Öt éve a felújítás után nagy felhajtással avatták, de már most költözik a tüdőgondozó, így ér véget egy régi és így kezdődik egy új választási trükk. Van itt még más trükk is. A Barba trükk. Kiábrándítjuk olvasóinkat, ugyanis nem foglalunk állást arról: Csepelnek jó vagy rossz, hogy Budáról Csepelre, a Szállítók útjára települt, a fiatalok által nagyon kedvelt Barba Negra produkció. Azt viszont elmondjuk és bizonyítjuk, hogy a látványosság része a fideszes kerületi vezérkar trükkjeinek. Ők a Barba trükkökkel és más látványossággal akarják eltakarni a lényeget, vagyis azt, hogy valódi, érdemi fejlesztést nem tesznek a csepeliek érdekében
Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) október 19-én megjelent 20. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.
Az újság mostani számának legfontosabb témái: Borbély Lénárd harmadik éve, hogy újrázott; ismét költözik a tüdőgondozó; a Tejút parkban bekövetkezett „rongálások”; a Metrans „sikersztorija”; a népszámlálás és Borbély hároméves hősi küzdelmeként Csepelre költözött Barba Negra. Természetesen most is helyet kaptak a lapban a kultúra, a sport és a civil élet szerkesztő által fontosnak tartott eseményei. A kerületi rendezvények programjai mellett most is több oldalnyi hirdetés teszi színesebbé a CSH idei 20. számát.
Őszinte tájékoztatásról, azonban most sem beszélhetünk, hiszen változatlanul nem kaptunk semmilyen tájékoztatást a csepeliek mindennapi életéről, az itt lakókat foglalkoztató legfontosabb kérdésekről, a gazdasági válság, az elszabadult infláció csepeli családokat és vállalkozókat érintő hatásairól.
Véleményünk a lap néhány írásáról: