Egyre több helyszín csatlakozik valamilyen formában a mai tüntetésekhez. A szakszervezetek száznál is több demonstráló településről beszélnek.
Ahogy azt mi is megírtuk, január 19-én szombaton folytatódik a decemberben indult kormányellenes tüntetéshullám. Az összes megyeszékhelyen szerveznek megmozdulásokat, amelyeken a rabszolgatörvény és a munkavállalók növekvő kiszolgáltatottsága ellen, a méltányos munkafeltételekért, bérekért demonstrálnak, de más településeken is várhatók tiltakozások. A szervezők arra kérnek minden „magáért, családjáért és Magyarországért felelősséget érző polgárt, hogy csatlakozzon a megyeszékhelyeken és a többi városban szerveződő demonstrációkhoz, vagy akár szervezze meg azt saját településén.”
A felhívás pedig minden jel szerint hallgató fülekre talál, hiszen Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László nemrég úgy nyilatkozott, több mint 140 településről jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, a szám pedig
Irgalom atyja, ne hagyj el!
Gyerekkoromban volt egy játék, úgy hívtuk, szamár a végállomás. Tízen-húszan egymás mellé ültünk, a sor végén valaki súgott egy mondatot a mellette ülő fülébe, az pedig tovább adta a szomszédjának. Mire a sor végére ért a mondat, valami egészen más, valami oltári nagy baromság keveredett ki belőle. Jót nevettünk rajta.
Rájöttem, mi a baj. Alapvető félreértés van köztünk és az állam között. Mi úgy tudjuk, az állam arra való, hogy az adónkból pl. rendszeresen elvigyék a szemetet, időben kifizessék a nyugdíjat, a kórházakban gyógyítsanak, az iskolákban tanítsanak, ne mászkáljanak patkányok a városokban, viszont működjenek a nyilvános WC-k.
Nyughatatlan és hálátlan emberek ezek a nyugdíjasok. Most éppen azért elégedetlenkednek, mert januártól csak 2,7 százalékkal emelkedik az ellátásuk.
Szombaton Csepelen elindult a baloldali főpolgármester-jelölti előválasztási kampány.
–
Az áhított haszon mindent megért: a parlamentarizmus itthoni lebontását, a nemzet gyűlöletbe és félelembe kergetését, a nemzeti szuverenitás délibábjának kergetését, az európai közösség gyalázását - extra élvezet, hogy mindez európai pénzből zajlik
Ezúttal azok estek a kapkodó jogalkotás áldozatául, akik szeretteik gyógyszereit próbálják kiváltani a patikákban. Öt munkanapnyi felkészülés ugyanis nem volt elegendő ahhoz, hogy minden orvos értesüljön egy fontos változásról.