2008. november 28.: „A tudás nem kiváltság, hanem közkincs. Dobó István gondolata ‑ a vár ereje nem a falakban van, hanem a védők lelkében ‑ összefűzi valamennyi Iskola téri és – 1993 óta kölcseys – nevelő- testületet, diáksereget és szülői munkaközösséget. A kölcseys közösség ereje utat mutat a mai zavaros világban. Ezért van, hogy Csepel-szerte az a szólam járja: a Kölcseyben méltóságot és szellemi rangot kapnak a diákok.”
Az idén már 65 éves a csepeli Kölcsey Ferenc iskola. Mostanában nem sok szó esett a jubiláló rangos intézményről a hivatalos kerületi médiában. Bizonyára azért hallgatnak a kerületvezetők, mert az ott dolgozó pedagógusok az utóbbi években következetesen felemelték a szavukat a magyar oktatás tragikus állapota miatt, és nevüket, arcukat vállalva kiálltak a diákok, a tanárok helyzetének javítása érdekében. Miként látni fogjuk: talán nem véletlenül…
Tizenötéve a Kölcsey megnyitásának félévszázados évfordulóját köszöntötték egészen más hangulatban. A Csepel újság erről 2008. novemberében így számolt be:
"Kormányzó urunk 2010 utáni működése gyakorlatilag egyetlen folytatólagos jogsértés, az elkövető pedig vígan lubickol Európa közepén, és további gaztettek végrehajtásában mesterkedik. Az ördög ördögűzést folytat Iványi Gáborral egy angyali lénnyel szemben. És az ördög nyerésre áll."
Dukán András Ferenc a kerületvezetők szócsövének célkeresztjében. Nem tudják elviselni, ha valaki a szemükbe vágja az igazságot
Tudom már, mit kérek Mikulásra. Egy új hatóságot. A Szuverenitásvédelmi Hatóságot. Piros celofánba csomagolva. Meg is írom neki, még időben vagyok, hogy bekészíthesse a csomagomba, miután szorgos manói -ezúttal a Fidesz frakció-legyártották. A manócskák már kipegnek-kopognak is a kalapácskáikkal, más szerszámuk nincs is, így aztán mindenkit szögnek néznek, és a fejére koppintanak.
Senki sem védi meg a polgármestert a tudathasadás veszélyétől? Borbély Lénárd egyesületi vezetőként kezdeményezett egy akciót, amihez Borbély Lénárd mint polgármester csatlakozott egyenruhás csapattagjaival együtt
Terrorveszélyesnek tartják az elszállásolt, egyébként a debreceni BMW-gyár építésén dolgozó, mintegy 150 indiai vendégmunkás jelenlétét a berettyóújfaluiak.
Közlekedési gondjaink érintik közvetlen szomszédainkat (Szigetszentmiklós, Halásztelek, Soroksár, Pesterzsébet), akikkel együttesen fellépve, biztosan hatékonyabban lehetne képviselni a csepeli, szigeti érdekeket. Lásd pl. a Szigetszentmiklóson épülő hatalmas országos TESCO raktárt. A mai kerületvezetőket ez hidegen hagyja
Mindenkinek lehetnek álmai. „Lett volna esélyünk a 2032-es olimpiára” – állítják, bár ezt soha, semmilyen hiteles forrás nem erősítette meg. De most jön a legszebb rész: „Most nem azon menne a teoretikus vita, hogy szükség van-e a Galvani hídra, vagy az ötvenéves HÉV-kocsik leszerelésére...”
Fosztogatva osztogatnak Csepelen közpénzből, az ön pénzéből
A kormány most újabb, milliárdokból finanszírozott, nemzetinek és konzultációnak hazudott irományt küld szerte szét az országba. Ahogy, és amiről ír, az már súlyos pszichiátriai kórképre utal.
Az elfogadhatatlan tervekre elköltött közpénz újra jelzi a csepeli kerületvezetők hozzáértésének, felkészültségének súlyos hiányosságait. A strand után a csepeliek kasszájából megint lehet fizetni a nagy semmiért
Több pénzt kapnak a kórházak, ha tovább tartják bent a gyerekeket.
Németh Szilárd és Borbély Lénárd a Szent Imre téren, a forradalom 50. évfordulójára 2006-ban elhelyezett ’56-os megbékélési emlékműhöz 2015-ben egy kockát rakatott, hazugságok tömkelegét ráíratva. Ezzel a duó lerombolta a közös emlékezés feltételeit. A hétköznapokban is lehetetlenné tették az együttműködést.
Megpróbálják elhitetni velünk, hogy semmi más dolgunk nincs, csak rájuk szavazni, illetve az ő tanácsaiknak megfelelően alakítani az életünket.
Csepel kulturális örökségének egyik legértékesebb része a Csepel Táncegyüttes, amely az idén lett 65 éves. Ebből az alkalomból közöljük Molnár Rudolfnak, az együttes egyik alapítójának (a Csepeli Transzformátorgyár egykori műszaki igazgatójának) cikkét a kezdetekről. Molnár Rudolf így írt:
"Orbán Viktor jóval eredményesebb a tönkretételben, mint a Fidesz által oly sokszor megidézett fehér lovas előd. Holott Horthynak is voltak kísérletei, de a főváros akkori vezetése és akkori ellenzéke teljes egységet alkotva söpörte le a tervet. Ma nemhogy a városvezetés nem képes összefogásra a Fővárosi Közgyűlésben kisebbségben lévő kormánypártiakkal, de még az ellenzéki pártok sem egymással. Orbán sikerrel izzítja fel a régi vidék-főváros ellentétet"
A rezsibiztos saját kirakatába (fb-oldalára) tette ki ezt a képet. Így akarta megüzenni, hogy ismét a Jedlik Ányos Gimnázium egyházi kezelésbe adását szorgalmazta? Ami biztos: nem tartotta fontosnak a csepeliek korrekt tájékoztatását. Miért?
Bayer Zsolt az igazsággal szembesülve kikelt magából
A Fidesz „cukrászai” a kávé és a mogyoró kesernyés íze mellé így kevernek még némi keserű habot is Budapest születésnapi tortájába.
Ebben az épületben volt egykor a Csepel Vas- és Fémművek trösztközpontja, vezérigazgatósága. Zászlós szálló lett belőle, ahonnan kiköltöztették a lakókat, most majd munkásszállóvá alakítják át a történelmi tömböt