A beiratkozás szeptember 12-én, csütörtökön lesz 18 órai kezdettel a Munkásotthon próbatermében. A táncpedagógus: Tóth Zsuzsi. További információt a 276-77-33-as telefonszámon kérhető. (ittlakunk.hu)
A beiratkozás szeptember 12-én, csütörtökön lesz 18 órai kezdettel a Munkásotthon próbatermében. A táncpedagógus: Tóth Zsuzsi. További információt a 276-77-33-as telefonszámon kérhető. (ittlakunk.hu)
Kovács Ágnes, a Fidesz-KDNP közös jelöltje nyerte a váci időközi önkormányzati választást vasárnap - közölte a város jegyzője az MTI-vel.
Deákné Szarka Anita, a város jegyzője elmondta, hogy hivatalos eredmények szerint a város 2-es számú egyéni választókerületében Kovács Ágnes 384 érvényes szavazatot kapott. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjeként induló Terényi Attila 315, a Jobbik jelöltjeként induló Homokiné Garancz Henrietta 55 szavazatot kapott. A 2909 szavazásra jogosult 30,4 százaléka vett részt.
A Szent Imre téri csepeli polgármesteri hivatalt az ott dolgozók és a csepeliek sok ok miatt ma már csak terror házaként emlegetik. Most végre derűsebb, mondhatnánk emberszabású hírek törik át a fülkeforradalmi erődítmény falait.
Liptai Claudia 14 évvel fiatalabb párja, Szabó Benjámin, a csepeli polgármesteri kabinet protokollasszisztense nem beszélhet kapcsolatukról, csak engedéllyel
Miként a Story magazin híre alapján a Csepel újság is beszámolt róla, Liptai Claudia új szerelme, a 14 évvel fiatalabb Szabó Benjámin kissé megszeppent, amikor a Story magazin munkatársa felhívta telefonon. Ámbár úgy tűnt, szívesen mondana mindenfélét, de nem teheti, mert megtiltották neki.
"Én szívesen nyilatkozom, de ehhez Claudia sajtósának engedélye kell" - mondta végül katonásan.
Benjámin fogadásból ismerkedett meg Claudiával. Hogy hol és milyen körülmények között találkoztak, arról itt olvashatók részletek!
Forrás: storyonline
Szanyi Tibor szerint baloldali fordulat szükséges a "nemzeti focialista" kormány megdöntéséhez. Az MSZP elnökségi tagja, a párt országgyűlési képviselője ezt szombaton Budapesten, a Városligetben, Elég volt címmel megrendezett baloldali fesztiválon tartott sajtótájékoztatóján mondta.
Megfogalmazása szerint a hároméves "országdúlás" a "stadion, stadion über alles és a Románia-Magyarország 3:0" kifejezésekkel írható le leginkább.
Azt mondta, hogy a Fidesz az elmúlt három évben nem kormányzott, hanem uralkodott. A többi közt felszámolták a köztársaságot, kirabolták az önkormányzatokat, eltorzították a választási rendszert, kiiktatták a munkavállalói jogokat, beszántották a sajtószabadságot, klerikalizálták az iskolákat, általánossá váltak az éhbérek, az egekbe szöktek az üzemanyagárak, kirabolták a nyugdíjkasszát, hazavágták a kiskereskedelmet és leírták a fogyatékkal élőket.
Ezen a héten a legnépszerűbb cikkeink a következők voltak:
Nincs az az önmaga pozícióharcaival elfoglalt ellenzék, amely ne tudná kihasználni a trafikbalhéval vegyített tankönyv- és iskolamizériát a kormány totális inkompetenciájának bizonyítására. Nem kell csodálkozni tehát, hogy a Fidesz viszont megpróbál előnyhöz jutni kedvenc terepein.
A múlt eredményeivel nem jó dicsekedni. Részben, mert kit érdekelnek: a kormányzati eredményfüzetek ideje már három kampánnyal ezelőtt is lejárt – dobták a kukába a hirdetési újsággal együtt. Másrészt nincs is nagyon eredmény. Egyedül az alkotmány újraírása jöhetne be legalább a saját választói közegnek, bár itt is azért magyarázni kéne az öt módosítást, ami miatt a másfél milliós Kerényi-köteteket újra kellene fűzni. (Kár volt a marhabőrért). Gazdasági fronton ez még nehezebben megy. Félszázalékos, uniós szinten sem túl magas növekedésre nehéz azt mondani, hogy hasítunk, és hiába mutatja a foglalkoztatottak számának bővülését a statisztika, ha valójában kevesebb a munkahely.
Hullámzik a kiskereskedelmi forgalom. Júniusban 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, de ez a májusi 2,5 és az áprilisi 3,4 százalékos bővüléshez képest elenyésző. Márciusban pedig 2,8, februárban 1,4, januárban 4,1 százalékkal olvadt. A Varga Mihály által megjósolt hűtőszekrény-forradalom késik. Vámos Györgynek, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárának lehet inkább igaza: „a kereskedelem a gazdaság rabja”. Mert ha a gazdaság nem növekszik, a fogyasztás sem tud.
Illetve: ha nem futja újra, azért még marad a használt. Kereslet és kínálat egérutat keres és talál.
Amilyen mélységesen lehangoló volt az a közvélemény-kutatási adat, hogy már több magyar tartja rossznak az EU-tagságunkat, mint ahány jónak, annyira megnyugtató, hogy ez nem igaz. Még. Egyszerűen összecserélték a felmérés két adatát. Továbbra is azok vannak többen, akik szerint jó az uniós tagság. Hibaigazításnak régen örültem ennyire. Kicsit visszarángat abba a világba, ahol élni szeretnék, és ahol nem történhet meg bármi. Mert már apatikusan kezdek hozzászokni az ellenkezőjéhez. Ami három éve még felháborított, azt ma szemrebbenés nélkül tudomásul veszem. Amit három éve elképzelhetetlennek tartottam, azt ma egy vállrándítással elintézem.
Szombaton megtartották a miniszterelnök lányának, Orbán Ráhelnek a templomi esküvőjét is. Édesapja, Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán is láthatók fotók az eseményről. A pénteki, XII. kerületi polgári esküvőn a kormányfő nem tudott részt venni.
Ásó, kapa nagyharang címmel a Népszava képriportban számol be Orbán Ráhel és Tiborcz István kézfogójáról. A magyar média részletesen - képriportokkal, videókkal, rajongó és kritikus véleményekkel fűszerezve - szinte percről percre ad hírt az esküvő és az esküvői vacsora eseményeiről. Bőséges kínálatunk a részletekből ITT
A magyar labdarúgó-válogatott kilátástalan játékkal 3-0-s vereséget szenvedett péntek este Bukarestben a románok vendégeként világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Ezzel távolabb került a pótselejtezőt érő második hely megszerzésétől – írta az MTI. Mi történt a vereség előtt és utána? ITT Bezámolók és vélemények a botrányokról és a meccsről ITT
Karbantartás miatt három hétvégén, szeptember 7-én és 8-án, 14-én és 15-én, valamint 21-én és 22-én, szombaton és vasárnap egész nap nem közlekednek a vonatok a H7-es hév vonalán.
A pályafelújítás és az áramellátó rendszerek korszerűsítésének idején a szerelvények helyett a Boráros tér és Csepel között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Szeptember 7-én, szombaton baloldali szervezetek tagjainak és szimpatizánsaiknak rendeznek egész napos találkozót Budapest Belvárosában, a főpolgármesteri hivatal előtti parkban Népek Európája, Szociális Európát és Szociális Magyarországot címmel:
A Radnóti Miklós Művelődési Ház munkatársai színes változatos programokkal várják a csepelieket. A csillagtelepi intézményben az ovis karatétől a kubai salsáig terjed a széles választék:
Ez a címe a Csepeli Hírmondóban 2013. szeptember 05-én megjelent cikknek. A „varázslat" a 7. oldalon található.
Nagy érdeklődéssel olvastam, mert az elmúlt időszakban több mindennel találkoztam Csepelen, de varázslattal még nem. És lőn csoda, tényleg erről van szó!!!!!!!
Az írás a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar ossowói szereplését mutatja be, fényképekkel illusztrálva. Ez azonban nem csoda és nem is varázslat. Az együttes minden fellépése színvonalas és figyelemre méltó.
Akkor viszont hol van a varázslat? Hoppá, megvan!! Rájöttem és lelkemet elöntötte a csepeli büszkeség! Kerületünk kedves vezetői és jövő csinálói megoldották azt amit eddig a világon senki a TELEPORTÁCIÓT!!!!
A fényképen a képaláírást idézem „ A Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar szeptember 15-ei ossowói fellépése". Értik! 2013.szeptember 5-én fényképpel dokumentálva!!
Pár nappal Orbán Viktor legidősebb lányának, Ráhelnek az esküvője előtt útfelújításokat és kátyúzásokat végeztek el a lakodalom helyszínére vezető utakon Csabdiban, illetve a területileg hozzá tartozó Tükröspusztán, ahol a vőlegény, Tiborcz István családjának a „tanyája” található.
