CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Kommunikációs dögvészben élünk

2020. június 24. 02:28 - csú

kasler_es_semjen_integetnek_a_jozan_esznek.PNGMár régen búcsút intettek az egyenes beszédnek. "A kórházi nagy bajt visszakézből letagadta Kásler miniszter, és a parlament is tette a dolgát.  Semjén Zsolt jutalomjátékként a régóta tervezett, demokrácia elleni szemétkedéseket is készségesen szecskázta törvényi salátává"

Az elmúlt négy hónapunk egyetlen képben:  éjjel megjelenik egy jogszabály, amelyben nem szerepel az idősek vásárlási idősávja, így tehát a sajtó kikövetkezteti, hogy ez a korlátozás megszűnik, majd a kormányinfón a kormányszóvivő délelőtt megerősíti az értesülést. Még jó, hogy reggel nem  rémhírt terjesztettünk .

Nem mondom, Müller Cecília emberi arca tényleg egész emberi – tök helyes, hogy tetszett neki a kaspós mém –, de azért négy hónapja mégiscsak egy kommunikációs dögvészben élünk. Mondhatnám azt is, hogy február közepe óta hazudoznak nekünk, de ez egyrészt nem újdonság – tíz éve így van –, másrészt meg nem tudjuk, hogy mikor mondtak igazat és mikor nem. Csak az biztos, hogy valódi kérdésre valódi újságíró négy hónapja nem kapott elfogadható választ.

Egy színielődást nézünk, amióta ideért a járvány. A darab látszólag arról szól, hogyan lehet minél több magyar életét megóvni, de valójában színpadon és takarásban is csak azon ügyködik mindenki, hogy bármi történjék, a Fidesz a lehető legjobban jöjjön ki belőle. 

Ráadásul a

Tovább
Szólj hozzá!

Rekviem a csepeli „idős, krónikus betegségben szenvedő emberekért”

2020. június 23. 05:59 - csú

utasszallito_repulo_felhokkel.jpg"Amikor a hatalom édes mámorát belülről érezte, eszébe jutott, hogy ezeket a rohadt fémmadarakat igazán érdemes lenne letiltani az égről. Kampányba kezdett, és megígérte a csepeli népnek, hogy az ingyen krumpli mennyiségének növekedésével arányosan a Fidesz segedelmével csökkenteni fogja a település felett eldübörgő gépek számát is..."

"Szilárdnál jóval kisebb lény, egy vírus parancsolta le a repülőgépeket a kék égről. Szilárd mégis dühöng, mert a csepeli lakos kezdi revideálni álláspontját. A csepeli lakos kezd nosztalgiával emlékezni azokra az időkre, amikor utasszállító vagy teherszállító  gépek repkedtek a feje felett. Na, nem a zaj, az égzengés hiányzik neki, hanem a régi élete. Hiányzik a munkahely, a társaság, a szórakozás, de a család, a kis unoka is - nagyon. Fáj neki, hogy a vírus tombolása alatt sokan elmentek. Voltak, akiket a vírus, és voltak, akiket az idő előtti hazaküldés vitt el!"

Horváth Gyula "Szilárdokon túl" című írását változtatás nélkül közöljük:

"Szilárd már 2006-ban is, (amikor még csak 40 év, és 90 kiló körüli lehetett) úgy akart országgyűlési képviselő lenni, hogy nekiment Podolák Gyurinak, mondván: tűrhetetlen, hogy ide hozta azt a rengeteg repülőgépet a fejünk fölé. Persze Gyurinak a dologhoz sok köze nem volt, de mint később, úgy már ekkor se zavarták Szilárdot a tények.

Aztán 2010-ben felmelegítette a témát, mert a repülőgépek száma nem csökkent, hanem nőtt! Azért, mert Budapest közben világváros lett! Ezáltal Európában, és a világban egyre népszerűbb úti céllá vált - elsősorban a fiatalok körében. Szilárdot – sem ez, sem a nemzetgazdaság állapota – nem nagyon zavarta, mert

Tovább
Szólj hozzá!

Legyőzheti-e a békegalamb a dögkeselyűt?

2020. június 23. 04:24 - csú

dogkeselyu2.jpg"A szabad szó, a szabad gondolat elpusztítandó, s mint látjuk a Fidesznek nevezett szépen hízó és fasizálódó pártnak változatos és ötletes eszközei vannak arra, miként lehet valamit szétzúzni. S van ehhez elég önként jelentkező,  aki készséges és kéjes örömmel vesz mindebben részt. Van, aki kétségtelen tehetségtelensége és kisebbrendűségi érzésé okán csatlakozik a kivégző osztagokhoz, más meg úgy gondolja, hogy csuhajja, ha tényleg egy életünk van, ahogy brit tudósok állítják, akkor most kell gyorsan és jól élni, s ha ez az ára, akkor ez. Kit érdekel?"

