Pontosan húsz éve 2004. április 30-án és május 1-én a Szent Imre téren sok ezer csepeli ünnepelte hajnalig hazánk csatlakozását az Európai Unióhoz. Az akkori kormányzó és ellenzéki pártok együtt írtak alá egy nyilatkozatot, amelynek szellemisége és maga a dokumentum is elveszett 2010. után
Csepelen 2010. októberéig nem akadályozták acéltüskék, tv-kamerák, rendészek, felfegyverzett közterület-felügyelők azoknak az útját, akik az akkori polgármesterrel, Tóth Mihállyal akartak beszélni. Szabad volt az út hozzá mindig. A polgármester szobájába lépők az ablak mellett a falon Deák Ferenc arcmása mellett egy bekeretezett dokumentumot láthattak, rajta jó sok aláírással. Ez volt az a nyilatkozat, amelyet a csepeli pártok képviselői írtak alá 2004. április 30-án abból az alkalomból, hogy hazánk csatlakozott az Európai Unióhoz. az aláírók között volt Németh Szilárd, Csepel 2010. és 2014. közötti polgármestere is, aki egy ideig még a falon őrizte ezt a dokumentumot. A védelmi rendszer kiépítése óta azonban ez a bekeretezett nyilatkozat nem látható utódjánál, BorbélyLénárd mostani polgármesternél. A dokumentum történetéről és a tartalmáról szólnak a most következő sorok:
Szokványos, mégsem megszokható hír, hogy Orbán Viktor rendszere egyre jobban érzékelhetően célként tűzte ki maga elé Tihany és az egész Balaton elfoglalását.
Mit idéz fel a cikkben lévő 16 negyven éves fotó? Képek 1979-ből, amikhez hasonlókat sokan őriznek emlékeik között.
Orbán visszahúzódott biztosabbnak tekintett szavazóbázisába, szembeállítva őket a városi Magyarországgal, ahol a gyerekeik élnek. Akik természetesen nem értékesebbek vagy okosabbak a falusiaknál, de óhatatlanul több tájékozódási és iskolázási lehetőségük van, jobban eléri őket a modernizáció és a világiasodás szele. Kikacsintgatnak a Fidesz egyenvilágnézetéből.
„Ez a két ember valójában nem a csepeli ellenfeleitől fél, hanem saját magától: a korábban elkövetett bűneiktől, törvénysértéseik következményeitől és hazugságaik leleplezéséétől.”
Fárasztó dolog lehet fideszesnek lenni: immáron annyiféle dologtól kell rettegnie egyszerre, hogy az lassan már külön magyar extrémsportszámba megy.
Ketten is megijedtek a szelíd, békés tanától, dr. Dukán Andrástól, a csepeli ellenzék polgármesterjelöltjétől. Sem a jelenlegi polgármester, sem Németh Szilárd embere nem mert kiállni vele vitázni csepeli kérdésekről
A Csepel Plaza időnként viharos körülmények között épült. Nyári vihar volt az alapkő letételnél is, amit aztán a jogi viharok követtek. A beruházók, a környék lakói és a csepeli hatóság képviselői végül megállapodásra jutottak.
Különös-különös választási kampány a mostani. A költségvetési csalással vádolt Simonka György korábbi fideszes országgyűlési képviselő polgármesternek jelölteti magát, fideszesek szavaznak az ellenzéki előválasztáson, az V. kerületi ellenzéki pártok kizárják azokat, akik a helyi civil jelöltet támogatják, a Momentum azzal riogat, hogy a kutyapártos Kovács Gergelyt még a választás előtt bilincsben vihetik el, Magyar Péter pedig annyi embert visz az utcára, amennyit ez ellenzéknek már régóta nem sikerül.