Orbán Ráhel szeptember 7-én mondja ki a boldogító igent párjának, Tiborcz Istvánnak. A sajtóhírek szerint az esküvőt Budapesten, a Margit körúti ferences templomban tartják. Ezt követően a mulatság a Fejér megyei Csabdi–Tükröspusztán folytatódik.
Az egyszerű faluban az egyszerű földművesek az elhúzódó aszály miatt tanácskozásra ültek össze.
Több felszólaló is kifejtette, hogy annyira elviselhetetlen a helyzet, hogy sürgősen időjárás változás szükségeltetik.
Az egybehangzó vélemények után a dinamikus és magabiztos vezetés határozathozatalt indítványozott, a következő szöveggel: amennyiben egy héten belül nem esik az eső. Várunk!
Az MSZP szóvivője szerint kormányváltás lesz 2014-ben, amivel az egész ország nyerni fog. Kormos Kata (képünkön) budapesti sajtótájékoztatóján így reagált arra, hogy Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) hétfői tárgyalását kommentálva azt mondta: a gyermeket nevelő családokra és a munkavállalókra nézve a legveszélyesebb a "baloldali paktum".
A szocialista párt szóvivője úgy fogalmazott: "a bukás előtt álló Fidesz-kormány utolsó rúgásaiként értelmezhető" Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója. Kormos Kata szerint nincs kétség afelől, hogy a Fidesz fél, és jogosan teszi, hiszen a hétvégi szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választás - amelyen az MSZP, a DK és az Együtt közös jelöltje nyert - megmutatta, az összefogással le lehet váltani a jelenlegi kormányt, ami 2014-ben meg is fog történni.
Ahol nem a polgárok szabadsága szüli a rendet, ott az ő nevükben, rájuk hivatkozva az államot kisajátítók teremtenek rendet.
Mind gyakrabban zárják le a kormányfő házának utcáját azzal a bornírt indoklással, hogy az épületben védett személy tartózkodik, akinek szabad mozgását és közlekedését a Terrorelhárítási Központ kiemelt feladata biztosítani, a lezárt utca felé tévedő járókelő pedig azt gondolhatja, hogy a védendő személy talán maga a miniszterelnök, aki netán fél. Továbbá: a Terrorelhárítási Központ főigazgatója cáfolja hivatalosan a bulvárhírt, hogy a TEK ellenőrizte volna a kormányfő lányának esküvőjére meghívottak névsorát.
És még tovább: a közrend nevében a rendőrség bármikor fokozott közúti ellenőrzést rendelhet el, minden gyanú nélkül mindenkit igazoltathat, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatja.
A Csepel újság értesülése szerint a Magyar Szocialista Párt Csepeli Szervezete szeptember 5-én taggyűlést tartott, amelyen részt vett dr. Molnár Zsolt, az MSZP Budapesti Pártszövetségének elnöke is.
Úgy tudjuk, a résztvevők egyhangú határozattal elfogadták az országgyűlési választási együttműködés alakulásáról szóló tájékoztatókat; támogatták az MSZP és az Együtt 2014 megállapodásának Csepelre vonatkozó részét, az Együtt2014 jelöltjének közös jelöltként való csepeli indítását. (CSÚ)
Német Szilárd csepeli fideszes polgármester sorsáról egyelőre nem kaptunk hírt, de annyit már tudunk, hogy öt fideszes választókerületi elnököt fosztott meg a posztjától Orbán Viktor szerda este, és így a leendő képviselőjelölti lehetőségtől, mert elégedetlen volt a helyben végzett munkájukkal – a HVG forrásai szerint ezt jelentette be a kormányfő a Fidesz politikai szezonnyitó visegrádi frakcióülésén, ahol a választási felkészülésről és a kampányteendőkről beszélt. A Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja szerda és péntek között tartja szokásos évadnyitó ülését, ahol Orbán – szintén a hagyományos menetrendnek megfelelően – először általános helyzetértékelést tartott.
Hazugságdömpinggel, rágalmak halmazával támadt a Csepeli Munkásotthonra a XXI. kerületi fideszes városvezetés és lakájmédiája, miután világossá vált számára, hogy a nagy múltú baloldali szellemiségű intézményt az összes fülkeforradalmi erőfeszítés ellenére sem tudják megkaparintani. Nagy József, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumának elnöke megelégelte ezt a folyamatot, és helyreigazítási kérelemmel fordult az egyik hivatalos szócsőhöz, a Csepeli Hírmondóhoz. Nem tettek eleget kérésének. Szeptember 4-én a csepel.info - nak, a helyi Fidesz szócsövének szerkesztőségébe küldtek helyreigazítási kérelmet. Mi most ezt ismertetjük: