CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Gyűlések és menetek október 23-án: Orbán a Kossuth téren, Bajnai a Szabad sajtó útján mond beszédet

2012. október 23. 00:03 - csú

Tüntetések-2012-okt 23-án.PNGLapunk információi szerint  a Klubrádió 14 órától, az ATV 15 órától egyenes, élő adásban számol be az összes budapesti nagygyűlésről, így a Milla tüntetéséről, ahol másokkal együtt Bajnai Gordon is beszédet mond. A közmédia, vagyis a Magyar Televízió, a Duna TV, továbbá a Magyar Rádió helyszíni közvetítést csak a Fidesz-kormány által szervezett állami ünnepségekről, valamint a "békemenetről" ad. Az eseményekről elérhető legfrissebb internetes információkat ITT NÉZHETI MEG

Tovább
Szólj hozzá!

Az Acélmű küldötte volt 56'-ban a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsában

2012. október 22. 17:41 - csú

Bácsi Józsi bácsi-333.pngAz 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából, 2006-ban (Bárány Tibor és Bolla Dezső szerkesztésében) visszaemlékezés-kötetet jelentetett meg Budapest-Csepel Önkormányzatának 56-os Emlékbizottsága. A könyv egyik szereplőjének, Bácsi Józsefnek (képünkön) – aki 1956-ban a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsának alelnöke volt – visszaemlékezéséből idézzük fel a korabeli csepeli eseményeket a 21. kerületi Hírhatár cikke alapján:

„Október 23-án fokozott figyelemmel követtük az eseményeket. Tudtuk, hogy lesz tüntetés. Bent voltunk a gyárban, de nem dolgoztunk. Műegyetemisták jöttek a gyárba, meséltek arról, mi történik a városban, s próbáltak embereket szervezni a tüntetésre. Sokan el is mentek, teherautókkal, én maradtam.

Tovább
Szólj hozzá!

Csepelről száműzték a józan észt?

2012. október 22. 00:05 - csú

Németh-mosoly-Csephu.PNGOktóber 23-hoz, a nemzeti ünnephez közeledve adták át fővárosi és XXI. kerületi fideszes városvezetők a Kvassay hídtól induló, az Európai Unió jelentős pénzügyi forrásaiból épült kerékpárutat. Németh Szilárd fideszes polgármester ott feszített a protokoll-sátorban, és bizonyára hamarosan ott lesz a gerincút átadásánál is, amelyik hatalmas összegű uniós pénz felhasználásával készül el. Ugyanez a Németh Szilárd október 23-ra közpénzből olyan politikai „békemenetre" mozgósítja a narancsuralmi szimpatizánsokat, amelynek az a célja, hogy megvédje az Orbán-kormányt és haszonélvezőit a baloldali érzelműnek titulált Európai Bizottságtól, az EU vezető testületétől. Attól az uniós szervezettől, amelyik a gerincút és a kerékpárút mellett csak Csepelen oktatási, egészségügyi és gyeremekjóléti intézmények sorának felépítését, korszerűsítését támogatta anyagilag úgy, hogy e segítség nélkül a beruházások szóba sem kerülhettek volna. Mint tudjuk, a hála nem politikai kategória. De mi van  az észszerűséggel? Száműzték Csepelről (is)? Mikor fog visszajönni?

Tovább
Szólj hozzá!

Október 23-i Nyilatkozat az együttműködésről és az összefogásról

2012. október 22. 00:03 - csú

figyelem-x1B_1.jpgMagyarországon egy jogállamot és alkotmányosságot nem tisztelő, a demokráciát, a szabadságjogokat korlátozó, Európával és a demokratikus világ eszméivel szembeforduló rendszer alakult ki. Az ország hanyatló gazdasági pályán van. A politikát gyilkos széthúzás, szembenállás jellemzi. A társadalom nagyobb része a szolidaritás reménye nélkül, kilátástalan, súlyosan igazságtalan és egyenlőtlen viszonyok között vergődik. Magyarország nemzetközi presztízse, tisztessége és hitele mélyponton áll. Egy nép, egy nemzet vagyunk. Számunkra Magyarország és a magyar nép sorsa fontos, pártállástól, ideológiai, vallási különbségektől függetlenül. Az Orbán-rendszer leváltása, egy új, párbeszéden és összefogáson alapuló, demokratikus, európai rendszer létrehozása az ország és a nemzet érdeke. Ezért az 1956-os forradalom emléknapján együttműködésre, összefogásra szólítjuk fel mindazokat, akik gondolkodni és cselekedni kívánnak egy igazságosabb és szolidárisabb, demokratikus és jogállami, egy európai Magyarország létrehozásért.

Balla Zsófia, Bárándy Péter, Báthori Csaba, Csányi Vilmos, Ferge Zsuzsa, Fischer Iván, Gombár Csaba, Györgyi Kálmán, Halmai Gábor, Heller Ágnes, Jancsó Miklós, Kilényi Géza, Komoróczy Géza, Konrád György, Kornai János, Kulka János, Laki Mihály, Láng István, Lengyel László, Majtényi László, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Réz Pál, Soós Károly Attila, Standeisky Éva, Szilágyi Ákos, Szilágyi János György, Tarr Béla, Teplán István, Tóth Krisztina, Várhegyi Éva, Váradi András, Venetianer Pál, Závada Pál

Szólj hozzá!

Csepeli DK, MSZP, Szolidaritás: aláírásgyűjtés a Deák téri piacnál

2012. október 21. 14:15 - csú

Aláírásgyűjtők-20121020.PNGAz Áruház téri szakorvosi rendelőintézet (a volt SZTK) és a Deák téri piac közötti területen a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Szolidaritás Mozgalom csepeli aktivistái együtt gyűjtöttek aláírásokat szombaton az Orbán-kormány országromboló politikája ellen. A Csepel újság értesülése szerint az összefogás sikeres volt, és várhatóan folytatása következik Csepelen és az ország más pontjain is.

2 komment

Ünnep nemzeti egyetértés nélkül, aktuálpolitikai szabadságharccal

2012. október 21. 00:03 - csú

Megosztottság.jpgÜnnepre készülődünk, nemzeti ünnepre. Az előjelek nem bíztatóak, mert nem békés megemlékezések szerveződnek, hanem demonstrációk és menetek. Ennek csimborasszója, hogy - a háttérből, másokat maga előtt tolva - a hatalmon lévő párt és a kormány is szervez vonulásos demonstrációt.  A forradalom évfordulóján aktuálpolitikai szabadságharc várható. Csupa ellentmondás, megosztottság és az egyetértés teljes hiánya. Mondhatnánk, hogy rendben van. Ünnepeljen ki-ki a saját ízlése szerint. De akkor ne beszéljünk nemzeti ünneplésről! Jellemző az is, hogy a csepeli rendezvényeken 2010 óta eddig sosem látott emberek vannak – kivéve a kivezényelt közalkalmazotti és köztisztviselői kört. Érthető, mert 2010 előtt a Fidesz külön koszorúzott, hívei a hivatalos rendezvényre nem mentek el. Most elmennek.

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer szembekerülünk azokkal, akiket ma látni sem akarunk...

2012. október 21. 00:02 - csú

Szegénység-221_1.jpgEgyre több társadalmi csoport érzékeli, hogy megalázzák, megsértik. Nemcsak a munkanélküliek és a segélyplafonos szegények, hanem az orvosok, a pedagógusok, a közalkalmazottak egy része, és így tovább. A kérdés az, hogy ezek a megalázások, megszégyenítések, az ígéretek be nem tartása mikor tudatosulnak ezekben a csoportokban...Az utolsó Matolcsy-csomagot dicsérő szakértőknek fogalmuk sincs arról, hogy a társadalmi hatásokat illetően miről beszélnek, mert fogalmuk nincs arról, hogy mit jelent a szegénység - mondja Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja . A Népszabadság vele készített interjúját, Ónody-Molnár Dóra írását olvasóink figyelmébe ajánljuk:

Tovább
Szólj hozzá!

