„…nem az számít, hogy mit akar néhány politikus, sportvezető, befektető a Csepel SC kapcsán, hanem az a lényeg, hogy mit akarnak a csepeli választópolgárok. Ugyanis a Csepel SC-t a csepeli emberek építették, gyarapították, korszerűsítették évtizedeken keresztül, gyakran ingyen munkát vállalva. A Csepel SC további sorsáról helyi népszavazáson kell a csepelieknek dönteniük” – írta és mondta ezt Németh Szilárd csepeli fideszes önkormányzati képviselő még 2009-ben. Ugyanez a fideszes Németh Szilárd az eltelt 12 év alatt megakadályozott minden fejlesztési elképzelést, és a 2009-ben szorgalmazott csepeli tulajdon helyett tavaly az általa alapított alapítvány tulajdonába vette a Csepel SC mintegy tízmilliárd forintra értékelt vagyonát. Elorozta a csepeliektől.
Június 15-én több, nagy vihart kiváltó döntést vert végig a 133 bátor ember a Parlamenten. Németh Szilárd, a legbátrabb bátrak egyike rögtön közölte is fb oldalán: „Megszavaztuk. Indulhat a Csepel SC fejlesztési program, amely mától a törvény erejénél fogva kiemelten fontos közérdek, és kiemelten közérdekű beruházásnak minősül.” A csepel.hu nem is foglalkozott a döntés következményeivel, inkább a magyar-portugál labdarúgó mérkőzést és a Szent Imre téri szurkolói arénát reklámozta. Blogunk több alkalommal írt már a témáról, legutóbb június 8-án hívta fel a figyelmet a szavazás előtt álló törvényjavaslatra.
https://csepeliek.blog.hu/2021/06/08/csepel_latja_karat_ket_fideszes_huberur_hatalmi_szinjatekanak#more16585576
Most pedig egy kis történelemidézés a Csepel SC fejlesztése körüli viták kiindulásának körülményeire. Tizenkét éve, 2009. június 19-én a Csepel újságban, 11 csepeli sportegyesület a klub fejlesztése tárgyában, az alábbi közös nyilatkozatot tette közzé:
„Közös nyilatkozat
A tizenegy csepeli sportegyesület közös nyilatkozatban támogatja a működésüket biztosító Csepel SC Alapítvány legfrissebb 62 milliárdos beruházási tervét – jelent meg internetes fórumokon június 9-én. A sportegyesületek korábban a sportcélú felhasználás kizárólagossága mellett érveltek, azonban az alapítvány által kidolgozott sportkoncepció és annak betartására nyújtott garanciák miatt megváltozott az álláspontjuk: legutóbbi közös nyilatkozatukban egységes támogatásukról biztosítják a fejlesztési tervet. Ludasi Róbert, olimpiai és világbajnok kenuzók mesteredzője szerint a jelenlegi terv támogatja leginkább a sport ügyét, és a gyakorlatban is megvalósítható. Arra kérte hát a politikusokat, hogy ne indítsanak kampányt a jelenlegi, reménytelen helyzet konzerválásáért, inkább fogalmazzák meg közösen a mindenki számára elfogadható feltételeket.”
A Csepel SC akkori önálló egyesületei tehát elfogadták a Csepel SC Alapítványa által javasolt fejlesztési terveket. Ugyanabban a számban, válaszul, Németh Szilárd is közzétett egy nyílt levelet:
„Nyílt levél
Németh Szilárd sporttanácsnok június 9-én nyílt levélben válaszolt a Ludasi Róbert mesteredző jegyezte közleményre. Ebben kifejtette álláspontját: nem az számít, hogy mit akar néhány politikus, sportvezető, befektető a Csepel SC kapcsán, hanem az a lényeg, hogy mit akarnak a csepeli választópolgárok. Ugyanis a Csepel SC-t a csepeli emberek építették, gyarapították, korszerűsítették évtizedeken keresztül, gyakran ingyen munkát vállalva. A sporttanácsnok tehát továbbra is azt képviseli, hogy a Csepel SC további sorsáról helyi népszavazáson kell a csepelieknek dönteniük, és fontos lépésnek tartja, hogy Csepel népe az alapítványtól visszaszerezze közösségi tulajdonba, amit most el akarnak tőlük orozni. Ezért a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a Csepel SC vagyonát kizárólag közhasznosításra, az utánpótlás nevelésére, verseny-, szabadidő és parasport céljaira megőrizzék és fejlesszék tovább.”
Csak egy megjegyzés a történet végére: fontos lépés, írta akkor Németh Szilárd, hogy