Hetek óta hirdette, végül egy hete, péntek délelőtt az Önkormányzat, együtt a polgármestert/pártelnököt jelölő civil egyesülettel elültette a Puli sétány melletti Sárkányos játszótér környékén a 40 db beígért fát. Valószínűleg mindannyian szabadságon voltak, mert állítólag munkaidőben nem szoktak kampányrendezvényeken részt venni.
Van olyan sakkállás, amikor sötétnek már csak rossz lépései vannak. Világos akkor nyer, ha olyanokat lép, amelyekkel csupán fenntartja az állást, hagyja, hogy sötét elrontsa és veszítsen. Most talán ilyen helyzetben vagyunk.
Csepel jelenlegi vezetőinél az időszámítás csak 14 éve, az ő hatalomra kerülésük után kezdődött. Ez az oka a Rákóczi kerti félrevezetésnek is, amely szerint ötéves a létesítmény. A 20 évvel ezelőtti önkormányzati újság leleplezi a hazugságot.
Kósa Lajos miatt Ismét lesújtott Kövér László parlamenti házmester hivatala, munkájukat végző újságírókat tiltott ki az Országgyűlés épületéből, pusztán mert a munkájukat végezték.
„Sacika, ne, ne, ne…. – hangzott a tömegből. Sacika kicsit határozottabban folytatta: „Ennyi volt. Ennyi volt, ennyi volt, és ennek is hálás vagyok, hogy kaptam 10 évet, és a 10 évet a 10 munkanap alatt nekem megsemmisítették. És azért akarom, hogy tőlem halljátok, mert nem szeretem a hazugságokat, és nem szeretem, ha valakik félreértik az én szavaimat. Március 19.-én kirúgtak engem. (Pfuj, hangzott a nézőtérről.) 19-én azt mondták, hogy másnap nem léphetek be a munkahelyemre.”
Orbán Viktor miniszterelnöki hivatalában, a Karmelitában kétségtelenül nem tartják sokra követőiket. A számtalan példa mellett most a Szuverenitásvédelmi Hivatalt tudom felhozni. Ennek vezetője, Lánczi Tamás (képünkön), most Magyar Pétert fenyegette börtönnel, egy minapi bejegyzésében.
Nyoma sincs annak, hogy csomagosztogatás közben legalább néhány szóval megemlítené Borbély Lénárd az ellenzék szerepét a pénzügyi forrás előteremtésében, pedig hát…
Badarságokat hord össze az EP-ről a Fidesz EP listavezetője. Tudása helyett csak a jövedelme nő
A gyűlölködő válás ellenére is összenőttek az elmúlt 14 év alatt. A pénzéhség felülírta Németh Szilád Borbély Lénárd iránt érzett több éves gyűlöletét! A külön-külön csapatépítés hátterében a kiegyezés igénye, parancsa is világosan látszik
A szerencsés emberre mondják: „malaca van”. Miniszterelnökünk az évek alatt egy egész kondát gyűjtött össze. Még a háború és a menekülthullám, azaz mások szenvedése is jót tett neki: ügyesen eljátszhatta a „békeharcos” és a „nemzetmentő” szerepét saját hatalma bebetonozására. Persze ehhez is komoly tehetség kell, meg hasonlóan komoly szintű gátlástalanság. Érthető, hogy vonzódott is a szerencsehozó malacokhoz: emlékszünk még a „helló, röfis” bratyizásra Bözsi néni disznajával.
Dőlnek a csepeli csontvázak? Vámpírcsapda a Sárkányosnak nevezett Cirmos és Puli sétány közötti játszótéren. A kerületvezetők most új dajkamesével akarják csapdába csalni a környék lakóit, akik petícióban tiltakoznak 153 új lakás megépítése ellen. A főpropagandista alpolgármester és a főnöke, a közpénzzel kistafírozott vállalkozó magyar hangjaiként, most azt állítják, hogy az összes jogerős hatósági engedély ellenére nem lesz ott semmiféle lakás, csak parkoló. Nem hisznek nekik. Gyűlnek a tiltakozó aláírások.