Hírkompon jött a hír: baloldali összefogás Csepelen

2012. október 20. 00:07 - csú

Összefogás_1.jpgA Csepel újság értesülése szerint HÍRKOMP címmel új internetes hírportál, a HÍRKOMP.HU  kezdte meg működését kerületünkben. A hírportál - alkalmazkodva az új politikai, társadalmi körülményekhez, feltételekhez -  Csepelről és Soroksárról, továbbá a fővárosról és az országról szóló híreket, tudósításokat, információkat, véleményeket közöl. 

A HÍRKOMP adott információt két csepeli baloldali párt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demoikratikus Koalíció (DK) valamint a Szolidaritás mozgalom október 20-i együttes akciójáról. Az MSZP  a DK  és a Szolidaritás aktivistái szombaton reggel nyolctól a Csepeli Piacnál aláírásgyűjtést tartanak.

Tovább
Szólj hozzá!

Botrányért botrányos bocsánatkérés

2012. október 20. 00:05 - csú

Tarlósnak elege van.PNGMiként korábbi videó-cikkünkben láthatták olvasóink, botrányos lett Tarlós István főpolgármester interjúja Kálmán Olgával az ATV Egyenes beszéd című riportműsorában.

A főpolgármester pénteken olyan igazi tarlós-féle bocsánatot kért Kálmán Olgától. Indignálódott hangvételű közleményében  Tarlós mea culpázik egyet, és bocsánatot kér Kálmán Olgától. De nem a műsorvezető "egészét" követi meg - csupán Kálmán Olgának, a nőnek szól a mentegetőzés. Ugyanis a főpolgármester azt hitte: a műsorvezető riporterként ül vele szembe, nem nőként. Úgyhogy Tarlós arra jut, hogy a riportert nem követi meg.

Szólj hozzá!

Mosolyszünet és egy elmaradt kézfogás Csepelen

2012. október 20. 00:03 - csú

Tarlós-Vitézy mosolyszünet.PNGCsepelen a kerékpárút átadásánál Tarlós István Vitézy Dáviddal nem fogott kezet, Vitézy az ATV Híradójának képei szerint biccentve üdvözölte Tarlóst. 

Kettejük viszonyáról Vitézy Dávid nem akart beszélni, Tarlós István pedig annyit mondott, az egy főnök-beosztott kapcsolat. A fagyos viszony okáról a részleteket az atv.hu közli

Szólj hozzá!

Bizonyítékok Borbély Lénárd ellen

2012. október 19. 00:05 - csú

Borbély-rész-2.PNGA Csepeli Hírmondó október 4-én megjelent számának második oldalán Borbély Lénárd, a kerületi önkormányzat alpolgármestere reagált a testületi ülésen elhangzott – Csepeli Hírmondót ért –, kritikákra. Több állítását a csepelujsag.blog.hu már cáfolta, például az október 9-én, illetve az október 10-én megjelent írásokban. Ezért most csak egy mondatával „foglalkozom”. Idézem:

„A Csepeli Hírmondó ezzel szemben /a korábbi Csepel újsággal szemben, szerző megj./ bizonyíthatóan cenzúra nélkül rendszeresen közli az ellenzéki pártok véleményét”.

Akkor most nézzük meg az állítást, és a benne lévő „tartalmat”. Vegyük sorba:

Tovább
3 komment

Bajnai Gordon zászlót bont

2012. október 19. 00:03 - csú

Bajnai Gordon.jpg

Több vezető értelmiségivel és gazdasági szakértővel együtt új egyesületet hoz létre Bajnai Gordon – tudta meg az Atv.hu. Ez az új szervezet ad keretet a volt miniszterelnök politikai tevékenységének. A portál szerint Bajnai csapatát erősíti majd Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank nyugdíjba vonult vezérigazgatója, a Bankszövetség egykori elnöke is.

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Bajnai Gordon

Kerékpárút a Kvassay-hídtól az Ady Endre útig

2012. október 19. 00:01 - csú

Bicikliút.PNGCsütörtökön hivatalosan is átadták a bringásoknak a Kvassay-hídtól az Ady Endre útig tartó, a Weiss Manféd úttal párhuzamos bicikliutat. A 2885 méter hosszú kerékpárút építése során áthelyezték a közvilágítási oszlopokat, a fákat átültették, a töltéseket kiszélesítették. Három helyszínen is biztonságos kerékpártárolót telepítettek, ezekben összesen harminc kerékpár fér el.

Tovább
Szólj hozzá!

Németh Szilárd nem akar polgármester lenni, de masíroztat?

2012. október 18. 00:05 - csú

NSZIL-szuper-1.PNGEgy meghívó jelent meg a Csepeli Önkormányzat hivatalos honlapján, a csepel.hu-n.  A meghívó a „Soroksári és Csepeli Polgárok” – at hívja meg a Békemenet újabb vonulására. Ebből öt dolog mindenképp kiolvasható.

Először:

Németh Szilárd, Csepel polgármestere nem hazudtolja meg önmagát, ismét a kerület honlapját használja fel egy politikai rendezvényre való mozgósításra.

Tovább
1 komment

Jön a közműadó! Matolcsy György újabb megszorításokat jelentett be

2012. október 17. 13:55 - csú

Megszorítás-1_1.PNGÚjabb, csaknem 400 milliárd forintos megszorítócsomagot jelentett be Matolcsy György. Ezzel jövő évben már 746 milliárdnál tart a kiigazítás. Nem felezik meg a bankadót, nő a tranzakciós díj, bevezetik a közműadót, változik a cafeteria és a helyi iparűzési adó számítása is.

Tovább
1 komment

Ma Miskolcra figyel az ország!

2012. október 17. 00:07 - csú

Csomagra várva Miskolcon_1.PNGA Jobbik az Avason, a romák a kormányhivatalnál demonstrálnak, a DK utat zár (A legfrissebb információk ITT ÉRHETŐK EL)

Az elmúlt időszak legnagyobb megmozdulására készül a cigányság Miskolcon október 17-én – mondta Horváth Aladár, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért nevű szervezet vezetője, válaszul a Jobbik szerdai felvonulására, amelynek a Magyar Élet Menete az Avason címet adták, és a romló közbiztonság miatt hirdettek meg. Borsodi civil szervezetek (az Avasért Egyesület, BHSE, Dialóg Egyesület, Észak-Keleti Átjáró Egyesület, Gyerekkrízis Alapítvány, Kétkeréken Gördülők Alapítványa, KK-SK, Mások-Másképpen Alapítvány, RECIK Alapítvány, Szépmesterségek Alapítvány, Szikra Alapítvány, Vissza az életbe Egyesület, Zöld Kapcsolat Egyesület) nemrég levélben arra kérték a radikális párt vezetőit: „a kiszámíthatatlan következményekkel, esetlegesen indulatok elszabadulásával járó felvonulás helyett keressék és találják meg az avasi közösség számára leghasznosabb megoldásokat”, a menetelés helyett pedig érdemi párbeszédet javasoltak.

Tovább
Szólj hozzá!

Egy hír, meg egy mese, aminek még nincs vége

2012. október 17. 00:05 - csú

NSZ-szuper-EZ-221.pngA hír: Január elsejével létrejönnek a járási hivatalok, amelyek átveszik az önkormányzatoktól az okmányirodai, gyermekvédelmi és gyámügyi feladatokat, valamint egyes szociális, környezetvédelmi és természetvédelmi igazgatási ügyek intézését. A feltételek megteremtésével foglalkozott a Csepeli Önkormányzat szeptember 27-i képviselő-testületi ülése. Döntöttek – Németh Szilárd polgármester sürgősségi előterjesztéssel tett javaslatára –, arról hogy két épületet, a kerületi járási hivatal létrehozása céljából, ingyenesen használatra átadnak Budapest Főváros Kormányhivatalának, hozzájárulnak 54 hivatali dolgozó áthelyezéséhez, és fizetik a teljes technikai eszközrendszer átköltöztetésének költségeit.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil