Akikért minden évben harang szól: Hirosima és Nagaszaki halottjai. Tokió olimpiája egyszerre a jelen és a velünk élő történelem. Az élet friss produkciójaként kegyetlen párhuzam szakadt ránk: a tokiói olimpiai játékok egybeesnek Hirosima és Nagaszaki 1945-ös atomtragédiájának évfordulójával. Hiszem, hogy a békét szimbolizáló olimpia japán szervezőinek tiszteletet érdemlő szándékából (az olimpia eredetileg tervezett időpontja 2020. július 21. – augusztus 8.-a volt, vagyis a tragédia 75.évfordulója).
A világ jórésze – hiszen a Föld gömbölyű – augusztus 5.-ét emleget. A negyedik megválasztását követően röviddel később elhunyt Roosevelt helyére lépett Truman elnök parancsára, japán idő szerint viszont 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor dobott le) atombombát Hirosimára az Amerikai Egyesült Államok légierejének egy B–29-ese, az Enola Gay, amelynek Paul W. Tibbets ezredes volt a parancsnoka (a gépet Tibbets anyjáról nevezték el). A bombát az amerikaiak Little Boy-nak, vagyis kisfiúnak nevezték el. Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás) elvű, 15±20% kilótonna TNT-egyenértékű robbanó erővel
Nyomolvasóknak kell ostromolni a titkok várát, ahol csúszdára ültették a tényeket? Nem gyerekjáték a Csepeli Napközis Tábor újjáépítésének ellentmondásos pénzügyi története
Mi köze van ehhez az ügyhöz egy honvédelmi államtitkárnak, a Fidesz alelnökének ‑ akit a csepeliek a két utolsó országgyűlési választáson nem választottak meg országgyűlési képviselőnek? Ja, hogy Németh az Orbán-féle nemzeti együttműködés rendszerének, a NER-nek az egyik hoppmestere, Orbán rezsikommandósa? Így már értjük! Hatalmas megtakarítást ért el most a csepeliek és a Munkásotthon rovására? Dicsekedhet vele a vezénylő tábornokának. Sekély e kéj… Csak néha legalább tükörbe nézne, hogy lássa, mivé vált a csepeli múltjával dicsekvő egykori jedlikes diák.
Parragh Lászlónak van egy szokása, amiről még akkor sem mond le, ha kamarai társairól van szó: egyszerűen rühelli az egyeztetést lefelé és oldalirányban.
Beszédes kép, ha az arckifejezéseket nézzük! Mi a bánat keresni valója van egy mutogatós honvédelmi államtitkárnak a kerületi útépítést ígérgető sajtótájékoztatón? - kérdezhetnék országszerte, de a csepeliek tudják, Németh úr, a korábbi polgármester politikailag képtelen elszakadni a kerülettől, sőt - mint jótevő - ő akar dirigálni.
Egy főhajtás. Mindössze egy tiszteletteljes gesztus, amiben minden benne van, ami mindent elmond. Mármint arról a Cseh Lászlóról, aki előtt az újdonsült olimpiai bajnok, a kínai Wang Shun fejezte ki tiszteletét, alighogy kimásztak a medencéből a kétszáz méteres vegyesúszás döntője után. Cseh Laci a hetedik lett, ennek ellenére a kínai bajnok fontosnak tartotta, hogy valamennyi úszó nevében kifejezze tiszteletét a versenysporttól búcsúzó magyar úszótól, aki több, mint 18 éve ott van, pontosabban most már csak ott volt a világversenyek élvonalában.
Viharfelhők gyülekeznek. Ígérgetés indul! Tessék kapaszkodni! Az ajtók és a kibúvók záródnak! A magyarázkodások nyílnak! - Egy hét Csepelen (2021. július 25-től július 31-ig)
Kinek húzzák el a nótáját? Azt állította Varga Judit igazságügyi miniszter (képünkön) - Facebook bejegyzésében visszautasítva Lewis Hamilton világbajnok autóversenyző kritikáját a homofób törvényről -, hogy „a cipész maradjon a kaptafánál, a Forma-1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél”.
Úgy teszünk, mintha meglepődtünk volna, pedig dehogy. Kétségünk nem volt eddig sem afelől, hogy Orbán Viktor és kormányának minden tagja gyűlöli a gondolkodó dolgozókat, különösen, ha a véleményüknek hangot is adnak.
„Pénz van, csak nem megfelelően költik. A miniszter a járvány alatt Mátyás király csontjait kereste, és Horthy vasúti étkező kocsiját újíttatta, a külügyminiszter hozza-viszi a lélegeztető gépeket, oltóanyagokat, maszkokat stb. miközben az Adrián keresi Borkai „tesóját”. A miniszterelnök, meg folytatta eszeveszett stadion építési mániáját! Mi meg siratjuk több mint harmincezer koronavírus miatt elhunyt barátunkat, ismeretlen ismerősünket, a kórházi fertőzésben meghalt embereket, meg az elmaradt műtétek áldozatait.
Ízlés és mérték - ez a két előírás vezérelte a magyar politikai média nagy részét évtizedekig, amíg be nem tört erre a vidékre is a bulvár és főként az internet megannyi közösségi médiafelülete, ahol aztán mindenki szabadon kommentálhatja, amit felkorbácsolt érzelmei szerint keresetlen szavakkal kommentálni szeretne. A média - akarva, akaratlanul - követi a tömegízlést, a tömegízlés pedig követi az elit ízlését. Ízléstelenségét.
Mészáros Lőrinc gyorsan elfüstölt a Mátrai Erőműből, csak a pénzt vitte magával, a környezetvédelmi problémák garmadáját az országra hagyta....
Sírjunk vagy röhögjünk? Bencsik András főszerkesztő (a csepeli huszár - képünkön) magyarázatot talált az Európában zajló folyamatokra. „A sátán átvette az uralmat Európában” - mondta a közíró a Hír TV-ben. Lehet, szó szerint értette, pedig nem kellene a bornírtságot ennyire hajszolni.
Ez a párt, a Fidesz rövid tíz év alatt tönkretette a demokrácia intézményeit, sutba dobta a szabadság eszményét, közönybe taszította az ország jelentős részét, szembefordult Európával, és teljhatalmat kölcsönzött magának. Létezése óta felszámolt ki tudja, hány pártot és rengeteg hasznos kezdeményezést. A politikailag teljesen elöregedett csapat kétségbeesett akciókat indít az ifjú szavazók megszerzése érdekében