Heuréka! Itt van már a Kánaán! Mármint Csepelen. Csepel ugyanis még az országnál is jobban teljesít! Itt, hála a Csepelen már csak egy feladatot ellátó, de mindenhez értő, mindennel foglalkozó Nagy Egyszemélyi Kurátor (NEK) áldásos tevékenységének, a reformok is hatékonyabban működnek! Ilyen és ehhez hasonló pozitív gondolatok jutottak eszemben, amikor egy kora reggel elolvastam a fideszes örömforrás, a csepel.hu friss, optimizmust sugárzó írásait. Micsoda nagyszerű érzés volt olvasni, hogy „Csepelen jó nyugdíjasnak lenni”, vagy, hogy „Jobb lesz csepeli fiatalnak lenni – ülésezett a képviselő-testület”. A „Megújult Csepel belvárosa, a gyermekeké a jövő” című győzelmi jelentés hatására pedig már-már örömujjongásban törtem ki. Hiába. Ezek a fiúk tudnak valamit – mondtam magamban. De mit látok, ha a csepeli utcákon járok, mit hallok, ha csepeliekkel beszélgetek?
Hol élnek ezek a fiúk? Ismerik egyáltalán Csepelt, a csepeli emberek életét, eredményeit, mindennapi gondjait? Vagy csak ülnek a jól felszerelt irodáikban, ahol jól megfizetett munkatársak siserehada lesi kívánságaikat, majd lemennek egy újabb avatásra, díjátadásra, ünnepségre, jól előkészített programokra, rendezvényekre, s pár kézfogás, egy-egy mosoly, hátveregetés, a leereszkedő „Hogy tetszik lenni?” kérdést követő hálás mondatok, majd a semmitmondó beszélgetések után azt hiszik, ismerik a csepelieket, életüket? Azt hiszik, ezek a formális találkozások azt bizonyítják, hogy Csepelen minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindenki mindennel meg van elégedve? Nem néznek körül a kerületben ott, ahol élnek, a csepeli utcákban, lakóparkokban, társasházakban?
Pedig megérné. Mert akkor látnák,