Pontosan egy héttel ezelőtt, pontosan az történt egy fontos csepeli ügyben, amire pontosan számítani lehetett. Délután kettő órától, 40 fok körüli hőségben, csupán néhány hallgató előtt 40 perc alatt ledarálták a fórumot. Borbély Lénárd kipipálhatja az újabb sikersztorit, mármint a Metrans Kft. fejlesztése ügyében kényszerből összehívott közmeghallgatását.
A kényszert az szülte, hogy a Metrans Kft., amely veszélyes anyagokat tároló konténerek szállításával és tárolásával foglalkozik, Duna parti telephelyén korszerű kamionparkolót kíván építeni. A katasztrófavédelem meg kötelezően elrendelte a közmeghallgatás megtartását. Borbély kiadta a meghívót, a kötelező dokumentumokat, majd, a főpolgármesteri szavazatok sokadik újraszámolása miatt módosította a helyszínt, ami végül a polgármesteri hivatal HELYETT az ÁMK-ként ismert Szabó Magda Közösségi tér színházterme lett. Ez is nagynak bizonyult azonban. A hatóságok megbízottain, néhány önkormányzati képviselőn, a hivatal munkatársain kívül mindössze pár érdeklődő jelent csak meg a kánikulában, amikor ráadásul sokan még az üzemekben, hivatalokban dolgoztak.
A fórum elején, nehogy még kedélyborzoló kérdések is legyenek a Corvin-csomópontól, a csepeli utak túlzsúfoltságáról, a polgármester közölte: