ez erősen befolyásolhatja a közéletet. Szeretném elmondani, mi jön le nekem ezekben a napokban a közösségimédia-megnyilvánulásokból.

Először is az, hogy az ellenzéki térfélen elpárolgott a reménytelenség, az „úgyis Orbán marad” imamalomszerűen ismételt fordulata. Másodszor az, hogy sokan féltik a nagy nehezen megszületett összefogást. Harmadrészt: e félelem forrása főként nem az, hogy a NER majd kívülről szétveri ezt az összefogást – bár gyakran ez is –, hanem hogy ez belülről fog megtörténni. Természetesen nem énmiattam, hanem a másik miatt. Mert a hatpárti ellenzék hívei – közülük legalábbis az úgynevezett megmondóemberek nagy része – nem hatfelé, hanem alapvetően kétfelé húz, és mindkét csapat hajlamos azt állítani, hogy

Néhány százmillió forint helyett ötmilliárdról indult, azóta újabb milliárdok, tízmilliárdok röpködnek a Jedlik felújítása, átépítése körül, de a bezárt kapura  a több mint két évvel ezelőtt kitett szikár szöveg mondanivalója ma is érvényes. Egyelőre ugyanis csak az biztos, hogy Csepel patinás gimnáziuma a Táncsics Mihály utca helyett Csillagtelepen, a Tejút utcában fogadja a diákokat. Ideiglenesen. De azt, hogy  meddig tart az ideiglenesség, a nótórius ígérgetőkön kívül senki sem merné megjósolni...

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) november 3-án megjelent 21. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket. 

A lap legújabb számának aktuális rovatában ismét a fejlesztések kaptak hangsúlyt (Jedlik felújítása, útépítések, észak-csepeli park megépítése, stb), de külön kiemelt téma lett az immár sokadszor „eladott” milliárdos egészségügyi fejlesztés is. Továbbra sem érdeklik a szerkesztőséget vagy inkább a lap tulajdonosait a csepelieket foglalkoztató események, kérdések pl. az önkormányzatokat sújtó jogi és pénzügyi kormányzati döntések, a kerület valós járványügyi helyzete, az M0 ismételt lezárása miatti és más közlekedési feszültségek, csakúgy mint a csepeliek mindennapi gondjai.

Véleményünk a lap néhány írásáról:

Kövér László vajon tudja még, hogy mikor, mit kell énekelnie Orbán kottájából?

Nem gondoljuk, hogy a kormány sasszéit látva az ellenzéknek könnyedén túl kellene tennie magát az ország uniós tagságának jövőjén. Nem csak az Európai Parlament politikai nyomása miatt, amely nyíltan háborúzik a Bizottsággal a lengyel és magyar ügyekben - ugyanezt teszi viszont a magyar és a lengyel kormány. Hanem, mert beindult a kormányzati agymosás: a nemzet túlságosan Unió-párti ahhoz, hogy a nyílt szakítást a hatalom a választások előtt vállalni merje.

Ehelyett a kormányfő Karl Poppert és a nyílt társadalom eszméjét ócsárolja, a nyugati civilizáció elvesztett küldetéstudatáról elmélkedik, mint tette múlt csütörtökön Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján. Zavaros beszéd volt, egyszerre kéri számon a küldetéstudatot és a demokráciaexport afganisztáni csődjét. Hanem Kövér László házelnök

Nagy Imre mártír miniszterelnök  hat és fél évtizedes rádióbeszéde a 65 évvel ezelőtti 1956-os forradalom és szabadságharc sorsát  megpecsételő, november 4-én kezdődött szovjet fegyveres inváziót idézi fel. 

A hatalmas túlerő csak többnapos utcai harcban tudta  felszámolni a szabadságharcosok ellenállását a Széna térnél, a Corvin közben, Óbudán, Kőbányán, a VIII. és a IX. kerület több helyszínén, végül november 11-én Csepelen is. Magyarország Kormánya 2001-ben nyilvánította Nemzeti Gyásznappá november 4-ét.

Ma, az idei november 4-ei Nemzeti Gyásznapon is az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezik az ország.  Történelmi tények, további részletek:

Lenni vagy nem lenni? Karácsony Gergely főpolgármester  a még a választási kampányában beígért  atlétikai vb-vétót nem rég feltételekhez kötötte. Közülük az Orbán-kormány idei 10 milliárdjáról szóló támogatási szerződésnek nincs nyoma, a közgyűlés szabta határidő pedig október 31-én lejárt. Nincs már mire várni. Nincs mire mutogatni. Tettekre volna szükség hogy hihető legyen: jövőre választási győzelem esetén is lesz ellenzéki bátorság a szükséges döntésekhez. 

