A hamburgermérce szerint 860 forinttal a középmezőnyben vagyunk
Bár a magyar nettó átlagfizetéshez képest (150 ezer forint) a mekis Big Mac hamburger nem olcsó (860 forint), az Economist legújabb Big Mac-indexe szerint hazánk még mindig a kevésbé drága országok közé tartozik. A legfrissebb felmérésből kiderül, hogy a dupla húsos, emeletes szendvics az ukránoknál a legolcsóbb, még az Indiában kaphatónál is kedvezőbb az ára, viszont a norvégoknál a legdrágább a világon, Magyarország pedig a középmezőnyben helyezkedik el. A dollárhoz képest a forint 21 százalékkal volt alulértékelt idén januárban.
A hazai Big Mac 3,77 dollár volt júliusban, ezzel megelőztük Chilét, és csak egy kicsit maradtunk le Szingapúrtól.
Azt utóbbi hetekben kaptam arról jelzést, hogy az új csepeli ALDI-nál gond van a parkolással. A bejárat közelében gyakorlatilag nincs parkoló, ezért a vásárlók vagy távol hagyják az autójukat (és így kézben cipe
A BUDAPESTI BALOLDALI PÁRTOK MA DÉLUTÁN ISMERTETTÉK AZ OKTÓBERI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOKRA VONATKOZÓ MEGÁLLAPODÁSTERVEZET RÉSZLETEIT - FALUS FERENC LEHET A FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLT - AZ MSZP PÉNTEKEN HOZZA MEG A VÉGSŐ DÖNTÉST - CSEPELEN A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ADJA MAJD A POLGÁRMESTER-JELÖLTET
Mindenkiről, aki nem menetel csillogó szemekkel a kedves vezető után, azonnal azt mondják: a nemzet ellensége. Akiben kétségek merülnek fel az iránt, mi lesz ezzel az országgal, ezzel a néppel tíz-húsz év múlva, arra rásütik a vészmadár bélyegét. Pedig éppen a nyugdíjrendszer összeomlásának veszélye az, amire időben kell felhívni a figyelmet, mert egy ilyen méretű ellátórendszer összeomlását csakis évtizedes előrelátással lehet megelőzni.