Ismét bebizonyosodott: a csepeli önkormányzat fideszes vezetői Orbán bábui: nem hallanak, nem beszélnek és nem látnak, ha a kormánnyal szemben érdekvédelemre lenne szüksége a városrész lakóinak. Egyetlen csepeli csoport, közösség vagy társadalmi réteg mellett sem állnak ki, ha valamelyik helyi közösségnek bármilyen konfliktusa támad a egy szaktárca döntéseivel A kerületvezetők még tájékoztatást sem mernek adni a kritikus eseményekről, a konfliktusokról.
Így maradt el a tájékoztatás például a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók béremelésével, sztrájkjával, a „katá”- val, az inflációs rekorddal, vagy nem rég a csepeli gyermekorvosok kezdeményezésével kapcsolatban.
Mint ismeretes, a „Háziorvosok kezdeményezik, hogy több hiányzást igazolhasson a szülő” – írta meg először az atv.hu (https://www.atv.hu/belfold/20220824/haziorvos-kezdemeny-hianyzas-igazol-szulo), majd több hírportál is átvette a hírt. Csatlakozott a kezdeményezéshez a
4800 tanár hiányzik jelenleg a közoktatásból. Lesz ez még több is, mert a kormány gondoskodik a létszám további csökkentéséről. Azzal fenyegeti ugyanis a magasabb bérért, jobb munkakörülményekért és nem utolsó sorban minőségibb tantervért harcoló pedagógusokat, hogy felfüggesztik az állásukból azokat, aki részt vesznek a polgári engedetlenségi akcióban.
A polgármester dicsőséges hencegő krónikája, havi fészbúkos mozija nem viselte el azt, ami Csillagtelepen, a Vermes Miklós Általános Iskolában történt: "Nincs tanár, nincs jövő" írták elszánt pedagógusok és hozzátették: "segélykiáltásként, a sztrájkjogunk ellehetetlenítése miatt a polgári engedetlenséget választjuk
Na, ez a vagyon védve van botránytól, számonkéréstől, mindenféle vizsgálattól
„A gyorsvasút úgy hozzátartozik Csepel életéhez, mint a nagykalapács döngése, a kémények füstje, a gyárépületek időtől sötétre pácolódott fala.„E sorok írója, aki tizennyolc esztendőn át naponta ingázott a Tanácsház tér és a Boráros tér között, gyakran volt fültanúja, amint az éjszakai műszakból hazatérők anyagról, szerszámról, rajzról, bürokratikus huzavonáról, értetlenségről, új gépről, fejlesztésről vagy elmaradásról beszéltek.”
A politika világában az igazmondás egykor alapkövetelmény volt, ma már fényévekre vagyunk ettől. Elég csak birtokolni és bitorolni a média döntő többségét, a csapból is hazug üzenetek ömlenek, lehet gátlástalanul hazudni, lehet hazudni éjjel-nappal, minden frekvencián. Már akinek van frekvenciája.
Csepelen mostanában fejtetőre áll a demokrácia - Egy kivételes fotó a CSH-ból, ami kivételesen nem a polgármesterről szól
Hol van az ész? Ehhez kell az ÁSZ? Az Állami Számvevőszék
Miért kell teljesen felesleges köröket futtatni egy csepeli beteggel, miért kell fél napot elherdálni, alkalmazottakat kényelmetlen helyzetbe kényszeríteni azért, hogy a beteg magától jöjjön rá arra, a mi a ki nem mondható valóság: Csepelen néhány szakrendelésen - gyakorlatilag és belátható időn belül - betegellátás nincs! Menj magán rendelésre és fizess! Pénzt vagy….
Van az a vicc, hogy hogyan került Magyarország a második helyre a legkorruptabb európai országok listáján. Igen, pont úgy: eredetileg az első lett volna – nem volt olcsó, de megérte.
Magyarország így megy előre? Bementünk a pénzváltóba és kértünk tízezerért román lejt. 118-at adtak érte! Mikor megfogtam a pénzt, éreztem, hogy kuncog a markomban! Egyetlen lej manapság 84,7 forintot ér a szomszédban…
Amikor az egyik - az orosz agressziót elítélő - magyar nemzetközi jogász a Baltikumban járt, és Ukrajna igazságáról beszélgetve megkérdezték tőle, honnan jött, akkor annak hallatán, hogy magyar, a partnere arcára kiült a megvetés. Innentől persze el lehet magyarázni, hogy nem szép dolog mindenkit Orbán támogatójának tartani, de valami védhetetlen a helyzet tisztázása után is visszamarad.
Itt lett volna a családi nap a hétvégén, de inkább feltúratta a kerületvezető, csakhogy azon a helyszínen ne tarthassák meg a rendezvényt. Senkit nem hagytak az út szélén...parkolni
Hetek óta számolgatják a csepeliek is, mennyit kell fizetniük az augusztusi rezsinövelést követő villany- és gáz-áremelések miatt szeptembertől.
Vajon a budai Vár elfoglalásának számláit átnyálazzák-e valaha? Mert itt nem 9 milliárd került át távoli zsebekbe. S nem is egy használaton kívüli, lepusztult vasúti területbe lehelnének életet. Hangos viták sincsenek, senki nem osztott lapot az önkormányzatnak, építészeti és egyéb pályázatok sincsenek. Csak átláthatatlanul született arrogáns döntések.
Tisztelt Olvasók! Most éppen századszor nyújtjuk át önöknek heti csepeli összefoglalónkat. Köszönjük a megtisztelő érdeklődésüket. Folytatjuk, s ha lehet, akkor százszor hívjuk fel a figyelmet a jóra, de ha kell, akkor százszor világítunk rá a kerületi visszás jelenségekre, hátha egyszer megszűnnek, megváltoznak....Ezen a héten például egymást licitálta túl Borbély Lénárd polgármester és Németh Szilárd rezsibiztos a Katona József Általános Iskola szerdai átadásakor, illetve a hányatott sorsú Jedlik Ányos Gimnáziumcsütörtöki bejárásakor.
Szövetségeseink körében az Orbán-kormány pária. Egyértelműen. Az Egyesült Államok két év szünet után csak most küldött nagykövetet Budapestre, az Európai Unióban számos eljárás folyik ellenünk, és rengeteg pénzügyi támogatást tartanak vissza
Kocsis Zoltán koncertje 25 évesen. Lehel György karmester a csepeli közönségről „Olyan lenyűgöző figyelem áradt a nézőtér felől, ami mindennél erősebb biztosíték arra, hogy várják, örülnek a zenének. Hagyják, hogy hasson rájuk a szép. Nincs a világon ennél jobb közönség.”
Tegnapelőtt este két szemüveges nő nézett farkasszemet egymással. A helyzet azért volt érdekes, mert a stúdióvendég évekig ült a jelenlegi műsorvezető székében. Addig faggatta a politikusokat, amíg ki nem mondták azt, amit a világ minden kincséért el nem árultak volna.
Kisiklott járat, kisiklott fejlesztés. Nem az a legnagyobb baj, hogy oda sem figyeltek a véleményekre, hanem a „kiemelt beruházás marad a csepeli HÉV felújítása” szöveggel ismét becsapják az embereket. A beruházást kiemeltsége ellenére a tervezéssel együtt felfüggesztették. A folytatásra megint csak ígéret van. Garanciát nem ad a pénzcsapokat kezelő Fidesz-kormány. Csepel mai vezetői ezt szó nélkül tűrik…