Másodszor került politikai lépéskényszerbe a fővárosi önkormányzat az atlétikai világbajnokság és a Fudan Egyetem okán. Nehéz lesz ebből arcvesztés nélkül kihátrálni, de rejt politikai kockázatot a vb-rendezéshez adott hozzájárulás visszavonása is. Hiába mantrázza a Fidesz, hogy mit se számít: ha jogilag nem is feltétel, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség aligha rendez ott szívesen világversenyt, ahol azt kinyilvánítottan nem szeretnék. Márpedig, ha Karácsony Gergely betartja korábbi ígéretét, akkor éppen ez a helyzet áll elő.

Az új városvezetés első nagy politikai kérdése éppen az volt, hogy az önkormányzati kampány heves atlétikai stadion ellenességét miként váltja tettekre. Karácsony nyílt ütközés helyett alkut kötött:

"...ezt a közel tízmillió forintot hasznosabb lett volna kiosztani a munkában derekasan helytállók számára. Akkor ők is, mi is úgy éreztük volna, hogy ez a pénz jó helyre, a járvány leküzdésében jeleskedőknek ment. Még véletlenül sem jutott volna senkinek az eszébe, hogy ez elsősorban Borbély Lénárd magamutogatását szolgálja!"

Még a hetvenes évek végén történt munkahelyemen a Csepeli Egyedi Gépgyárban. Termelési értekezletre gyülekezett a vállalat összes vezetője. Amikor megérkezett Muhari József igazgató azonnal mindenki hallatára elkezdte Dicsérni a GYEGO vezetőt. Peszlen Ferenc személyzeti vezető meg odaszólt neki: Ha tényleg olyan jól dolgozott, ne dícsérgesd itt, hanem adjál neki jutalmat, meg béremelést!

Ez a történet azért jutott eszembe, mert minden elismerésem a Covid-járvány időszakában tevékenykedő egészségügyiseké. Sajnos úgy hallom, hogy azokat a járandóságaikat (túlórapénz, lecsúsztatás, pihenőnap stb),  amit korábban megígértek nekik nem nagyon kapják meg. Bizonyára azért, mert nincs rá pénz!

A csepeli polgármester facebook oldalán meg látom, hogy nagyszabású és látványos ünnepséget rendeztek az itteni  egészségügyiseknek. Köszöntésre, egy 500 négyzetméteres egész falat befedő

Scmitt Pál még lebukása előtt aláírja a gránitszilárdságú, tíz év alatt több tucat módosítást elszenvedett alaptörvényt. Magyarországnak egyelőre nincs alkotmánya...

A választási kampányban folyamatosan napirenden van a gránit szilárdságú  kétharmados jogrendszer felbontásának lehetséges módja. A politikusi megnyilatkozások leegyszerűsítő megfogalmazásai is fájók és a közönségre nézve félrevezetők, az amúgy alapos ismeretekkel megtámogatott publikációk azonban nagyon kifogásolhatók. Mint a Népszava Szép Szó mellékletében megjelent írás Szentes Ágota tollából. A szerző azzal intézi el a Dobrev-Márki-Zay-Fekete-Győr vitában is előbukkant felfogásbeli különbséget, hogy „A Vörös Imre nevéhez fűződő elképzelés szerint az Országgyűlés az első munkanapján megsemmisíti az Alaptörvényt oly módon, hogy az ország működéséhez minimálisan szükséges rendelkezéseket az új alkotmány életbe lépéséig hatályban tartja”.

Nos, nem. Vörös professzor nem erről ír-beszél lassan egy évtizede. Nem tisztem megvédeni álláspontját, de

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Nem kérdezték, hol járt, azt sem, jól van-e, jelét sem adták semmilyen érdeklődésnek, aggódásnak, udvarias gesztusnak. Otthon szomorkásan nyomta be a távkapcsolót, mielőtt lehuppant a nagy, támlás fotelbe, feltette a kis sámlira a lábát, s hazatért végre az övéi közé. 

Mielőtt a boltba indult volna, mindig szépen felöltözött. Azt a flanelinget vette fel, amit még a feleségével együtt vásároltak a közeli városka mindenes boltjában, ahol télikabátot ugyanúgy árultak, mint almadarálót, rózsamintás kávés készletet, művirágot és mustfokolót. Előző este, ha eszébe jutott, még hajat is mosott, reggel akkurátusan megborotválkozott, és tiszta zsebkendőt tett a szövetnadrágjába, biztos, ami biztos. A csíkos vászonszatyrot vette elő, ami mindig ott várta a cipők fölött, a sarokban. Kör alakú acélfogantyúja volt, és noha a hajdani színek már rég megkoptak, az anyag erős maradt, nem kellett attól félni, hogy kiszakad, vagy kipotyognak a kefirek a lazán kötött hálórácsok közül.

A külvilággal való kapcsolatát leginkább ezek az egyszerű alkalmak jelentették, hetente háromszor, amikor

November 1. és november 2. október utolsó napjával együtt a rendszerváltás óta minden évben éket ver az emberek közé mifelénk. A harsány, boszis, zombis, koporsós, ijesztgetős halloween áll szemben töklámpásaival az áhítatos, csendes, szomorkás mindenszentekkel és halottak napjával. 

Az előbbit sokan kommersz eszetlenségnek, tiszteletlen ökörködésnek tartják. Na és tájidegen ünnepnek, amely húsz-harminc éve kéretlenül kezdett rátelepedni az őshonos, emelkedett, keresztény mindenszentekre, ezért a Valentin-naphoz hasonlóan zsigerileg elutasítják a Nyugatról átszivárgott, idegenszagú fesztiválozást.

Töklámpások - Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Pedig az eset éppen fordítva történt: az ősi kelta halloween (all hallows’ evening, ami szó szerint minden szent estéjét jelenti) pogány ünnepét próbálta elhalványítani a katolikus egyház a saját mindenszentek napjával. IV. Gergely pápa 835-ben rendelte el, hogy ezentúl Szűz Mária és a mártírok emléknapját ne május 13-án, hanem október 31-én ünnepeljék a hívek. Ebből később november 1. lett, amit megtoldottak még egy nappal, a halottak napjával november 2-án.

A nélkülözhetetlen töklámpások sem mostanában gurultak hozzánk. Habár a

Ma egyszerűen nem lehet tudni, milyen ismeretekre lesz szüksége egy pályakezdőnek mondjuk 2040-ben, vagy pláne egy munkavállalónak 2060-2080 körül. Valamikor jó régen ez sokkal egyszerűbb volt: amit egy ügyes-okos fiatal inasként megtanult, abból nagyjából élete végéig meg tudott élni. Legfeljebb egy-két újdonsággal kellett megismerkednie teljes pályafutása során.

Legnagyobb unokám megkezdte az iskolát, két kisebb óvodás lett, beszippantja őket a társadalom könyörtelen gépezete: a felhőtlen időtöltést felváltják a foglalkozások, tanórák, a kedves vagy éppen katonás hajlamú oktatók. Jó esetben tizenöt-húsz év múlva fognak munkába állni, és ötven-hatvan évet kell piacképes munkaerőként eltölteniük.

Ma már  ott tartunk, hogy

A fideszes irányítású testület immár hetedszer módosította, tovább szigorította a lakások bérbeadásáról szóló rendeletét, amelyet 10 éve hagyott jóvá. Érvként az elmúlt évek gazdasági, társadalmi változásait hozták fel, holott éppen ezekre figyelve kellett volna enyhíteni a bérlakások igénylésének eddig is szigorú feltételein. A polgármester nem adta nevét az előterjesztéshez. Nem vállalta. Vajon miért?

A héten ülésezett a csepeli önkormányzat képviselő-testülete. Az elfogadott döntésekről, szombat délig, nem jelent meg semmilyen tájékoztatás a hivatalos honlapon, a csepel.hu-n.

A testület immár hetedszer módosította, tovább szigorította a lakások bérbeadásáról szóló rendeletét, amelyet 10 éve hagyott jóvá. Érvként az elmúlt évek gazdasági, társadalmi változásait hozták fel, holott éppen ezekre figyelve kellett volna enyhíteni a bérlakások igénylésének eddig is szigorú feltételein.

Az előterjesztést valamiért nem vállalta Borbély Lénárd polgármester, ami rendeletalkotás és módosítás esetében szinte példa nélküli az utóbbi hét évben. Vajon miért nem? Ábel Attila alpolgármestert ez a kérdés valószínűleg nem érdekelte, de azzal sem foglalkozott, hogy utána nézzen az elmúlt évek valós társadalmi, gazdasági folyamatainak. Nem kérdezett semmit, nem érdekelte semmi, inkább simán „felült” a kormány sikerpropagandájának lovára. Pedig jó lett volna ha odafigyel a változásokra, arra, hogy például a világban a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és a munkanélküliség áll ma már az embereket foglalkoztató kérdések között az első helyen, a második helyen a munkanélküliség, végül a dobogó harmadik helyén áll a koronavírus és a korrupció.

Hazánkban egy kicsit más a sorrend: első helyen az egészségügy, majd ezt követik a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység, s végül harmadik helyen áll a korrupció. (Már nem a vírus miatt aggódik a legjobban a világ, Népszava, 2021. október 23.)

A hazai helyzetet rontották a