CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Véget vetünk a dugdosásnak! Heuréka! Megtaláltuk a meghívót!

2011. január 23. 11:37 - Anzágo

 A Csepel újság olvasóinak köszönhetően véget vetünk a dugdosásnak. Oknyomozó olvasóink segítségével megtaláltuk azt a meghívót, amelyik ugyan eldugva, csonkán, homályosan, de mégis csak ismerteti, hogy várhatóan miről tárgyal majd január 27-én, csütörtök délután öt órától a Szent Imre téri polgármesteri hivatalban a fideszes vezetésű Csepeli Önkormányzat Képviselő-testülete. Fideszes, KDNP-s, de a miénk, csepelieké  ez az önkormányzat, ezért talán annyit megérdemlünk, hogy legalább nagyvonalakban  megtudjunk, miről akarnak dönteni a fejünk felett a fideszesek. Kétségtelen, magyar tolmácsra is szükség lesz, hogy a sok fideszes mellébeszélésből, bürokrata, félrevezető, átverő napirendi pont-címből kihámozzuk a valódi szándékot, de a következő cikkeinkben kisérletet teszünk a megfejtésre, hiteles fordításra. Már most felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fideszesek egy szóval sem említik, hogy kik vehetnek részt a csütörtöki ülésen. A korábbi, a szocialista városvezetés el nem mulasztotta volna feltüntetni azt, ami (még) most is tény: A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÜLÉSEI NYILVÁNOSAK, AZON BÁRKI RÉSZT VEHET!!! A Csepel újság - a hivatalos fideszes önkormányzati kommunikációs gépezettel ellentétben - végzi a munkáját: TÁJÉKOZTAT

Mindenek előtt lássuk az étlapot, vagyis a csütörtöki önkormányzati értekezlet napirendjét:

Tovább
1 komment

Nefelejcs utca

2011. január 22. 12:06 - Anzágo

"1944-ben Csepelen is voltak gettók. Az egyik a Magyar utca környékén, a másik a mai Királymajor területén. Ezeknek a gettóknak a végleges felszámolása 1945. január 9-én Csepelnek a német megszállás alóli felszabadulásával történt meg." Horváth Gyula, Csepel korábbi alpolgármestere saját blogjában számolt be arról, hogy  "január 18-án délután négy órakor bensőséges megemlékezés volt Csepelen, a Nefelejcs utcai Zsidó temetőben." Az eseményről a Csepp TV készített összefoglaót. A megemlékezés után Horváth Gyula írta meg gondolatait.

 Horváth Gyula a látottak alapján a következőképpen összegezte gondolatait GETTÓ  című jegyzetében: 

Tovább
Szólj hozzá!

Csete csata Szárcsa fojtogatással

2011. január 22. 01:18 - Anzágo

Iskolamegszüntetésekkel kezdi idei munkáját Csepel fideszes önkormányzati vezetése.

Terveik szerint idén szeptembertől megszűnik Királyerdőben a Szárcsa utcai általános iskola, a városközpontban (képünkön) a Csete Balázs középiskola sorsát pecsételik meg azzal, hogy a csepeli fenntartói jogot átadják annak a Fővárosi Önkormányzatnak, amelyik már a meglévő iskoláinak jó részétől is szabadulni szeretne...

Ez  csak a kezdet! Van még más is, és a Morovik Attila alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint már dolgoznak a folytatáson. Mint megtudtuk, Morovik Attila néhány hónapja még attól a Csete Balász középiskolától kapta a fizetését, amelynek most ő készíti elő a megszüntetését. A teljes előterjesztés INNEN LETÖLTHETŐ  

Miként az Orbán kormány, úgy a jelenlegi XXI. kerületi Németh önkormány sem hajlandó

Tovább
2 komment

Lelelplezték a Szárcsa utcai titkot: megszüntetik az iskolát

2011. január 21. 12:43 - Anzágo

 Szárcsa fióka segélykiáltása után  grizzli nick nevű levelezőnk megerősítette a hírt, csepel fideszes vezetői meg akarják szüntetni a Szárcsa utcai általános iskolát. Grizzli újabb bizonyítékokkal támasztotta alá az eddig titokban tartott intézkedést. Grizzli "A szárcsa utcában valami készül?" című cikkünkhöz fűzött kommentjeiben a következőkről adott tájékoztatást:

 grizzli 2011.01.21. 08:50:20
Sziasztok!
A hír igaz. Jan.27-én fogja az előterjesztést tárgyalni az könkormányzat.
Az előterjesztés megtekinthető a www.budapest21.hu  jobb oldalt fent meghívó címszó alatt 9. napirend, 13.sz. előterjesztés. Nem csak a Szárcsáról van szó, hanem több intézményről.
Csak az nem derül ki belőle, hogy mindezt hogyan akarják megcsináni, és az így kialakult helyzetet hogyan kívánják kezelni.
A stratégia, ami a címe az anyagnak, bezárás, megszüntetés, bontás. De miért, és mi lessz azokkal akiket ez érint arról semmi. Senkivel nem beszéltek, szülők, tanárok, stb. döntenek.
És kész.

gizzli bejegyzése a csepelinfoplusz.hu blogról: Mi van a Szárcsa , a Csete Balázs, a Herman és a többi intézménnyel. A oktatási stratégiával kapcsolatos előterjesztés, másról sem szól, mint, bezárás ( Szárcsa), átadás a fővárosnak = bezárás ( Csete ) régi Rákóczi ( bezárás) Hermann udvari épület bontás = elsorvasztás. Végig gondolta ezt valaki, vagy csak döntenek?

grizzli 2011.01.21. 10:04:48
Január 27-én 17 órakor lesz az önkormányzatnak ülése. Minél több szülőnek el kéne menni oda és megérdeklődni, hogy miképpen is gondolták ezt.

1 komment

Vágatlanul: Orbán Viktor fogadtatása az Európai Parlamentben

2011. január 20. 12:05 - Anzágo

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Magyarországnak mint az EU soros elnökének képviselője, viharos körülmények között mutatkozott be tegnap, január 19-én az Európai Parlamentben. Azóta sokan sok féle módon interpretálták az addig soha nem látott, hallott heves vitát. A Csepel újság lehetővé teszi, hogy mindenki a saját szemével, fülével győződjön meg az eseményekről. Vágatlanul, magyar tolmácsolással tesszük elérhetővé Orbán Viktor fogadtatását. (A linkre történt kattintás után a jobb oldali "dobozok" közül válassza a TÉMAKÖRÖK elnevezésűt, és ott kattintson az "A Tanács magyar elnökségének tevékenységi programja (vita) 19-01-2011" feliratra. A vágatlan, magyar felvétel elindul. A felszólalások egyenként is meghallgathatók a név kiválasztása után.)

 A VÁGATLAN BESZÁMOLÓ ORBÁN VIKTOR FOGADTATÁSÁRÓL  A vélemény szabad

Szólj hozzá!

A Szárcsa utcában valami készül?

2011. január 20. 01:18 - Anzágo

 Újabb helyen, a csepelinfoplusz.hu blogon találtuk az előző bejegyzésünkhöz hasonló segélykérő "kommentet", amit most szintén szó szerint ismertetünk. Eddig ezekkel ellentétes jelzést nem láttunk:

 "Tisztelt -bármelyik oldalon fórumozók!

Most értesítettek bennünket, hogy a régi és népszerű iskolát , a Szárcsa utcai általános iskolát be akrja záratni a polgármesteri széket elfoglaló személy. Ma este lesz testületi ülés , ahol ezt bejelenti. Ha minden igaz, alternatívát is fog/akar kínálni, de ez nem biztos. Kérünk mindenkit, hogy segítsen a bezárás megakadályozásában!
Kérem a szocialista frakció tagjait ,a többi frakció tagjait, a fórumozókat , hogy -esküjükhöz és ígéreteikhez híven – a kerületet támogassák, fejleszék és ne engedjenek egy eltévedt ölet megvalósulásának!Kérjük a most ide járó gyerekek szüleit és azokat, akik az eltel 50 !! évben idejártak, hogy fogjunk össze és akadályozzuk meg intézményünk bezárását!

Erős Csepelért Mozgalom"

11 komment

Segítséget kérő Szárcsa fióka

2011. január 19. 23:42 - Szerkesztő73

 Mit dugdosnak a fideszes kerületvezetők?

Nem rég ezt a kérdést tettük fel egyik írásunkban, jelezve, hogy a Csepeli Önkormányzat fideszes vezetői arra sem méltatják a csepelieket, hogy a legfontosabb, az életüket, családjukat, hétköznapjaikat érintő információkat közöljék velük.
 
Egyik olvasónk, aki Szárcsa fióka nick-névvel írt szerkesztőségünknek, megdöbbentő segélykéréssel fordult a Csepel újsághoz. A „Mit dugdosnak a fideszes kerületvezetők?” – kérdésre így válaszolt Szárcsa fióka:  

Hogy mit? Azt, hogy be akarják zárni intézményünket. Ma este kerül bejelentésre a testületi ülésen. Köszönjük, polgármester!
Kérünk mindenkit, hogy segítsen megakadályozni intézményünk bezárását!”

Szólj hozzá!

A csepeli posta kirablóját 16 év fegyházra ítélték

2011. január 18. 14:57 - Szerkesztő73

 Kaiser Edét - akiről időközben bebizonyosodott, hogy nem vett részt a móri vérengzésben - más bűncselekményekért, a többi között a csepeli posta kirablásáért 16 évi fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla január 18-án, kedden másodfokon.

2002 májusában a nyolc halálos áldozatot követelő móri banki mészárlás után a hatóságok először az úgynevezett zálogházi rablókat gyanúsították, majd Kaiser Edére és társaira terelődött a gyanú. Kaisert 2004. december 23-án a Fővárosi Bíróság tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a móri Erste Bankban történtek miatt és ezt a döntést a Fővárosi Ítélőtábla jogerőre emelte 2005. október 25-én. Miután később kiderült, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Nesze semmi...

2011. január 18. 14:12 - Szerkesztő73

 "A Széchenyi tervben benne is van az ígért egymillió új munkahely.
Az a baj hogy tíz év múlva....Tíz év múlva már hol lesznek a mai ígérgetők? Annak az embernek, akinek ma vannak megélhetési gondjai, a tíz év múlva aktuakizálódó lehetőség semmilyen megoldást nem jelent. Még reménynek is harmat gyenge.
" Horváth Gyula, Csepel korábbi alpolgármestere írja ezt többek között saját blogján abban a cikkében, amit most a Csepel újság is megismertet az olvasókkal:

Tovább
Szólj hozzá!

Csepeli diáksérültje is van a szombati diszkótragédiának? A rendőrség szerint senkit sem szúrtak meg

2011. január 18. 13:33 - Szerkesztő73

A Magyar Hírlap információi szerint a szombati West Balkán diszkótragédia során szúrt sebet kapott a  egy csepeli diák is. A fiú tegnap nem ment haza az iskolából, a rendőrség keresi - írja az MH 

A lap beszámolt arról, hogy két gimnazista lány halálát fulladás és a belső szervek vérzése okozta. A harmadik lánynak  több bordája is eltört, s az egyik átszúrta a szívét. A Magyar Hírlap ennél a pontnál tartotta fontosnak megjegyezni, hogy szúrt sebet kapott a diszkóban egy csepeli diák is"  Az öt eddigi gyanúsított mellett – akiknek előzetes letartóztatását kezdeményezték – a BRFK további tizenhárom személyt gyanúsít, akik szabadlábon védekezhetnek. További részletek

A rendőrség cáfolja a Magyar Hírlapnak azt információját, hogy a szombati diszkótragédiában szúrt sebet kapott egy csepeli diák,  aki

Tovább
Szólj hozzá!

Magyarázkodó rokonok

2011. január 18. 09:55 - Szerkesztő73

Ha valaki a következő történetben véletlenül a csepeli fideszesek káderpolitikai gyakorlatára, a pályáztatás mellőzésére ismer, akkor az nem a véletlen, hanem a már Csepelen is meghonosított fideszes módszer következménye.

Tegnap írtunk arról, hogy Móricz Zsigmond Rokonok című regényének mai „hősei”a kötelező  pályázati részvétel nélkül miként juthatnak hivatali álláshoz a Fidesz-KDNP uralta közintézményekben. A magyarázkodásra máig kellett várni.
Tovább
Szólj hozzá!

Ördögi szarvas hiba Németh Szilárd angyalos üdvözletében

2011. január 17. 00:50 - Anzágo

 Üdvözlő lapot küldött a csepeli intézmények vezetőinek Németh Szilárd, a XXI. kerület fideszes polgármestere. "A zangyalát" - mondták amúgy fideszesen a címzettek, amikor megnézték a lapot. "Ezt azért nem gondoltuk volna egy fideszes polgármesterről"- tették hozzá a címzettek, persze csak halkan, hogy senki meg ne hallja...A nemesnek szánt gesztust Németh Szilárd karácsony és újév alkalmából akarta gyakorolni, de több helyre csak ezekben a napokban érkezett meg a küldemény – adta hírül a történteket olvasónk és tudósítónk: reader21. Mint írja:  a lap egyik oldalán a szokásos jókívánságok szerepelnek, a másikon egy – a fideszes polgármester szerint aktuálisnak vélt, a karácsonyhoz méltó – versrészlet olvasható. Idézzük:

Tovább
1 komment

Mit dugdosnak a fideszes kerületvezetők?

2011. január 16. 10:00 - Szerkesztő73

 

A címben feltett kérdésre világos a válasz: a XXI. kerület fideszes vezetői Csepel Önkormányzatának híreit, az önkormányzati munkához legszorosabban kapcsolódó információkat dugják el a csepeliek elől. Októberben megszüntették a 35 ezer példányban kiadott Csepel újságot. Január 1. óta nem működik az önkormányzat www.csepel.hu honlapja. Lehet, hogy februárban már a Szent Imre téri hivatal faliújságát is leszerelik? A működésképtelen www.csepel.hu honlap szerint a csepel.infónak, ahogy a csepeliek mondják, a Handa Bandának kellene híreket szolgáltatni. A Handa Banda (HB) azonban szemlátomást identitászavarral küzd, mert nem szóltak a HB tagjainak, hogy már régen vége van a választási kampánynak.  Ők a nevükhöz (HB) méltóan most is csak handabandáznak, de valódi, önálló  csepeli híreket nem adnak sem saját, sem pedig önkormányzati forrásból. Saját agyrémeikkel traktálják a közönséget.

 Rajtunk még sem fogtak ki. Hiába rejtegették, hiába titkolták, kiküldött tudósítóink megtudták, hogy január 27-én, csütörtökön 17 órai kezdettel képviselő-testületi ülés lesz a Szent Imre téri polgármesteri hivatalban. Egyelőre 15 napirend szerepel a meghívóban, amit eddig csak a kiválasztottak láthattak. A csepeliek nem tartoznak közéjük, pedig

Tovább
4 komment

Tízezres tüntetés a sajtószabadságért Tüntettek Pécsett és Bécsben is

2011. január 15. 11:09 - Anzágo

 

A rendőrség becslése szerint tízezren vettek részt a parlament előtt a sajtó szabadságáért tartott civil tüntetésen. Az új szájkosártörvény ELLEN a Facebook internetes közösségi oldalon szervezett demonstráción a sajtószabadságot súlyosan sértő médiatörvény visszavonására szólítottak fel, az azt követelő petíciót Gryllus Dorka színésznő olvasta fel. Cikk a Népszabadságban A tüntetés teljes videója a szabadsajto.com portálról (37 perces):

 
 

Tüntetést tartottak jogvédők, újságíró-szervezetek és felsőoktatási hallgatók Bécsben a magyar médiatörvény ellen a magyar nagykövetség előtt, és támogatásukat fejezték ki a Budapesten és Pécsen zajló tüntetések mellett. A rendőrség mintegy 150 főre, a szervezők mintegy 250 főre becsülték a résztvevők számát. A békés tiltakozó megmozdulás résztvevői petíciót adtak át Szalay-Bobrovnitzky Vince nagykövetnek. A tüntetést kilenc szervezet, köztük

Tovább
2 komment

Tetőtűz volt a csepeli Garay utcában

2011. január 15. 10:01 - Anzágo

 A Havariapress Hírügynökség tájékoztatása szerint egyelőre ismeretlen körülmények között gyulladt ki egy 110 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete, január 14-én, péntek reggel 8 óra körül Csepelen, a Garay László utcában. A tűzoltók 4 sugárral oltották el a tüzet. A ház tetőszerkezete részben leégett, illetve egy helyiség lakhatatlanná vált, de szerencsére személyi sérülés nem történt. A tűzoltók vizsgálják a tűz keletkezésének okát.

Helyszíni fotók a tűzoltásról a LÁNGLOVAGOKTÓL

Szólj hozzá!
Címkék: tűz csepel

Szerdán Csepelen kísérik utolsó útjára Rottenbiller Ferencet

2011. január 15. 09:47 - Anzágo

 Miként korábban közöltük, életének 89. évében, 2010. december 8-án elhunyt Rottenbiller Ferenc, a Csepel SC háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgója. A kiváló sportoló 1947-1948 között kétszer szerepelt a válogatottban, pályafutása során 213 élvonalbeli mérkőzésén tíz gólt szerzett.

 
Rottenbiller Ferencet 2011. január 19-én, szerdán 13 óra15 perckor kísérik utolsó útjára a Csepeli temetőben. Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata saját halottjának tekinti az elhunytat.
1 komment

Most konzervatív pofont kapott Orbán Brüsszelből

2011. január 12. 14:52 - Anzágo

 Elfogadhatatlan lenne a választójog megadása a határon túli magyar kisebbségeknek - üzente szerdán Orbán Viktor kormányfőnek Joseph Daul, az Európai Parlament Néppárt, konzervatív frakciójának elnöke. (Orbán egyébként a Néppárt alelnöke.)

Ha a magyar kormány úgy döntene, hogy szavazati jogot ad az Európai Unió más országaiban élő magyar kisebbségek tagjainak, „az egyenlő (lenne) a határok el nem ismerésével, és ez elfogadhatatlan” - figyelmeztetett az első, szerda délutáni hírek szerint Daul újságírókkal találkozva Brüsszelben. (Este, szóvivője útján "pontosította" ezt a kijelentését.) A néppárti politikus ugyanakkor azt is mondta, hogy

Tovább
6 komment

Óriási károkat okoz a belvíz Szabolcsban

2011. január 11. 18:00 - Anzágo

 Összesen 594 házat fenyeget a belvíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol jelenleg 36 település tart fenn valamilyen fokú védelmi készültséget. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtájékoztatása szerint a megyében eddig 22 embert kellett kiköltöztetni az otthonából, ez a szám viszont - a ki- és a visszaköltözések függvényében - folyamatosan változik. Nyíregyházán, Dombrádon és Újfehértón a legkritikusabb a helyzet:

Tovább
Szólj hozzá!

Béke tér: a Csepel SC Keszthelyi Mihály stadionja?

2011. január 11. 17:24 - Anzágo

„A Csepel SC legendás stadionját, legeredményesebb labdarúgójáról és sikeres edzőjéről, Keszthelyi Mihályról javasoljuk elnevezni!  Ezek után pedig lokálpatrióta keblüket elönti a forróság, felvillan a remény, hogy talán még eljöhet az az idő amikor a Csepel újra nagy csapat lesz” Ezt írja blogjában Horváth Gyula. Csepel korábbi alpolgármesterének gondolataira az egyik olvasónk (mesztic) hívta fel a figyelmet, mondván az írással lehet vitatkozni, lehetnek más javaslatok is, de a kezdeményező szándéka tiszteletre méltó. A következőkben Horváth Gyula blogbejegyzését közöljük:
Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása