Mi lett vele? Mahó Andrea: Egy csepeli lány útja a Királyerdőtől a külkereskedelmen át a kimagasló színházi sikerekig és az anyaságig
Mit rejtegetnek a régi Csepel újságok példányai? A múltunk egy-egy darabját. - A most következő cikk - Az Operaház Fantomjának csepeli szerelme címmel - először az egykori Csepel újság 2006-os nyári számában jelent meg
Mahó Andrea, az Operaház Fantomjának női főszereplője ma már olyan világhírű zeneszerző nagyra értékelését tudhatja magáénak, mint Sir Andrew Lloyd Webber, mégis ugyanaz a közvetlen és nyitott ember maradt, mint amikor kislányként a csepeli szavalóversenyek sikereit söpörte be magának.
A királyerdei lány a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola elvégzése után a külkereskedelemtől a szinkronszínészet felé fordult.
– A hangomról az osztálytársaim azt tartották, hogy akár egy egérkének is kölcsönözhetném egy mesefilmben – mesélte Andrea, aki legjobb barátait ebben a középiskolában ismerte meg.
Az érettségi után egy szinkronszínészképzőbe vezetett az útja, ahol azt javasolták, hogy keressen fel egy énektanárt, akit a mai napig is szorgalmasan látogat.
Andrea – aki még most is rendszeresen kölcsönzi hangját különböző filmek szereplőinek, illetve több reklámban is feltűnik – a Gór Nagy Mária Színitanodában képezte tovább magát. Osztályfőnöke Zsurzs Kati volt, aki szemében „A Színésznő”.
Az iskola elvégzése után rövidesen a Győri Nemzeti Színház társulatának megbecsült tagjává vált. Az ekkor már három oktávot átfogó hangú koloratúrszoprán első musical szerepét a Nyomorultakban kapta, ahol