Több sebből vérzik a park névadása....A szeptember 29-én tartott csepeli képviselő-testületi ülésen született döntés a sétányok által övezett, a volt Görgei iskola helyén lévő park elnevezéséről. Borbély Lénárd polgármester javaslatára, az ellenzék véleménye és ellenszavazata ellenére, a helyi lakosság véleményének kikérése, csatolása nélkül a testület úgy döntött, hogy Wittner Máriáról, Csepel Díszpolgáráról nevezi el a parkot.
A határozati javaslatban felkérték a polgármestert, hogy „kezdeményezze a közterület elnevezését a Fővárosi Önkormányzatnál azzal, hogy a jelen határozatban kezdeményezett elnevezési javaslatot is tartalmazó közterület tekintetében tekintse a határozatot egyben Rendelet 6. § (1) bekezdése szerint a Képviselő-testület véleményének.” https://csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2022/09.29/114_sz_et_Wittner_Maria_park.pdf
Az elnevezés véglegesítéséhez tehát a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlési döntésére volt szükség. A közgyűlés azóta azonban nem ülésezett, így az elnevezés fővárosi jóváhagyása nem történt meg. Továbbá:
Már pogácsára sem futja...Drasztikus spórolásba kezd a Miniszterelnökség – tudtuk meg egy nyilvánosságra került, a vezetőknek szétküldött belső levélből. Szerencsére van miből. A 2010-ben még 93 fős, azóta a hússzorosára duzzasztott Miniszterelnökségen közel 1900-an (lebzselnek) dolgoznak, ebből sem mindenki tartozhat a legfelső, avagy a pogácsakasztba. Persze nem tudhatjuk, a kivételezettek eddig hány mázsát majszoltak el belőle havonta...
Nem volt még elég? Németh Szilárd beton szörnyetege figyelmeztet: a Kis-Duna-parti beruházások újabb közlekedési feszültségeket okoznak, rombolják az ott élő csepeliek életkörülményeit, illetve emelik a környezet légszennyezettségét, ezáltal romboló hatással lesznek a Kis-Duna környékének növényvilágára, valamint a Kis-Duna szennyezettségére is.
A Belső-pesti Tankerületi Központ megszüntette néhány kölcseys tanár munkaviszonyát, köztük egy harminc éve a pályán levő matematika–kémia szakosét.
Réges régen volt egyszer egy népszerű gyerek műsor, a Csinn-Bumm Cirkusz. Abban Bukfenc bohóc senkivel sem beszélt, de mindenről megvolt a véleménye, újra és újra közölte: „Bukfenc mindent tud….”. Csepel polgármestere, a fideszes Borbély Lénárd egy szót sem beszél a csepeliekkel és a választott képviselőikkel, de így is mindent tud, és ‑ Bukfenc-bohóctól eltérően – dönt is. Nem először, de ezt tette a közelmúltban is.
„Sokan akkor döntik el, hogy családostul elhagyják Magyarországot, amikor a gyermekeik iskoláskorba lépnek és a szülők látják, hogy milyen magyar közoktatásba kellene a gyereküket bekényszeríteni
A mai gyakorlat azt mutatja, hogy amikor az emberek meghallják az irreálisan messze lévő időpontot a szakvizsgálatra, akkor - ha tehetik - keresnek egy olyan magánrendelést, ahol hamarabb sorra kerülnek. Akinek nincs arra pénze, hogy megfizesse a magánrendelést, annak választani kell: vagy kivárja a sorát, vagy meggyógyul magától, vagy... Ez a rendszer specialitása!
A magyar irodalom nyolcvan százalékát kukázná, a szimfonikus zenekarok nagy részét feloszlatná, Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlítja – a Századvég egykori kutató-elemzője, Demeter Szilárd pontosan tudja, melyek azok a mondatok, amelyek Orbán Viktor fülének kedvesek. Igaz, elvtársai körében e téren is nagy a verseny, elkél a rafinéria is.
Az újabb áldatlan viták megelőzése érdekében hozzák nyilvánosságra a Zászlós munkásszállóról szóló Borbély-Jellinek megállapodás részletes szövegét! Akkor nem lesz újabb vádaskodás, politikai hercehurca, egymásra mutogatás. Ha készült egyáltalán írásos megállapodás…
A tanárok tudatos éhbéren tartásával azonban nem ért egyet 2-2,5 millió szavazó. Egészen biztos, hogy ennek az országnak legalább a kilenctizede színvonalas oktatást, becsületesen megfizetett tanárokat és szerethető, a gyereket nem megnyomorító hanem fölemelő oktatási rendszert szeretne. Már csak azt kellene valahogy elérni, hogy legalább ebben az egy ügyben az egymással szót értő, magát megosztani nem hagyó kilenctized akarata érvényesüljön.
Ami kimaradt az e héten megjelent 3 éves polgármesteri mérlegből. 2019-es választási ígéret volt a Gubacsi híd felújítása…a Gerincút teljes szakaszának kiépítése, a Corvin-csomópont kétszintűsítése, a HÉV vonalának meghosszabbítása…, de már látjuk, semmi se lesz belőle...
"Futhatnak, de el nem bújhatnak a népharag elől, ami most a nyomukba ér – bizony jogosan, mert végrehajtói egy kíméletlen rendszernek –, habár fenntartójuk a láthatatlanná tévő bűvészmutatvánnyal próbálja megvédeni őket"
Az egykori Székely csárda a II. Rákóczi Ferenc úton sok csepelinek volt kedvelt találkozóhelye. A földszintes házakkal együtt ez is már csak emlék..."Több mint tízezer lakással felépült a Csillagtelep, a Béke téren számos korszerű lakóház, több száz új lakás a Tanácsház téren... A lakáshiány sajnos mégsem csökkent a kívánt mértékben, mert az új lakások egy részét más kerületek lakói kapták és fennáll az a furcsa helyzet, hogy Csepel dolgozóinak ezrei — főleg értelmiségiek, orvosok, mérnökök — a főváros más kerületében laknak…"
Simán képes volt arra, hogy a haldokló Nyugat liberális véleményterrorjának a kígyófészkéből üzenje meg az otthon ragadottaknak, hogy merre van az új Moszkva.
Mára odajutottunk, hogy Csepelen néhány területen nincs szakorvosi ellátás, és a várólisták hossza nevetségesnek lenne mondható, ha nem az emberéletről szólna! Ez pedig nem a szakterületi vezető hibája, hanem az elfuserált, önző, és hozzá nem értő látszat-politika következménye. Riasztó példából bőséges a kínálat...
A rendszerváltáskor még remélt és talán meg is kezdett szembenézés helyett újra divatba jött a történelemhamisítás. Őrült beszédekkel, szégyenteljes emlékművekkel...
Így épült a csepeli gyorsvasút, a mai HÉV 71 éve. A Fidesz országos és helyi vezetői nem becsülik elődeink értékteremtő munkáját. Most a kerület további fejlődését, jövőjét fektették koporsóba, és azt temették a válságba került gazdaság romjai alá. A politika, a politikusok felelősségének felvetése megkerülhetetlen. Egy biztos: megbuktak a fellengzős ígéreteikkel…
Az adókat behajtják, az ígéreteikre emlékeztetőket elhajtják...Mihez kezd a mai fideszes kerületi vezérkar az elődök, a gyáralapítók és a későbbi munkások, mérnökök, tisztviselők, szakemberek, vezetők örökségével?
Mindenhol akadhat rossz gép, hiányzó eszköz, kereteket szétfeszítő düh. S akkor talán ez a kormány is ráébred, hogy többé nem visszük el hátunkon az ő szemetüket.