A Dunagate néven elhíresült rendszerváltáskori (1989-1990) megfigyelési és iratdarálási ügybe belebukott az akkori belügyminiszter. Szijjártó Péter külügyér (képünkön) a lélegeztetőgépes óriási botrány után bizonyosan nem jut erre a sorsra. A Dunagate esetében az SZDSZ és a Fidesz tett feljelentést: az előbbi ledarálta magát, a Fidesz viszont mindent és mindenkit bedarál, és közben milliók ünneplik a konfettiesőben…
„Hát, erről megmondom őszintén fogalmam sincs, nem hiszem, hogy ilyen történt, én biztosan nem adtam ilyen utasítást, utána nézek, mi történt, hozzám az ügy nem jutott el” – mutatta magát meglepettnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Rónai Egonnak adott interjújában, amikor felmerült: a minisztériumában 2021 novemberében megsemmisítették a másfél évvel korábban kötött gyanús, túlárazott malajziai lélegztetőgép-beszerzés iratainak egy részét, így a beszállító cég átláthatóságát igazoló papírokat is, melyeket
Ismét semmibe vették a csepeli pedagógus társadalmat. A Katona József (képünkön) és a Kölcsey Ferenc általános iskolák igazgatóinak újabb öt évre szóló pályázatát utasította el a felsőbb hatóság. Bosszú az önálló vélemény vállalásáért?
Engem Bencsik, Bayer, Gajdics és hasonszőrű társaiknak a lelke mérsékelten érdekel, de az igen, hogy a hazámat a komplexusukból építkező gyűlölet rágja, és ezzel szétverik még a saját híveik lelkét is, mert szegények azt hiszik, hogy a gyűlölet az egy létforma, amit a hatalom elvár tőlük. És gyűlöletben élni borzalmas.
Mintha Charles Dickens sorai elevenednének meg 2023-ban Magyarországon, miközben Máthé-Bogár Mónika megrázó élettörténetét hallgatom. Ez egy velejéig romlott rendszer kórképe, amelynek ereje a gyengék, az oltalomra szorulók, szegények, elesettek, rászorulók nyomorgatásában mutatkozik meg. Amely nemhogy nem segíti, hanem elfordítja a fejét, megveti és kiszolgáltatja a gyengéket.
A fotó 1937-es datálása és a tömeg a hídon arra enged következtetni, hogy a híd átadásakor készülhetett a felvétel.
A sok vihart kavart gyári zászlós munkásszállón élők helyzetéről, a csak lassan csökkenő inflációról, a védőnői hálózat államosításának csepeli következményeiről, a szűnni nem akaró közlekedési problémákról, az ellenzék véleményéről a most megjelent, közpénzből kiadott Csepeli Hírmondó (CSH) sem ír.
Ha Orbán valamely embere kényelmetlenné válik, akkor kivonják, áthelyezik, de gondoskodnak róla. Persze csak azokon, akik hűséges szolgálataik közben botlanak meg.
A Jedlik gimnázium új szárnyának éveket csúszott építése a helyi politikai cirkuszok ellenére a végéhez közeledik. Eközben a kerületvezető és a rezsibiztos egymás közti harca a beruházásnál a saját dicsőségükért és a hatalomért tovább folyik Csepelhez méltatlan, dicstelen eszközökkel
Csak semmi erőszak és heveskedés! De ide a pénzt, a gyárat, Felcsút mindent visz! A rablás most békés eszközökkel folyik, ami azt mutatja, hogy van fejlődés a világban. És valóban, ez sokkal, de sokkal modernebb és kellemesebb. Éljen a civilizált rablások kora!
A XXI. kerület vonzereje évek óta csökken. A helyi látványberuházások nem képesek megfordítani a lecsúszás folyamatát. Csepel változatlanul a lakást vásárlók népszerűségi listájának végén kullog a VISZONYLAG alacsony ingatlanárak ellenére is...
Adakozást a Széchenyiektől várnánk, de nincsenek gazdag arisztokratáink, akik szeretnék felvirágoztatni a kultúrát, a tudományt, és akiktől elfogadnánk a támogatást. Mészáros Lőrinceink voltak-vannak.
„Van, akinek egy élet munkája benne van a házában, és nem akarja odaadni gombokért” A mai áron 750 milliárd forintba kerülő Budapest-Belgrád vasútvonal alapvetően kínai kereskedelmi érdekeket szolgál majd.
Rákay Philip, az Orbán-rendszer multimilliomos kegyence nem szégyelli magát, s belemar abba, akinek tehetsége és a vezértől eltérő véleménye van.
Bohócot csinált magából Németh Szilárd kormánybiztos, Orbán Viktor kuktája.
Most pedig elmesélem, hogy az új (használt) autóm kapcsán miért ért állampolgári döbbenet
Óriási felhajtással, harsogó reklámokkal akarják elűzni a mai kerületvezetők a 62 évvel ezelőtti királyerdei strandépítők emlékét, érdemeit. Felújítás helyett a jellegzetes építményeket lebonttatták, de az új, hamis csillogás nem fedi el a közpénz pazarlását, a ráfizetést, a drágaságot.
A nemzetközi helyzet és az átverés fokozódik....Egyre nehezebb a dolga a duónak. A tegnapi nagyotmondás ma már semmire sem elég. A bőr nem a napozástól ég le az arcokról, miközben a főnök egyre többet követel...
Amikor a mai televíziósok történelmi témákat feldolgozó stábja a szebb napokat megélt csepeli üzemek maradványi között forgatott, munkással nem sok helyen találkozott. A lenagyobb élet a bunkerekben van, ahol rockzenekarok próbálnak a vastag falak között. Pedig évtizedekig az egyik legsikeresebb gyár volt. A riportban megkérdezték: vajon valóban tettek-e zsíroskenyeret a Lenin-szobor kezébe a tiltakozó csepeli munkások?
Csepeliek egykori legendás kedvencei és gyakori vendégei voltak a kerületi művelődési házakban. Solymos Tóni, Máté Péter és az Express Együttes
Nagy-Magyarország térképe minden eltakarhat? Miért nem volt jelen a tárgyaláson Csepel polgármestere vagy képviselője, hiszen a Jedlik Ányos Gimnázium – ismereteink szerint –, még a Csepeli Önkormányzat vagyonának fontos eleme? Miért maradt ki az egyeztetésből a gimnázium igazgatója?