A kiemelt beruházások rendszerével, illetve újabban a rozsdaövezeti akcióterület kijelöléssel az Orbán-kormánynál úgy ütik le az önkormányzati ellenvéleményeket, mint egy kellemetlenül zizegő legyet a légycsapóval. Csepel vezetőinek még ellenvéleménye sincs...
Az önkormányzatok pro forma még működnek. Belül azonban üregessé vált a rendszer. Az Orbán-kormány jó ideje játszódik a gondolattal, hogy felszámolja az egészet és a helyén NER kompatibilis végrehajtó hivatalokat állít fel. A jelentős politikai kockázat azonban (eddig) visszatartotta az egyetlen nagy csapásra épülő átalakítástól. Inkább egy skandináv krimi kimért, rideg világát idézően folytatásos intézkedéssorozataként csonkítják a hazai demokrácia egyik alapintézményét.
A települések választott testületeitől egymás után vették el az iskoláikat, a kórházaikat, szűkítették a
Most – ritka, de azért nem példátlan kivételként – a bíróság kimondta, hogy a polgároknak van igazuk a kormánnyal szemben: „az állam nem hagyhatja magukra a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő embereket és az őket gondozókat”. Az orbáni többség szeret rendszerváltásként gondolni 2010-re; nos, ha így van, akkor az új rendszer, a NER korszakának egyik legfontosabb – igaz, még nem jogerős – bírósági ítélete született meg.
Agyafúrt ötletekkel áll elő a kormány, hogy osztogatás révén népszerűbbé váljon. Miután az adóvisszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a megemelt minimálbér PR-hatása a jövő év elején kifúj, kellett valami, amire felépíthető egy új népszerűsítő kampány. Elég volt elővenni a "Multi" feliratú dossziét, és a benne skiccszerűen már ott lapuló ötletet: a nagy élelmiszerláncokat sarcolják ismét, amelyek, ha megszöknek, az a kormánynak siker, ha meg ezt a szigorítást is lenyelik, akkor félsiker. A tervhez jól jött néhány megváltozott uniós előírás is, melyek az élelmiszerpazarlás mérséklését szolgálják.
Végre, végre, megjött! A postás meghozta a csepeli nyugdíjasoknak is a kormány újabb, százmilliókba kerülő propaganda anyagát, éppen jókor a JóKor-t. A karácsonyi nagytakarítás kellős közepén vehették kézhez a kiadványta címzettek, akik azonnal garantálták hasznosítását…
Ez van, ha vezetőink hamvas ifjúkorukban túl sokat hallották a Vörös Csepelt: „még, még, még és még!” Meg hogy „sohasem elég”.
Csepelnek ennyi jutott: újabb és újabb ígérgetések ugyanattól a politikustól ugyanabban a mikrofonban
Az átkosban a rezsim zavarta a Szabad Európa Rádiót, most meg a Szabad Európa Rádió zavarja a rezsimet. Még úgy is, hogy nem is rádió, hanem csak egy honlap. De az Orbán-rezsimet minden idegesíti, ami nem az övé. Ilyesmiből persze egyre kevesebb van, de a kicsiért is lehajolnak, pláne, hogy jön a választás, semmit nem akarnak a véletlenre bízni.
Ha Halász Jánosnak kéne megmagyaráznia egy óvodásnak mindazt, amiről brummog, hogy mi az a nemváltó műtét, mi az LMBTQI-propaganda, alighanem haladéktalanul komodói varánusszá operáltatná magát inkább, és a sebész még csak nem is pepecselne sokáig.
Mit kívánt Nagy József 15 éve? „Azt még szeretném kívánni, hogy a politikusok, akiknek véleménye fényévnyire van egymástól, most karácsony ünnepén átgondolnák, hogy mégiscsak az együttműködés viheti előre az országot, nem a torzsalkodás, a szeretetlenség.”
Jól kifogtuk! Jól kifogta: Borbély Lénárd polgármester neve, fotója most csak tizenkilencszer szerepelt a csepeliek közpénzéből nyomott évzáró Csepeli Hírmondóban. Ráadásként a címlap képet mi adjuk ajándékba…
Közmunkáért egyéni hála. A tanulmány szerzői szerint ez a Fidesz-hez részint valóban hű, a közmunkáért ténylegesen hálás, részint politikailag irányított, és ezt nem feltétlenül bánó népesség a magyar lakosság több, mint felét teszi ki, már csak azért is, mert az elmúlt harminc évben az elszegényedett városiak közül sokan költöztek vidékre.
Idei utolsó ülését tartja a Csepel önkormányzatának képviselő-testülete ma délután, öt órakor a polgármesteri hivatalban. A közzétett meghívó szerint várhatóan 11 napirendet tárgyal a testület. A július elején jóváhagyott féléves munkatervben még 4 napirendet tervezett a polgármester, szerda délutánig már 11-re módosította eredeti javaslatát.
„A nemzet én vagyok!” – jelentheti ki Orbán Viktor, annak nyomán, ahogy XIV. Lajos francia király az állammal azonosította önmagát. Szó szerint ezt így (még) nem mondta ki a miniszterelnök, de hogy így gondolja és így is cselekszik, arra a gyakorlatban már számos bizonyítékkal szolgált.
Németh Szilárd a Jedlik Ányos Gimnázium romjain és a csepeliek hátán akar felkapaszkodni Orbánhoz a Parlamentbe és a Budai Várba?
Tegnap az országgyűlésben júniusig meghosszabbították a veszélyhelyzetet. A politikusok már 2020 eleje óta, a koronavírus megjelenésekor a demokráciákban példátlan jogosítványokat kaptak az állampolgárok életének szabályozására.
Keverés, kavarás Orbán kötcsei buliján. Ahogy igazságtalan a megkülönböztetés két alföldi város között, ugyanúgy igazságtalan és a többiekkel szembeni mérhetetlen bűn az, amit Csepelen Németh Szilárd tesz a Birkózó Akadémia, a Csepel SC egésze és a Jedlik gimnázium beruházással, és sok más dologban