Hónapok óta hirdetik a csepeli fideszes városvezetők szócsövében az augusztus 20-i Szent István-ünnep programját. Lesz abban minden: Tarlós István főpolgármester szoborkompozíciót avat, kurucokat toboroznak, sólymokat röptetnek, felcsendülnek az István, a király dallamai…Mindjárt mi is közzé tesszük, a Daru-dombi látványosságok tárházát, de előtte kérdezünk. Tessék mondani: hova lett a programból Németh, a Szilárd, Csepel jelenlegi polgármestere? A szócső róla említést sem tesz. Csak nem a csepeliek elől menekül valamelyik másik helyszínre szónokolni mint korábban? Bízunk benne, hogy hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre. Addig is bemutatjuk, hogy mit hagy ki Szilárd, a polgármester, ha hátat fordít Csepelnek, és nem megy augusztus 20-án a csepeli Daru-dombra:
A 21. kerületi hírhatár így foglalta össze az utóbbi napok eseményeit: A Népszabadság augusztus 12-ei cikke,
A legutóbbi helyhatósági választást követően, hol hiperaktivitást mutat Budapest vezetőinek aktivitása, hol a teljes leállásba vonul. Most ez utóbbi érezhető a városatyák szereplésében. Lehet, persze, hogy nem visszahúzódtak, hanem eltűntek a kritikák és elégedetlenségek elől! Ez azonban nem jelenti azt, hogy "munkájuk gyümölcseit" ne érezné a főváros. Így van ez 2010 ősze óta folyamatosan.
Különös meghívót nyújtunk át most a Csepel újság olvasóinak. Többek között ez áll a szerkesztőségünknek küldött nyílt levélben: „A magyar jobboldal mindent megtesz azért, hogy levakarja a házfalakról mindazok nevét, akiket ők a baloldal hőseinknek gondolnak…. A nyilasok által bestiálisan meggyilkolt szociáldemokrata Mónus Illés és a szakszervezeti vezető Koltói Anna nem maradhatott, és mindmáig sunyin kerülgetik markolóikkal József Attila szobrát is a Kossuth téren…. Csak az ő bűnük mindez? Vagy azoké is, akik tehették volna, de nem tették a baloldali hagyományok ápolását? …Akik hagyták, hogy a jobboldal történelemhamisító gépezete besározza, majd eltávolítsa a kollektív emlékezetből ezeket az embereket?”
DR. HRICSOVÍNYI ISTVÁN EMLÉKÉRE
Újsághír: Szerdán újabb koraszülött gyermek halt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban – tájékoztatta az intézmény az MTI-t. A kórház szerint a gyermek halála nincs összefüggésben a korábbi nyolc halálesettel.
Fejenként több százezer forint jutalmat fizettek ki a 2010-es kormányváltás óta az állami nagyvállalatok vezetőinek és dolgozóinak.
Önálló életet kezd élni az agyrémes Simicska-teória a balos médiaösszeesküvésről
2013 augusztus 22-23-án Budapesten rendezi meg az Életpálya Program zárókonferenciáját a MediaGo Alapítvány. Az önkéntesség elterjesztésére irányuló oktatáskiegészítő programját szakmai konferenciával zárja. A rendezvényen neves előadók mutatják be a hazánkra aktuálisan jellemző önkéntességi helyzetet, de kitérnek a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeire és a nemzetközi önkéntességi programokra is.
Ma reggel
Nyolc koraszülött csecsemő halálának ügyében indított vizsgálatot az egészségügyi államtitkárság a miskolci megyei kórház koraszülött- és újszülött-patológiai osztályán - írta az Északhírnök.
A csepeli ipar rendszerváltás utáni leépülésének van egy nem mellékes következménye: a vállalatok megszűnésével, átalakulásával fokozatosan szűkült a patinás, több mint két évtizede már magánalapítványi tulajdonban működő Csepeli Munkásotthon alapítói bázisa. Az alapítványt 1991-ben létrehozó tíz cég közül mostanra egy sem maradt. Noha ezek már nem voltak a munkásotthon fönntartói is, a helyzetből – némi, politikától sem mentes áttétellel – mégis az következik, hogy heteken belül fizetésképtelenné válhat az intézmény. Amelynek értékes ingatlanára, úgy tűnik, szemet vetett Csepel fideszes többségű önkormányzata.