Nagy a homály a Béke téri stadion és más sportlétesítmények körül. A Csepel SC felvirágoztatásának még nyoma sincs, de a szüret előkészületei már megkezdődtek. A kétségek erősödnek: egyelőre ugyanis nem látszanak a megvalósításhoz szükséges milliárdok, de már sokan ügyködnek az elköltésük körül. A hangzatos ígéreteken kívül a patinás sportklubból mi marad a csepelieknek?
Riadó! Sorakozó! Ismét milliárdos beruházás a láthatáron! A Főnök azonnal összerántotta/bevonultatta a tartalékállományú csapatát. Németh Szilárd, mert természetesen róla szól e sztori, most már nem egyszerű polgármesterként, hanem honvédelmi államtitkárként osztotta ki a régi, kipróbált harcostársaknak, a „Csepel-Pestszentlőrinc tengelyt” hosszú ideje mozgató, komoly harci tapasztalattal rendelkező hadfiaknak a funkciókat, a taktikai feladatokat. Meg is alakították rögtön a Csepel SC Alapítvány új összetételű kuratóriumát. Parancs végrehajtva. Németh fő stratégaként, változatlanul a háttérből irányít, ezért az alapítvány elnökének Süle László Csabát nevezte ki. Pokriva Márta, Ughy Attila és Werner Péter József pedig kuratóriumi tagi kinevezési parancsokat kaptak. https://www.facebook.com/szaboszabolcs.egyutt
Gondolom, sokan ismerjük, ha nem is személyesen, de legalább az internet vagy Facebook felületeiről, a Németh-féle csapat meghatározó tagjait. Németh és Ughy még anno a parlamentben, illetve a fővárosi közgyűlésben együtt képviselősködtek, a Werner-Ughy páros pedig valamikor a Napi Gazdaság vezetői voltak. Útjaik 2010-ben hivatalosan kettéváltak, Németh Csepelen, Ughy Pestszentlőrincen lett polgármester, de a párttársak közötti bajtársiasság megmaradt. Németh megválasztását követően azonnal kinevezte Wernert a Csevak Zrt. vezérigazgatójának, 2014. szeptember 30-ig, majd a határidő lejárta és a polgármester választások előtt pár nappal, öt évre meghosszabbíttatja(!) kinevezését. Két hónappal később Borbély Lénárd, az új csepeli polgármester, aki egyébként támogatta Werner újbóli kinevezését, kirúgja. Kárpótlásul megjutalmazza, milliókat fizettet ki részére, annak ellenére, hogy