Nem, barátaim, nem az Index van veszélyben. Hanem mi mindannyian, akik úgy gondoljuk, hogy nem jó egy fasizálódó diktatúrában élni – ahol ráadásul még elveri a nyarat az eső is. Nem jó egy olyan országban, ahol néhány gátlástalan gazember ellopja azt, amit csak lehet. És igen sok mindent lehet. A dögkeselyű a nyakunkon. Rémisztő, ahogy kivégeznek minden független intézményt. Legyen az alkotmánybíróság vagy szerkesztőség, esetleg egyetem. De van ennél dermesztőbb is. Mégpedig az, hogy honfitársaink egy jelentős részének mindez még tetszik is.

Ne áltassuk magunkat! Nagy tömegben élünk együtt olyanokkal, akik a

Tovább
1 komment

A Fidesz-kormány lefokozza Borbély Lénárdot, és Csepelről viszi a pénzt?

2020. június 22. 00:05 - csú

kirugas-2-2020-klubradio_lepockoles_eltavolitas_1.PNGCsepelen az iparűzési adó elvonása azt jelentené, hogy az idei költségvetési tervezet működési bevételének 45,1 százalékával, 7,2 milliárdos nagyságú iparűzési adókieséssel kell számolnia az önkormányzat vezetőinek. Ehhez még hozzá kell tenni a közel négyszeresére emelt szolidaritási hozzájárulást, a teljesen elvont gépjárműadót, amelyekkel az összes bevételi kiesés megközelítheti az 56 százalékot.

Mélyütés az önkormányzatoknak:: „a cégeknek nem idén, hanem majd csak a jövő évi adóbevallással együtt, májusban kell megfizetniük az idei évben esedékes helyi iparűzési adó teljes összegét”https://nepszava.hu/3081581_kegyelemdofes-a-kistelepuleseknek  Ha a hír igaz, s a parlament ezzel a tartalommal fogadja el „a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, s az azt megalapozó jogszabály tervezetét”, akkor szerintem egyértelmű, világos a kormány szándéka. Le akarja fokozni az önkormányzatokat, s a számára kényelmetlen, még mindig sok hatáskörrel rendelkező polgármesteri rendszer helyett az elöljáróságokat kívánja létrehozni. 

Ha ugyanis nincs pénz, paripa, fegyver, azaz gazdaságilag, politikailag teljesen súlytalanok a helyi önkormányzatok, akkor polgármesterekre sincs szükség. Nem kell folyamatosan bajlódni, vitatkozni velük, eltűrni kritikájukat, azt, hogy saját terveik, gondolataik, választórétegük van, ráadásul egyesek még a Nemzeti Együttműködési Rendszer határait is feszegetni merik.

Orbánék szemszögéből nézve sokkal gördülékenyebb az elöljárósági rendszer. Abban választásokat sem tartanak, mert

Tovább
1 komment

Nem mondanak le a legkeményebb kábítószerről, a korlátlan hatalomról?

2020. június 22. 00:03 - csú

orban_es_az_operativ_torzs_egyutt_1.jpgEzentúl  a kormány egyik alkalmazottja, Müller Cecília, az országos tisztifőorvos fogja felkérni a kormányt, hogy ha ő, vagy a főnöke úgy látja jónak, térjenek vissza a rendkívüli, értsd: jogkorlátozó szabályokhoz. A Karmelita-kolostor lakója– ha úgy akarja – ismét előveheti a kemény kéz politikáját

A héten véget ért Magyarországon a járványügyi veszélyhelyzet. De vajon tényleg véget ért-e? Jó, jó: a nyári fesztiválok egy része elmarad, a boltokban, a buszon, az üzletekben még maszkban kell járni, de már újra elviselhetetlen dugókban pöfögünk a főváros útjain, kinyitnak lassan a mozik, újra lehet az utazási irodák prospektusait lapozgatni.

Csak közben csendben, szinte észre sem vettük, de megint lecsippentettek a szabadságjogainkból egy keveset. Mostanában már nem vittek el facebookos kommentelőket hajnali rajtaütéssel a rendőrök, de például a rendkívüli törvények egész sora, amiket úgymond „békeidőben” nem lehetett volna olyan könnyen belecsempészi a törvényekbe, nos, azok itt maradtak velünk. Ezentúl például a kormány egyik alkalmazottja, az országos tisztifőorvos fogja felkérni a kormányt, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Tarlós és Borbély kidobott az ablakon 2387 millió forintot

2020. június 21. 00:05 - csú

borbely-tarlos-wass_albert_-leleplezes_-2020-01-08_1.PNGBorbély Lénárd nagy leleplezésre készült, de pofára esés lett a vége, saját magát leplezte le

Dr. Szabó Szabolcs, Csepel független országgyűlési képviselője válaszolt Borbéy Lénárd 21. kerületi polgármester tegnapi facebookos bejegyzésére. A polgármesteri levél itt olvasható. Szabó Szabolcs ezt választolta:

"Egészen elképesztő, ahogy Borbély Lénárd a kerékpárút építési projekt kapcsán a saját és Tarlós felelősségét másra akarja kenni.

A valóság az, hogy 2016. november 29-én döntött a VEKOP Irányító Hatóság a projekt támogatásáról. Utána eltelt három év a tavaly őszi önkormányzati választásig úgy, hogy sem Borbély, sem Tarlós nem volt képes érdemi módon előkészíteni a beruházást. Még a tervezésre kiírt közbeszerzési eljárásuk is eredménytelen lett, magyarul a beruházáshoz még egy nyamvadt kiviteli tervet sem sikerült elkészíteni három éve alatt.

Tehát még egyszer: három év alatt képtelenek voltak arra, hogy legalább a terveket elkészítsék! Ezt követően maga az Irányító Hatóság (aki nem tudná, ez a kormány alá van rendelve, jelenleg a Pénzügyminisztérium szervezetén belül van a VEKOP IH) üzente meg, hogy vonják inkább vissza a pályázatot, mert

Tovább
Szólj hozzá!

Miért éppen Benedek Tibor elvesztése okozott ilyen döbbenetet?

2020. június 21. 00:03 - csú

emlekezes_benedek_tiborra_a_sportuszodanal-2020-06-18.jpgA vízilabda hőse meghalt, de a rák sem győzte le, mert az életet, úgy, ahogyan szeretnénk mi itt élni, mi, akik pirosban, fehérben, zöldben találnak haza, semmi nem győzheti le.

Azt hiszem, még sohasem láttam a közösségi médiát olyan buborékmentesnek, mint csütörtökön. Nem voltak falak, társadalmi rétegek, eszmék, ilyen és olyan csoportok, kulturális, generációs, vagyoni gátak: az egész nemzet elgondolhatatlan fájdalommal gyászolta közös hősét.

Azon gondolkodtam, miért éppen Benedek Tibor volt képes oszthatatlan egységbe forrasztani a sok milliót, ilyen elementáris hatást kiváltani. Mármint, evidenciaként számos olyan halottja van az országnak, aki erőfeszítésével, teljesítményével, életével kiérdemelte a nemzet összes tagjának tiszteletét. Ám valamiért nem nagyon állt össze az az egységes és fokozhatatlan közösségi fájdalom, mint a minap.

A gyász alapvetően magányos műfaj. A halál, a veszteség feldolgozása lényegénél fogva egyéni kihívás. Egészen kivételes helyzet, amikor valaki az életével képes a legmélyebben közösségivé tenni a legmagányosabb emberi érzelmi helyzeteket.

Tovább
Szólj hozzá!

Irtózás a valóságtól, lakkozott Csepel a hír nélküli hírmondóban

2020. június 20. 00:05 - csú

csepeli_strand-2019-junius_1.PNGTavaly befürdés és botrány volt a csepeli strand nyári programja. Most végre tényleg megnyílt.  Zárva tartják viszont a közönség előtt a valódi, hiteles információkat . Nem adnak választ arra, hogy

> Befejeződött már a tavaly tavaszi botrányos építkezés kivizsgálása? 

> Mennyibe került valójában a felújítás? 

> Ki lett végül a felelős? Folyik az ügyben bírósági eljárás? 

> Mikor kapnak teljes körű tájékoztatást a csepeliek a stranddal kapcsolatos ügyekről? 

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH)  június  17-én megjelent 12. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket. 

A Csepeli Hírmondó legújabb száma változatlanul hiányérzetet kelt az olvasóban. Nem csak a közölt írások, hanem a kimaradt tények, az elhallgatott, fontos helyi témák miatt is. Néhány példa: 

> hetek óta nem írnak egy sort sem a koronavírus okozta veszélyhelyzet konkrét csepeli tapasztalatairól: hányan betegedtek meg, hány csepelit kezeltek/kezelnek kórházban, lélegeztető gépen, és hány csepelit vesztettünk el a vírus miatt. Mennyit fordított a helyzet egészségügyi és szociális kezelésére, a nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére az önkormányzat?

> Teljesen kimaradt/kimarad a CSH-ból a helyi vállalkozók, kis- és nagyvállalatok veszélyhelyzet miatti állapotának bemutatása, például a felszámolásig jutott Csepel Holding sorsának feldolgozása. Vajon hányan lettek/lesznek az ott dolgozók közül munkanélküliek? Milyen anyagi kár érinti az iparűzési adó és az építményadó csökkenése, illetve elvonása, a felszámolás, a vészhelyzet miatt az önkormányzatot?

> Mi a véleménye a csepeli önkormányzati vezetőinek a HÉV-vonal felújítása körül „megindult” híresztelésekről? Valóban megszűnik a HÉV, vagy csak átmenetileg kell HÉV-pótló buszokkal utaznunk? 

> Nem ír a lap semmit a

Tovább
Szólj hozzá!

A lánchídi csata Csepelről nézve

2020. június 20. 00:03 - csú

csepeli_ingyen_krumpli_osztasa_csepelen_2017-11-18_szombat_4.PNGKrumpliosztás Csepelen. "Éhezzen a nyugdíjas a nyugdíjprémiumig és a választási krumpliig? A polgármesterek pedig kritika és valódi politizálás helyett járuljanak a kasszához, a nép pedig hálás lehet a támogatást kilobbizó helyi fideszes képviselőnek és a kormánynak..."

A mindenre is alkalmas kormány miért az alkalmatlan Karácsony Gergelytől várja, hogy felújítsa a Lánchidat? Ha ez annyira fontos, és tényleg veszélyes a híd, Karácsony meg késlekedik, akkor miért nem lép közbe Orbán Viktor, és miért jár kevesebb állami támogatás nemzeti örökségünk és a hídon közlekedő magyarok védelmére, mint amennyit minden év végén a határon túli fociakadémiák között szétosztanak?

Ezeket a logikus kérdéseket tehetnénk fel, ha nem Magyarországon élnénk, és nem tudnánk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az ellenzéki főpolgármester nem csinálhat csak úgy valami hasznosat. Működtetheti a várost az alamizsnából, amit a

Tovább
Szólj hozzá!

Lesz vagy nem lesz lomtalanítás az idén Csepelen? Egyeztetni fognak

2020. június 19. 00:05 - csú

lomtalanitas_2020-hoz.PNGMa már csak álom? Lomtalanítás a megszokott menetben

Meghökkentő, csepelieket közelről érintő tényt lehetett kiolvasni egy keddi információból. Az ittlakunk.hu hírportál 21. kerületi oldala hívta fel a figyelmet a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) bejelentésére, amely szerint a cég újraindítja a lakossági lomtalanítást Budapesten. A koronavírus-járvány miatt azonban hét kerületben elmarad idén a lomok begyűjtése. A kimaradók listáján ott volt Csepel is. Az FKV "vigaszágon"  a kimaradt kerületek lakói részére úgynevezett külön kompenzációs szolgáltatási csomagot állított össze. 

Úgy tűnt a cég adós marad az idei csepeli lomtalanítással, de legalább a kommunikátorai nem maradnak adósok a magyarázattal. E szerint - idézzük: 

"A három hónapos rendkívüli járványhelyzet miatt Budapesten összesen 61 nap, így 61 körzet lomtalanítása maradt el, amit a szoros éves lomtalanítási programba már nem lehet közvetlenül beilleszteni, hiszen munkaszüneti és ünnepnapokon, valamint bizonyos időjárási viszonyok mellett a tevékenység  szünetel. Az FKF ennek ellenére keresi a lehetőségét, hogy 

Tovább
Szólj hozzá!

"Senki sem hiheti, hogy a pártállam magától fog megváltozni." (O.V).

2020. június 19. 00:03 - csú

orban_1989-ben_es_2020-ban_kovaszos_uborkaval.PNGElképzelem azt, amit a 26 éves, szakállas, fésületlen, karakán és magával ragadó fiatalember mondana az 57 éves, megpocakosodott, a Karmelita-kolostorban épült rezidencián kovászos uborkával a kezében parádézó mai miniszterelnöki utódjának. Hogy hová és mivé lettek a kemény szavak az orosz birodalom szolgálatáról, az egypárti diktatúra lebontásáról, a nyugati fejlődés útjáról meg a gazdasági jólétről?

Tükröt tart elénk a kettős évforduló, 1958. és 1989. június 16-a. Nagy Imre 62 évvel ezelőtti kivégzéséről, sajnos, ismerjük a legtöbb részletet. Ez már történelem. Az 56-os mártírok újratemetése 31 évvel később és különösen az akkor még fiatal Orbán Viktor Hősök terén elmondott beszéde azonban mindenképpen gondolkodásra, emlékezésre késztet.

Eljátszom a gondolattal, hogy vajon mi történne, ha Orbán Viktor személyében megelevenedne Karinthy Frigyes 1913-ban írt zseniális novellája, a Találkozás egy fiatalemberrel. Ebben a már befutott, sikeres írón kéri számon az ifjúi álmokat, a nagy terveket, a be nem váltott ígéreteket, és tessék megkapaszkodni, „a büszke és szabad Magyarországot” saját fiatalkori énje.

Tovább
Szólj hozzá!

Horváth Gyula: Kiáltás a sötétbe

2020. június 18. 00:12 - csú

csm_felulrol_eromu_fustolgo_kemeny.PNGRégebbi kerületvezetői gyakorlatom alatt társaimmal együtt arra törekedtünk, hogy a csepeli vállalkozókkal, munkaadókkal a lehető legjobb viszonyt építsük ki. Ennek oka, nem csak a demokratikus működésből adódó evidenciák voltak, hanem mindkét fél elemi érdeke is. Akkoriban ennek az együttműködésnek az önkormányzat számára is, - és a vállalkozások számára is - kézzelfogható előnyei volta.

Igen erősen meglepett a 2010 után kialakult gyakorlat, amelyik a nullával tette egyenlővé ezt a jól kiépített, és hasznosan működő gyakorlatot. A fideszes önkormányzatnak a jelek szerint nem volt igénye arra, hogy tájékoztassa, összehangolja elképzeléseiről - a nem kismértékű, és anyagi erejű - versenyszférát. Úgy irányították a kerületet, mintha ez a vállalkozói szféra, nem is létezne. Ugyanazokat a módszereket alkalmazták velük szemben, mint az összes többi civil és szakmai szervezettel: figyelmen kívül hagyták őket!

Míg korábban, az együttműködés a munkahelyek megtartásában, fejlesztésében, az infrastruktúra kiépítésében, és karbantartásában, a környezet megvédésében valamint számtalan egyéb kérdésben öltött testet, addig ez a folyamat 2010 után leállt. Míg korábban a vállalkozások a fentieken kívül részt vállaltak Csepel kulturális, szociális, sport, szabadidős tevékenységének finanszírozásában, addig minderre a fideszesek fittyet hánytak. Nem konzultáltak, hanem diktáltak!

Tovább
Szólj hozzá!

A diktatúrának nincs humorérzéke, de van benne rend, csend, fegyelem

2020. június 18. 00:05 - csú

vasalodeszkas_tornatanar_makorol.PNGFelnőtt életem első éveit egy diktatúrában töltöttem. Hanyatló volt és mind erőtlenebb, mondhatni fogát hullató sárkány – de mégiscsak diktatúra. E tapasztalataim alapján állíthatom, hogy diktatúrában is lehet ám élni – csak nem jó. Meghúzhatod magad, de a lényeg az, hogy sosem tudhatod honnan csap le rád a hatalom.

Tegyük fel, hogy tanár vagy és eszedbe jut, hogy készítesz egy mókás videót a tanítványaid szórakozására. Amikor elkészíted a művet, azt hiszed a legnagyobb kockázat, amit vállaltál az annyi, hogy összetörik-e alattad a vasalódeszka. (Bevallom, én végigizgultam ezért a mutatványt.) Aztán kiderül, hogy csak azért nem húznak deresre, mert a keresztényi rend - csend - fegyelem odaadó hívei még nem tartanak itt. De nyugi, ahol az oktatáspolitika újdonsága annyi, hogy ezentúl lehet gázsprézni, gumibotozni, elektrosokkolni gyerekeket – ott előbb utóbb a deres ideje is eljő.

Itt jegyezzük meg, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Amíg ön a HÉV-pótlón bosszankodik, addig a Mészáros család gazdagodik

2020. június 17. 00:05 - csú

meszaros_janos_orban_viktor_es_meszaros_lorinc_a_csalad_eve_es_a_csalad_hev-e.PNGA Kvassay híd felújítói: Mészáros János és Mészáros Lőrinc. Jogos a taps! Ők már a (felcsúti) páholyban vannak, de vajon kinek a háta mögül törtek fel?

A kommunikációs nehéztüzérség hetekig tartó információs  előkészítése után megkezdődött a Kvassay híd felújítása. Az elsők között a csepeli HÉV lett a -reméljük ideiglenes - áldozat. A szerelvények helyett pótlóbuszok járnak. Nem ebben a világban, de egészen biztos, hogy nem Magyarországon él, aki arra számított, hogy a hadművelet zökkenőmentes lesz. A zökkenőkre számítók nem is csalódtak, mert azok jöttek menetrendszerűen, ellentétben a HÉV-pótló buszokkal, amelyek hol itt, hol ott álltak meg.

Az egyik közismert csepeli facebookozó így összegezte első tapasztalatait: 

"Akik a Közvágóhíd megállónál szeretnének a pótló buszra szállni , jól figyeljenek ,mert össze vissza állnak meg a buszok. Nem mindig a kijelölt helyen állnak meg. Hiába van táblával jelölve. Még a vezetőknek is szokniuk kell. ( Aki ezt a pótlást így kitalálta,az biztos,hogy soha az életben nem utazott arra. ,csak szolgálati autóval)"

HÉV-pótló busszal bizonyára azok sem utaznak Csepel környékén, akikről a 21. kerületi kincstári (közpénzből fizetett fideszes média) mélyen hallgat. Amiről egy szót sem szólnak: a Kvassay hidat ~1,5 milliárdért Mészáros Lőrinc öccse újíthatja fel, akinek alvállalkozói is lesznek, többek között a Mészáros Lőrinc és felesége tulajdonában lévő V-Híd Zrt.

Íme néhány részlet arról, amiről a csepeli lakájmédia egy szót sem szól a pótlóbuszok utasainak: 

Tovább
Szólj hozzá!

Politikai aranybánya a szemét, de a kosz egyre csak gyűlik, gyűlik...

2020. június 17. 00:03 - csú

kuka_csordultig_telve_csillagtelepen_4.jpgVolt, amikor Csillagtelepen már csordultig telt...

Itt van például a szemét. A kosz egyre csak gyűlik, gyűlik. Valahogy össze kéne szedni. Bár a modern társadalmak e kihívással pár száz éve eséllyel küzdenek, Orbán Viktor világában kevéssé kiemelt téma. Így az alapmegoldást alkalmazta: amit a liberálbolsevikok csináltak, az biztos rossz. Csináljunk hát mindent másképp, mert az csak jó lehet. Mit tettek a komcsik? Hagyták az önkormányzatokat emelni a kukadíjat. Igaz, a házak elől így elkerült a szemét.

Orbánék hát lefújták az - akkor szinte csak fideszes - polgármesteri hivatalokban zajló, belterjes bulit. Központosították az ármegállapítást, megtiltották a magáncégek részvételét és a profitot, illetve befagyasztották, majd tíz százalékkal csökkentették a díjakat. Aztán

Tovább
Szólj hozzá!

"A csepeli fideszes propaganda akkor is hazudik, ha kérdez..."

2020. június 16. 00:03 - csú

abel-lepel_onmagat_leplezi_le_abel_attila_2.pngLeleplezte önmagát? Ábel Attila, a kommunikációért felelős 21. kerületi alpolgármester.  Ő és népes csapata  érvényesíti a cenzúrát a csepeliek közpénzéből fenntartott  médiában  

A közelmúltban blogunk A csepeli lebukás után jól látható: hogyan működik a fideszes cenzúra? címmel változtatás nélkül közölte Kovács Dávid Attila független kerületi önkormányzati képviselő facebookos bejegyzését. A cikk élethű képet adott arról, hogy a Csepeli Hírmondó és a mögötte álló, Ábel Attila alpolgármester vezette fideszes kommunikációs gépezet - a csepeliek közpénzéből - már csírájában miként fojtja el az ellenzéki képviselők valódi megnyilvánulásának lehetőségét. Eddig többnyire szocialist és DK-s helyi politikusok részesültek ebben a "kegyben".

A tények azonban azt mutatják, hogy az első ciklusos, más ellenzéki képviselők számára sincs kegyelem. Kovács Dávid Attila után a közösségi oldalán Dukán András Ferenc a csepeli önkormányzat momentumos képviselője is megírta, hogy milyen kóstolót kapott a kerületi fideszes cenzúrától.

A momentumos képviselő elöljáróban felelevenítette az előzményeket, amelyek szerint a CSH-tól levelet kapott. Ebben  a nagy port kavart, Táncsics utcai hajléktalanszállós botránnyal kapcsolatos cikket kértek tőle 1200 karakter terjedelemben. Megígérték neki, hogy írását változtatás nélkül közlik. Dukán András Ferenc a folytatást A fideszes propaganda akkor is hazudik, ha kérdez - a csepeli adófizetők pénzéből című bejegyzésében így mondta el:

"Gondosan ügyelve a karakterszámra, az eredeti válaszomat addig rövidítve, amíg 1200 karakternél nem volt több, megküldtem a válaszom. De sajnos ez kevés volt ahhoz, hogy megtartsák ígéretüket és

Tovább
1 komment

Hosszú lesz a búcsú Csepel egyik utolsó mohikánjától

2020. június 15. 00:05 - csú

csepel_muvek_csm_fobejarat_sotet_felhok.PNGA "munka alapúnak hirdetett társadalomban" mennyit bír még ki a jelképes főkapun belüli munka- és cégvilág? Van-e lesz-e újjászületés vagy Csepel és az ország mai vezetői végképp a sorsára hagyják a kerület egykori alapvető bázisát?

Harminc évvel a rendszerváltás után megkezdődött az egykori Csepel Művek egyik utolsó, tőzsdén is szereplő  gazdasági-piaci darabjának megszüntetése. Most a történelmi előzmények taglalása nélkül csak a rideg tényeket közöljük, ahogy azt a rangos gazdasági hírportál, a portfolio.hu hozta nyilvánosságra:

"Elrendelték a Csepel Holding felszámolását" - közli címében az internetes újság majd minden sallang nélkül így folytatja:

"A Csepel Holding ma bejelentette, hogy a törvényszék jogerősen elrendelte a társaság felszámolását.

  • Novemberben írtunk róla, hogy a Fővárosi Törvényszék a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-budapesti Adóigazgatósága kérelmére, október 25-i, elsőfokú határozatával megállapította a Csepel Holding fizetésképtelenségét és főeljárásban elrendelte annak felszámolását.
  • A Csepel Holding ezután bejelentette, hogy folyamatban van az egyeztetés a NAV-val. A társaság rendelkezik megfelelő rendelésállománnyal a 2019 -2020–as évekre és dolgozik a likviditási probléma megoldásán. Jelenleg is több nagyobb projekt előkészítése zajlik, ami megoldja a Holding tartozásainak kezelését.
  • Pénteken azonban érkezett a bejelentés, hogy a Csepel Holding felszámolását a törvényszék jogerősen elrendelte.
  • A felszámolási eljárás

Tovább
Szólj hozzá!

Hova jutott ez az ország? Ijesztő! Tessék mondani, van erre gyógyszer?

2020. június 15. 00:03 - csú

gyogyszertar_sorbanallas.PNGA gyógyszerész kamara elnöke többek között ezt írta a Kásler Miklós miniszternek szóló levelében, hogy: „Még mielőtt bárki félremagyarázná, szeretném tisztázni: írásom nem ellenzéki támadás. Magyar (pontosabban székely-magyar), nemzeti elkötelezettségű, hívő és konzervatív értékrendű ember vagyok.”

A Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke levélben igazította helyre Kásler Miklóst, aki összekeverte a hasznot a haszonkulccsal, vagyis rosszul magyarázta, hogy a gyógyszerészek miért nem kaptak az egyszeri, a koronavírus elleni védekezés okán megítélt (bruttó) félmillió forintból. (Utóbb kiderült, hogy egy részük mégis kap.) Hankó Zoltán elnök óvatos, de egyértelmű szavakkal próbálta a helyes irányba terelni a minisztert. Az, hogy az EMMI-főnök időről időre butaságokat vagy érthetetlen dolgokat mond, hogy súlyosan téved, rossz döntéseket hoz, majd azokat letagadja, egyáltalán nem újdonság. Elég nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor is csak azért tartja a helyén, mert úgy érzi: leváltása az ő veresége lenne. Ezért aztán

Tovább
Szólj hozzá!

Szörnyű kínokat élt át halála előtt a dél-pestiből hazaküldött idős asszony

2020. június 14. 00:05 - csú

fogja_a_fejet_kezebe_temeti_arcat_3.PNGEmbertelenül szenvedett, éjszakákon át kiabált a fájdalomtól, méltatlan körülmények között halt meg. Ezt mondta lánya arról a 79 éves asszonyról, akit április közepén küldtek haza a dél-pesti kórházból. Az idős nő vesedaganattal, tüdőgyulladással, trombózissal, demenciával küzdött, de lánya szerint a kórházkiürítések miatt nem maradhatott benn. Édesanyja hat nap múlva visszakerült az intézménybe, másnap éjjel meghalt.

Egy idős asszonyt annak ellenére bocsátottak haza áprilisban, a kórházkiürítés idején a  dél-pesti kórházból, hogy végstádiumos, magatehetetlen beteg volt. Erről az RTL Klub híradója számolt be. Az asszonynak borzalmas szenvedéseket kellett kiállnia, mielőtt meghalt.

A nő lánya a műsorban elmondta, hogy a testvérétől kellett megkérdeznie, hogyan kell a szükséges injekciókat beadni. Mivel az édesanyja nem tudott nyelni, ezért a „torkára nyomott” fecskendőből itatták. Lánya szerint hat napig, amíg náluk volt, az anyja „embertelenül szenvedett”, nagyon sokat jajgatott, nekik pedig „se éjjelük, se nappaluk” nem volt. Végül visszavitték a kórházba, ahol másnap meghalt.

Családja tudja, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Mi? Csoda? Különbség! Miért nincs nagy-ausztriás matrica?

2020. június 14. 00:03 - csú

ausztria_tartomanyai.PNGTeljesen elképzelhetetlen, hogy a bécsi kormányzat olyan kultuszt építsen Saint-Germain köré, mint tette azt a magyar Trianon köré. Az pedig, hogy felelős osztrák kormányzati politikusok bármiféle olyan kijelentést tegyenek, amelyet területi revíziós igényként lehet értelmezni – ilyen szóba sem kerül.

A Horvát- és Szlavónországgal együtt értett 325 411 négyzetkilométeres Magyarország – vehetnénk a Horvát- és Szlavónország nélküli, szűken vett Magyarországot is, azonban a nagymagyarországos autómatricákon Horvát- és Szlavónország is szerepel, úgyhogy a továbbiakban is maradjunk ennél – területe az I. világháború után 93 075 négyzetkilométerre csökkent, vagyis Magyarország elveszítette területének 71,4 százalékát.

Ausztria – tehát nem a Monarchia, hanem csak Ausztria – területe 1914-ben 300 005 négyzetkilométer volt, ez az első világháború után 83 879 négyzetkilométerre csökkent, vagyis Ausztria elvesztette területének 72,04 százalékát, arányaiban tehát többet mint a Magyar Királyság. (Ausztria igazából még többet vesztett, viszont megkapta a mostanság Burgenland néven futó Nyugat-Magyarországot, úgyhogy fogalmazzunk úgy: az első világháború utáni területe az addiginak a 27,96 százalékára esett vissza.)

Az 1910-es népszámlálás szerint Magyarország lakossága

Tovább
1 komment

Ma kezdődik a Kvassay híd felújítása! Hogyan változik meg a csepeli HÉV forgalma és a közúti közlekedés?

2020. június 13. 00:21 - csú

kvassay_hid_a_csepeli_hev-vel.PNGMiként korábban közöltük, június 13-án  vagyis ma kezdődik a Kvassay híd felújítása. A munka forgalomváltozással, a csepeli HÉV pótlásával és több más elkerülhetetlen intézkedéssel párosul. Ezekről itt írtunk részletesen: https://csepeliek.blog.hu/2020/06/08/felkeszulni_vigyazz_kesz_orulet_lesz 

Június 13-tól indul a Kvassay híd felújítása, amely várhatóan eltart az év végéig. Emiatt a csepeli HÉV megosztva fog közlekedni, pótlóbuszozni is kell majd az utasoknak.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlése szerint a hétvégén indul a Kvassay híd felújítása a MÁV-HÉV Zrt. felügyeletében, amely egészen az év végéig fog tartani és ennek kapcsán több változás is lesz a közösségi és közúti közlekedésben. (Részletes ábrák, térkép a BKK közleményében a változásokról.)

Június 13-tól, szombattól 21-ig, vagyis a jövő hét vasárnapjáig a H7-es HÉV nem közlekedik. A Boráros tér és Csepel, Szent Imre tér között pótlóbusz viszi az utasokat H7-es jelzéssel. A pótlóbusz útvonala és megállóhelyei térképes felületen a BKK FUTÁR oldalán: http://futar.bkk.hu/route/BKK_HP63. A Szent Imre tértől Csepel végállomás felé a csepeli buszjáratokkal lehet továbbutazni.

Június 22-től a H7-es HÉV rövidített útvonalon, Csepel végállomás és a Kvassay híd csepeli oldalán kialakított ideiglenes HÉV-végállomás között közlekedik, időszakos menetrend szerint, amely

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil