Mindent megpróbáltunk. Telefonálgattunk, néhányszor el is jutottunk az iskolaigazgatóhoz, de legfeljebb azt kaptuk: ne tegye, kérem! Ne lépjük át az intézmény küszöbét, ne érdeklődjünk sem az iskola, sem a tanári kar, sem a diákok hangulata iránt, és ne próbáljunk meg ehhez engedélyt kérni az intézményfenntartó Kliktől sem, bár tudomásunk szerint az nem szellemi fenntartója az oktatásnak.
Csak azt szerettük volna bemutatni, hogyan kezdődik a tanév. Nem sokra jutottunk, és a hatalom ezzel el is érte a célját: csak a kiválasztottak szólalhatnak meg, csak azt lehet mondani, ami hivatalosan elfogadható.
Az igazgatók nem durvák. Inkább kérlelnek. Hallatszik a hangjukon, hogy félig-meddig beletörtek a helyzetbe, akárhogyan ágálnak, a NER csak rájuk telepszik. Mint annyi mindent, megfojtja az oktatás, a diákok szabadságát, megfosztja őket autonómiájuktól, ahogy a szülőket is attól, hogy gyerekeikből kételkedő, szabadelvű felnőtt legyen. Szabad polgár.
Nem könnyű befogni a pedagógusok száját, kétséges az is, a lassú bedarálás, ami