"Otthon fejmosás helyett azt kaptam, hogy „most aztán kösd föl a fehérneműt”. Gyorsan bebizonyosodott: érdemes energiát fektetni a tanulásba..."
A szüleimnél, dacára annak, hogy jelentős sportolók voltak (Gyarmati Dezső és Székely Éva - a szerkesztő megjegyzése), a tanulás volt az első, a sportot afféle bónusznak, ajándéknak tartották (miközben egyetlen pillanatig se vették félvállról sem az edzéseket, sem a versenyeket).
Amikor kilencévesen bejelentettem, hogy komolyan szeretnék úszni, közölték a feltételeket: nem romolhat a tanulmányi eredményem, valamint továbbra is kötelező nyelveket tanulnom. Megegyeztünk, kezet adtunk egymásnak.
Gyakoriak voltak nálunk az ilyen családi kupaktanácsok; a tanulással kapcsolatban az első ilyen már akkor megtörtént, amikor első osztályba mentem, és ezen a „megbeszélésen” édesanyám jótanáccsal látott el, ami valahogy így szólt: