Ez a Csepeli Hírmondónak nem hír, de azt sem voltak hajlandók közölni, hogy augusztus 1-én a Szatmári utcában ketten agyonvertek egy férfit...A kritika nélküli győzelmi jelentések mellett ezekre már nem jutott hely
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) augusztus 12-én megjelent 16. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.
A megszokott témák, a kritika nélküli győzelmi jelentések: óvoda, iskola felújítások, napközis tábor, utca és járdaépítés, zenés programok, kirándulások, most is lap legfontosabb hírei között, kiemelt helyen szerepelnek. Az, hogy valójában mi történik, mi folyik a kerületben az nem érdekes, nem borzolják vele a csepeli olvasók idegeit. Minek? Tájékozódjon az olvasó, ahogy tud.
Így, többek között, arról sem írtak, hogy augusztus 10-én akkumulátorraktár gyulladt ki Csepelen, a volt Csepel Művek területén, a Szines fém utcában, ahol egyébként pirotechnikai eszközöket is tároltak. Még az orbáni tévé is hírt adott róla: Kis híján felrobbant egy raktár pirotechnikai eszközökkel Csepelen. Miért kellett ezt pont a Csepeli Hírmondónak elhallgatni? Mi lett volna, ha a pirotechnikai raktári rész is kigyullad, s felrobbannak az ott tárolt eszközök?
Arról sem olvashattunk egy sort sem, hogy augusztus 1-én gyilkosság történt Csepelen, megöltek egy férfit a saját lakásában.
Véleményünk a cikkekről:
Hamarabb utolérték őket mint a sánta kutyát
"Meguntam, hogy a Csepeli Hírmondó továbbra is valótlanságokat állítson rólam. Csatolom helyreigazítási kérelmem, röviden a következők megjelentetését kértem amit a következő számban közölniük kell, mert ha nem, akkor pert fogok indítani. Sérelemdíj megállapítását is kérni fogom, amit viszont a csepeliek javára fordítok. Ha így kell, akkor így lesz. Elég a sok hazugságból!..."
"A Hongkongot eltipró Kína, vagy a belorusz szabadságért küzdők zsarnoka Lukasenka Orbán nagy barátja. Ő biztos tanul cinkosaitól. És mi mit tanulunk ellenfeleitől?"
Íme egy csodás nemzeti konzultációs kérdés: "
Szeptember első vasárnapján, délelőtt 9 órakor találkozzunk a Csepeli Munkásotthon kertjében!
Az első atombomba 1945. augusztus 6-án Hirosímát, a második, 75 évvel ezelőtt, augusztus 9-én Nagaszakit pusztította el.
Azt hiszem, ebben az egész Kis Magyar Watergate-ügyben, azaz a gödi adok-kapokban a történet kisszerűsége zavar a legjobban. Ahogy egy kollégám – nagyon találóan – a fejéhez kapva megjegyezte: Oh, my Göd!
Éppen nyolcvanhat éve, 1934. augusztus 6-án, egy hétfői napon kezdett hozzá Bartók Béla az ötödik vonósnégyes komponálásához – igaz, akkoriban a világnak erről még nem volt tudomása, hiszen Bartók új munkájáról másnap nem számoltak be a hírlapok.
"Nem maradok sohasem egyedül! Mindig akadnak olyanok, akiknél betelik a pohár, és - így vagy úgy - fellázadnak a rendszer ellen. Egyre gyűlik az elégedetlenkedő felvilágosultak száma! Ők még csendben dühöngnek, és szimpátiával figyelnek..."