Nyolc évig ellenállt az időjárás hatásainak és a vandálok támadásainak. Látszólag még tavaly tavasszal sem volt semmi baja. Az utolsó egy esztendő azonban végzetes károkat okozott: egy fahíd nem tart örökké, de a Kis-Duna-öböl fölötti talán a kelleténél kissé korábban került a „felújítandó” státuszba.
Kapva kapott ezen a fideszes önkormányzat: az eltelt csaknem négy esztendőben zömében abból „élt”, hogy szocialista elődeinek eredményeit festette át narancssárgára, s miközben minden fórumon gyalázza és lejáratni próbálja elődeit, nem képes igazi értékeket alkotni. Lám, a „civil” közbenjárással „megmentett” Kis-Duna part egyes részeinek elhanyagoltságán sem sikerült változtatni: a hajdani napközis-tábor ebek harmincadjára került, felverte a gaz, lassan összedőlnek az épületek. S közben gondosan elhallgatják: e helyzet kialakulásához – még ma is tartó – „határozott ellenállásuk” járult hozzá döntő mértékben. A hajdan szocialisták ellen demonstráló civil egyesület pedig eltűnt a süllyesztőben: a fideszes semmittevés ellen már nem mernek fellépni! (Ne gondolja senki, hogy egy magyarázkodó, narancs-árnyékú zöld civil közlemény nem tartalmazhat hazugságot!)
Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök. Ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is. Miként közölték: "Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől..." Részletek:
Faljuk az energiát. Egy jó ideje már nyáron is
Szünetmentes handabanda a rezsicsökkentésről – Nagy a csönd a Szent Imre téri pavilonok sorsa körül, már egy hang sincs a felépítésükről– Áthidaló hazugságok –– Ellenségképző mameluk – A sátor alatt megártott a sör Borbély Lénárdnak? - Csepelen kinek, minek nem kell fagylalt a nyári nyaláshoz?
1.
Négyévente, tavasz táján mindig ugyanaz a tabu költözött a nagy családi ebédek napirendjére. Hogy kire szavazott a nagypapa. Mert a nagypapa mást gondol a világról és országról, mint anyám-apám. Élt hetven évet, az élmények hagyta sebet fiatalabb gondolkodó nem gyógyíthatja.