Választani lehet: vagy nem ültetek le mindenkit, aki nem engedte iskolába a gyerekét a kóbor kutyák miatt, vagy új börtönöket építek, hogy mindenki elférjen.

A kormány látszólag az utóbbira szavazott: az utóbbi tíz évben 1600 új börtönférőhelyet hozott létre, tavaly szilveszterkor 15 696 előzetesben ülő vagy elítélt rabot kellett lefektetnie 14 325 helyre, ami jobb az öt évvel ezelőtti helyzetnél. Akkor a tömeges fogolypanaszok miatt a nemzetközi emberi jogi bíróság cselekvésre szólította fel a magyar kormányt. Ígérni kellett, és le is tették az asztalra a tervet nyolc új börtön megépítéséről. Csak azok a rémes kivitelezők elrontottak mindent. Nem akarták megépíteni a megálmodott 4500 férőhelyet a jócskán alultervezett 106 milliárdért, inkább mentek négymilliárdért felújítani egy dolgozószobát a karmelita kolostorba. Az üzlet az üzlet.

Mi a megoldás?

A reménykedő csepelieket lóvá tették. Jóvátenni hogyan és mikor fogják ezt?

Több kerületvezetői hazugságot cáfol meg a mos következő cikk, amelynek szerzője, Horváth Gyula, a csepeli önkormányzat ellenzéki (DK-s) képviselője. Csúsztatók címmel a saját közösségi oldalára többek között a következő gondolatokat jegyezte fel:

Nem értem, hogy egy magabiztos vezetés miért ferdíti el a valóságot. Alig több mint negyed évvel a helyhatósági választási győzelem után akár őszinték is lehetnének. Tíz éves kormányzásnak kéne lenni annyi tartalmának, hogy abból éljenek, és ne az ellenfelek azt megelőző intézkedéseik bírálatával, eredményeik meghamisításával foglalkozzanak!

Azt írja a Fidesz csepeli  agitációért és propagandáért, valamint a kerületi önkormányzat kommunikációjáért felelős alpolgármestere, hogy Csepel alvó város volt 2010 előtt. Ha azt gondolja, hogy ez azért van, mert itt csak laknak az emberek, és a fővárosba járnak dolgozni, akkor igaza van. Ez a folyamat azonban már a nyolcvanas évek közepén elkezdődött, és az ezredforduló időszakáig tartott. Úgy hívták, hogy a rendszerváltás keserű mellékhatása. Ezt nem a korábbi kerületi vezetésnek, hanem a rendszerváltást követő nagyipar megszűnésének lehet a számlájára írni.

Sajnos az „alvóvárosnak” mondott struktúra 2010 óta sem szűnt meg. Sőt fokozódott! Éppen a tavalyi helyhatósági választás szavazólistája mutatta meg „permanens fejlődését”. Csepel lakossága folyamatosan csökkent, és 2019-re 77.000 fő alá süllyedt. Budapesten, - a mutatók szerint - itt igen alacsonyak  a lakásárak, elavult, zsúfolt a közlekedés, gyakran erősen szennyezett a levegő, és így tovább...!

Bizonyára ezért menekülnek, költöznek el az emberek. Úgy látszik, hogy

Ki hívta őket, mit kerestek a félhomályban és a reflektorok fényében a honvédség főtisztjei?

Nincs olyan, hogy liberális. A liberális az egy diplomás komcsi, aki nigger gondolatokat gondol – hangzott el. Az előadó mentségére csak azt tudjuk felhozni, hogy minden valószínűség szerint nem volt színjózan, ugyanis jelentős rum fogyott már, mire ez a veretes gondolat elhagyta a száját.

Az idézet Hunter Thompson igen közepes regényéből (Rumnapló), vagy az abból készült filmből származik – szerintem józanon nem is érdemes elolvasni, és részegen se nagyon.

Az idézet mondat első részét Orbán Viktor, a magyarországi nemzeti diktatúra névadója is elsütötte. Először arra gondoltam, hogy egy beszédírója megtréfálta és nem árulta el, miként folytatódik a mondat. Aztán az jutott eszembe, hogy Orbán egészen biztosan tagja: egy titkos illuminátus rendnek és kódolt üzeneteket küld ilyenkor. Mert milyenek is azok a nigger gondolatok? Orbán itt arra utalt, hogy

Németh Szilárd és Borbély Lénárd. - Úgy látszik nehezen tanulnak, de annál könnyebben felejtenek egyesek akkor, amikor a demokratikus elvek betartásáról lenne szó! 

Horváth Gyula, a csepeli önkormányzat ellenzéki (DK-s) képviselője írja közösségi oldalán:

Várkonyi András képviselő- és frakciótársam tájékozódni szeretett volna a csepeli egészségügy és a városgazda tevékenységéről.

A polgármester rendelkezésére Várkonyi András önkormányzati képviselő csak úgy beszélhetett az illetékes vezetőkkel, ha a beszélgetésre nem az intézményben, hanem a polgármesteri hivatalban kerül sor, és azon részt vesz az aljegyző is!

Mint ismeretes, a közelmúltban jogerősen döntött a bíróság arról, hogy Varjú László, és képviselőtársai jogszerűen voltak és tájékozódtak a Magyar Televízió épületében, mert a képviselőknek joga, és kötelessége tájékozódni, és ellenőrizni egy állami intézményben.

Meg kellene tanulnia a csepeli polgármesternek is, hogy az önkormányzati intézmények nem az ő fennhatósága alá tartoznak, nem az ő tulajdonai hanem a csepelieké, az általuk választott képviselő-testület felügyelete alatt állnak.

Orbán Viktor prioritásai mintha végleg elszakadtak volna attól, amit az ország fontosnak tart. Ha majd egyszer az úgynevezett nép fog évet értékelni, biztosan szó lesz a kivándorlásról (tíz év alatt 5-600 ezer magyart vesztettünk), az immár térségi összevetésben is gyalázatosan teljesítő közegészségügyről, a nemzetközi statisztikák szerint is a leszakadásunkat újratermelő oktatásról, meg a módszertantól függően három-négymillió, reménytelen szegénységben ragadt honfitársunkról.

Orbán Viktor évértékelőiben már régóta az a legizgalmasabb, ami kimarad belőlük. Hogy mi lesz az, amit elmond, azt középiskolás életkortól és műveltségtől fölfelé bárki meg tudja jósolni, és ebből a szempontból a mostani szózat is belesimult a rutinba: Trianon nagyon rossz volt, az elmúlt (orbáni) tíz év nagyon jó, egyébként meg Brüsszel, Soros, kommunisták, liberálisok, megvédjük, nem hagyjuk, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

A miniszterelnök

A csepeli gyerekek kampány célokra történt kihasználása, a folyamatos Fidesz-propaganda helyett nyíltan, őszintén is el lehetett volna mondani az igazságot a kerületi óvodák nehéz helyzetéről. Kiállni az emberek, az érintett intézmények vezetői, dolgozói elé, megbeszélni minden érintettel (szülőkkel, óvodavezetőkkel, érdekvédelmi szervezetekkel, kerületi párt- és civil szervezetekkel) a helyzetet, a tervezett lépéseket. Csepelen ez évek óta nem szokás...

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH)  február 12-én megjelent 3. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket. 

A legutóbbi lapszám óta nem változott semmi a CSH-nál, minden maradt a régiben. A csepeli közügyekről szólva nem ismertetik az eltérő álláspontokat, hiányosan vagy egyáltalán nem számolnak be ezreket érintő városvezetői döntésekről, semmi sem tudható meg arról, hogy valójában mi folyik Csepelen. Az egyoldalú tájékoztatás, csúsztatás, hazugság, a Fidesznek kínos események elhallgatása, az ellenzéki vélemények teljes figyelmen kívül hagyása az újabb lapszámot is jellemzi. 

Véleményünk a cikkekről:

Somogyi Béla és Bacsó Béla, a Népszava két meggyilkolt újságírója, szerkesztője

Aligha van hírhedtebb tette az 1919 augusztusa után tomboló ellenforradalmi tiszti különítményeseknek, mint az 1920. február 17-i Somogyi-Bacsó-gyilkosság- kezdi visszaemlékező és elemző írását Csunderlik Péter. az ifjú történész így folytatja cikkét:

 „Amióta a megfeszítettel ajkukon, a fehérség tógájába burkolódzottan Budapest és az ország fórumán megjelentek a »tisztítás«, az »újjászületés«, a »reneszánsz« lovagjai, amióta a rágalmak özöne úgy hömpölyögtette az árját, mint a Duna, amikor a piszkos, haragos vizektől megduzzasztva gátakat tör és pusztulással fenyeget mindent: azóta nem volt nap, hogy a túlsó oldal a halál, a vég, a fölkoncoltatás rémét ne vigyorogtatta volna nemes mesterünk felé. (…) Miért neki? Miért éppen ő? Mert a mi lapunk, a munkások lapja, a szegénység lapja, az elnyomottak, a nyomorultak, a védtelenek, az üldözöttek újságja éppen az ő nevét viselte” – így magyarázta a Népszava 1920. február 22-i, „Temetünk” című gyászkeretes vezércikkében, hogy miért lett a fehérterror áldozata Somogyi Béla, a lap szerkesztője és vele együtt Bacsó Béla fiatal újságíró. A nekrológnak ezt a részét azonban törölte a cenzúra (a cikk kéziratát köszönöm Varga Lajosnak), úgyhogy a szociáldemokrata napilap csak fehér foltokkal jelent meg.

Milyen volt a fehérterror?

„Nem engedek meg semmilyen kérdést, úgyhogy azonnal távolodjon el tőlem” – pattogott Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb magánembere, majd még kétszer elismételte ugyanezt a HVG riporterének. Utánozni nem szeretném Mészárost, de kábé a „távozz tőlem, sátán” hanglejtést képzeljék el. Végül kivágta: „hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?”.

Februárt megcsúfolóan, már tavaszt ígérve ragyogott  a nap, dolgoztunk, rohantunk, intéztük, amit kell. Közben a többség számára valószínűleg – eddig - észrevétlenül lezajlott egy röpke, alig 1 perces jelenet, amibe belesűrítve ott ordít minden, amiben élünk 2020 Magyarországán. A művelt latin erre mondaná, hogy kvintesszencia, ezt szeretném Önöknek elmesélni.

A Jelenet a következő:

Olyan időszakban élünk, amikor nem lehet csendben maradni. Nem lehet elfordítani a fejünket és nem lehet nem észrevenni, mi folyik itt. Szél Bernadett független képviselő és dr. Szabó Szabolcs, Csepel valamint Soroksár országgyűlési képviselője az alábbi állásfoglalást tette közzé:

Azt állította Földi László egykori hírszerző és titkosszolgálati szakértő (a Magyar Nemzetben az új Nemzeti Alaptantervről), hogy „kell a régi idők szimbolikus nádpálcája vagy egy józanító pofon, amely világossá teszi a nebulónak, hogy hol a helye. (…) A nevelés módszere pedig mit sem változott, illetve nem kellene, hogy változzon az elmúlt száz év gyakorlatához képest.”

Ezzel szemben a tény az, hogy de igen, szerencsére változott, és persze kellene is, hogy változzon. Csak Földi László nem változott. Nem változott Orbán Viktor sem

Azt állította a miniszterelnök (Röszkén, ahol Pellegrini szlovák kormányfővel együtt megnézte a határkerítést), hogy amit a nemzetközi sajtó képeiből látunk, az nem fedi a valóságot, mivel 95 százalékban katonakorú férfiak érkeznek. Európában ezt tilos mondani, de ez egy „megszervezett invázió”.

Ezzel szemben a tény az, hogy 60 millió ember vándorlását szerte a világon senki nem szervezi. Mint ahogy

Az árcédulák nem látszanak a Csepeli Piac galériájáról nézve, de lenn, a földszinten már jól olvashatók...

Ma ismét önként és dalolva kimentem a csepeli piacra ( szólt a feleségem :D ) Mindig hallgatom otthon , hogy milyen drága a piac! Hát mit ne mondjak! Ha nem vagyok ilyen idős akkor biztosan hátraszaltót ugrok az árak láttán! - írja saját közösségi Oldalán Podolák Sándor, majd így folytatja: 

Azután átmentem az erzsébeti piacra. Ott valóban olcsóbbak az árak , de a hátraszaltó ott sem maradhatott volna el !

El kellett gondolkodnom! A piaci árak valószínűleg közel vannak a realitásokhoz, de a magamfajta nyugdíjas jövedelme  nagy ütemben távolodik a realitásoktól!

Néhány évvel ez előtt még a kettőnk nyugdíjából a hónap végére mindig maradt valamennyi, amit a feleségem  meg tudott  spórolni ! (Ha rajtam múlt volna soha nem lett volna spórolt pénzük :( ) Vajon mi változott? Most már ott tartunk , hogy a megtakarításunkból kell kipótolni a hónap végére a kasszát! Az asszony

Rég volt, de igaz volt: Székely Éva és Gyarmati Andrea, a későbbi csepeli gyermekorvos

Ülök a színpadon, s várom, hogy kezdődjön a beszélgetés. Nézem a közönséget, és sokadszorra érzem: tenyerén hordoz a jó szerencse, hogy ilyen sokan vannak és kíváncsiak arra, ami voltam, vagyok, amit gondolok. Izgulok, bár ez állítólag nem látszik; nagyjából úgy és annyira, mint egy-egy verseny előtt.Jófajta stressz ez, inspiráló.

Este hét óra, egy színházterem nézőtere megtelik azokkal, akik a szabadidejükből rám áldoznak két órát. Nem szeretnék csalódást okozni, azt kívánom, érezzék jól magukat, úgy menjenek majd haza, hogy kaptak valamit, ami beépíthető az életükbe.

Élménybeszámoló, így neveztük, amikor még úsztam, aztán közönségtalálkozó lett, manapság meg író-olvasó találkozókra hívnak. Az elnevezés változott, a lényeg nem.

Először

Csepel 1945. január 9-i felszabadulását követően a Munkásotthon 1945 tavaszán ismét visszakerült létrehozói, a csepeli munkások kezébe. A következő évek az újjáépítés, a béke, az alkotó kulturális munka, a fejlődés időszakai voltak a legendás házban, amely egyre nagyobb hírnévre tett szert itthon és külföldön 

Tények, értékek, élmények a száz éves Munkásotthonból - 3. rész

Március 14-én lesz 100 éves a Csepeli Munkásotthon. Blogunk ez év január 15-én sorozatot indított   az intézmény 100 éves fennállásának tiszteletére, amelyben az otthon avatásáig eltelt éveket tekintettük át. Február 8-án az 1920-1945, most pedig az 1945-1968 közötti időszak néhány, a Munkásotthonnal kapcsolatos fontosabb eseményét elevenítjük fel.

Ezek az évek a béke, az alkotó kulturális munka, a fejlődés évtizedei voltak. Csepel 1945. január 9-i felszabadulását követően a Munkásotthon 1945 tavaszán ismét visszakerült létrehozói kezébe, s megindult a kulturális élet és a könyvtár helyreállítása. A nyilasok által elhurcolt könyvek nagy részét a Várban találták meg, s az onnan visszaszállított mintegy 1500 kötettel kezdődött meg a könyvtári kölcsönzés.

Elindult a könyvgyűjtés is, 1947 végére már 3000 kötet volt a munkáskönyvtár állománya. A könyvtári olvasók és programok mellett az újra megszervezett előadás-sorozatok, szakmai, politikai viták, irodalmi estek, baráti találkozók, programok mind nagyobb számú résztvevői töltötték meg a házat.

NEMZETI KONZULTÁCIÓÓÓÓ!

Jó hír! A miniszterelnök a Fidesz frakcióülésén bejelentette: lesz megint nemzeti konzultáció! A "börtönbizniszről" jutott eszébe. A fő kérdés az lesz, egyetértünk-e azzal, hogy a bűnözők jogai ne lehessenek fontosabbak a törvénytisztelő emberek jogainál.

Én annyira egyetértek, hogy csak na!

Már régen elegem van abból, hogy a törvénytisztelő többségnél sokkal több joga van olyanoknak, akik pl. bírósági ítéletek semmibe vételére szólítanak fel, bűnpártolással és hivatali hatalommal való visszaéléssel lehetővé teszik családtagjaik és barátaik jogtalan előnyeit és meggazdagodását, folyamatosan hamis vagyonnyilatkozatokat töltenek ki, az alaptörvényben is tiltott módon egyeduralomra törekszenek, baltás gyilkosságért törvényesen elmarasztalt bűnöző menekülését teszik lehetővé, és

A II. világháborúban a szovjet 2. Ukrán Front csapatai több mint 50 napos, utcáról utcára folyó harc után 1945. február 13-án elfoglalták Budát. Ezzel - miután Pesten már január 18-án véget értek a harcok - befejeződött Budapest felszabadítása a náci és nyilas uralom alól. A szovjet erők (hivatalosan) Budapestet nem `felszabadították`, hanem ellenséges városként `bevették`.

A harcokban meghalt mintegy 25 ezer polgári személy, több, mint 52 ezer lakos megsebesült. Az ostrom következtében a főváros közel 40 ezer épületének 27 százaléka elpusztult vagy súlyosan megrongálódott; több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált. Kiégett a pesti Vigadó, a királyi vár, súlyosan megsérült az Operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház. A németek felrobbantották az összes Duna-hidat. A szovjetek a harcokban és a Konrad-hadműveletekben csaknem 80 ezer katonát veszítettek, a sebesültek száma meghaladta a 240 ezret. A német-magyar katonai veszteség - halottak és sebesültek - is elérte a százezret.

A II. világháborúban a Magyarország német megszállás alóli felszabadításában résztvevő 2. és 3. szovjet Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek. Ezzel 1944. december 26-án bezárult a gyűrű a Budapesten és környékén védekező német és magyar haderő körül. A főváros ostroma 1944. december 30-án kezdődött és 1945. február 13-án Buda szovjet elfoglalásával ért véget. A nagyvárosok között Sztálingrád és Leningrád után Budapest ostroma tartott a legtovább a második világháborúban, több, mint száz napig. A városban

Blogunk olvasóival együtt meglepődtünk attól az engedékenységtől, amelyet Ungváry Krisztián történésztől kaptunk. Megengedte, sőt elfogadta, hogy február 13-át annak nevezzük, ami szerintünk 75 éve: Budapest felszabadulása napjának. Ehhez kellett az utóbbi három évtized náci masírozása, de elérkezett a nagy pillanat. Immár nemcsak a zsidó származásuk miatt üldözött és megmenekült magyar emberek, hanem azok a százezrek, milliók, és főként az ő gyermekeik, unokáik is felszabadulásnak nevezhetik a felszabadulást, akik a Horthy-rendszer és a nyilas uralom totális kiszolgáltatottjai, jogfosztottjai, ellenzői voltak. Hegyi Gyula most következő írásában hasonló tapasztalatokat oszt meg olvasóival:

Budapest már felszabadult! - a Drezda – A pokol napjai című német szuperprodukcióban mondja ezt egymásnak örömhírként egy drezdai házaspár, miközben körülöttük lángtengerré változik a szász város. 1945. február 13-a van, Drezdát aznap érte el a háború legrémesebb hulláma, de lakói a külföldi rádiókból már értesültek arról, hogy Budapestet bevette a Vörös Hadsereg.

Amikor meghallottam ezt a mondatot, egy pillanatra meglepődtem. Évek óta nem hallottam, hogy valaki nyilvánosan felszabadulásnak nevezte volna a náci csapatok kiverését Budapestről. A háború szörnyűségeiről, a zsidó lakosság üldöztetéséről, a nem zsidó polgári lakosság szenvedéséről és a Dunába robbantott hidakról persze sok szó esik. De a magyar média – és nem csak a jobboldali propagandagépezet – egyre kevésbé meri felszabadulásnak nevezni a pusztító háború befejezését a magyar fővárosban.

Pedig a náci hadsereg, az SS kommandók és magyar nyilasok nem önként távoztak, és

Előre, a medve bőrére? A magyaroknak joguk van tudni, hogy mi szerepel az OLAF jelentésben

Az Elios-ügy, avagy más néven a Tiborcz-ügy az elmúlt tíz esztendő legjobban dokumentált korrupciós botránya. Az Unió csalás elleni hivatala (OLAF) vizsgálatai szerint a magyar önkormányzatok, politikusok és üzletemberek olyan csalási mechanizmust építettek fel, amely lehetővé tette az Elios Zrt. számára, hogy referencia és érdemi verseny nélkül több tucat város közvilágítását korszerűsítse uniós pénzekből. A projektek több helyen félresikerültek – ilyen Gyál is, ahol a felújítás után lehet, hogy takarékosabb lett a közvilágítás, ám sötétebbek is az éjszakák. Emellett gyaníthatóan több milliárd forintnyi korrupciós extra-haszon keletkezett a kivitelezőknél, amely mára magánvagyon lett.

Az OLAF vizsgálata több ízben feltárta a csalási mechanizmust, amit jelzett is a magyar kormány felé, ám a magyar rendőrség és ügyészség alibinyomozása tisztára mosta az érintetteket. Az Eleven Gyál nevű civilszervezet azonban ebbe nem nyugszik bele, és

Trollkodik éjjel, trollkodik nappal, trollkodik minden hullámhosszon és csepeli Facebook oldalon. Kéretlenül beleszól (beszól) a csepeliek netes beszélgetésébe. Ha azonban egyenesen kérdezik, akkor  kitér az egyenes válasz elől. Ki lehet ő?

Ábel Attila csepeli alpolgármester nagy ember lett. Interjút adott az általa felügyelt Csepeli Hírmondónak. Ellenzéki politikust Csepelen tíz év óta még véletlenül sem érhet ilyen megpróbáltatás. Ábel urat ez nem zavarta, amikor kifejtette, hogy   szerinte nincs független média. Szerintünk viszont van.

Idézzük az Európa Tanács véleményét: „A magyar kormány uralja a média nagyját, a kevés független terméket akadályozzák, és kampányokkal hiteltelenítik”.  https://444.hu/2019/02/12/europa-tanacs-a-magyar-kormany-uralja-a-media-nagyjat-a-keves-fuggetlen-termeket-akadalyozzak-es-kampanyokkal-hiteltelenitik   Igaz, ha Ábelen és a Nemzeti Együttműködés Rendszerén múlik, akkor a csekély számú független médiának sincs közeljövője hazánkban, mert például a hirdetési piac birtoklásával a független sajtót is sakkban tartják, vagy például a „fennmaradó független bal- és jobboldali újságokat politikai aktivistáknak, »magyargyűlölőknek«, külföldi ügynököknek, vagy árulóknak bélyegzik”. https://azonnali.hu/cikk/20191204_lesujto-kepet-festett-a-magyar-mediapiacrol-het-ujsagiroszervezet-a-kormany-szerint-soros  

Ezért dolgozik Ábel  Attila is, hiszen egyrészt a Csepeli Hírmondót pártlappá silányította, másrészt

Semjén Zsolt, ha kell, igét hírdet, ha kell, utat mutat

A betegek világnapja alkalmából a KDNP elnöke megosztott egy fotót, amelyen egy II. János Pál pápától származó idézet hirdeti: "a kórházak a modern kor katedrálisai". Egy értelmezés szerint a hasonlat arra utal, hogy a kórház a halál és a születés, vagyis az élet körforgásának helyszíne a modern társadalmakban. 

Nem olyan rég, pár hónappal ezelőtt a NER egy másik hangadója is megállapította, hogy szerinte mi napjaink katedrálisai. "A modern világ katedrálisai a stadionok, ahol a kor leghatásosabb misztériumai zajlanak..." - írta Bencsik András, a kormánypárti Demokrata Magazin főszerkesztője a Puskás Stadion megnyitója után. 

A két katedrálisfelfogás szépen rámutat a NER egyik legfontosabb feszültségére, a stadion vagy kórház dilemmára. Hiába

Borbély Lénárd és Németh Szilárd.  Ígérethalmazukról  lehullik a lepel, ha a tények beszélnek. És vannak válaszra váró kérdések is. Például: mi lett a sorsa négyszáz millió forintnak? Tíz évvel az ígérgetés után még el sem kezdődött a tervezés. Miért nem? A csepeliek miért nem szólhatnak bele a gerinc út újabb szakaszának kijelölésébe, építésébe? A kerületvezetők Miért nem tartanak lakossági fórumot a rengeteg feladatról, kérdésről? Kitől, mitől félnek?

Ígérni azt tényleg tudnak, mármint a csepeli fideszesek, jutott eszembe a csepeli gerincút folytatásával foglalkozó, a csepel.hu-n és az e blogon megjelent írásokat olvasva. Egyetértve a csepeliek.blog.hu cikk szerzőjével, csak néhány megjegyzésem van a témához.

Először az ígéretekről. Még a 2010-es önkormányzati választások előtt fogalmazódott meg az első ígéret. Németh Szilárd, akkori polgármester és a helyi Fidesz szervezet szeptember 17-én megjelent programjában volt olvasható „a Gerincút teljes hosszának megépítése nem tűr halasztást, ezek a legfontosabb fejlesztési célok Csepelen”. Később, 2012-ben parlamenti hozzászólásában kitalálta az ún. Weiss Manfréd Tervet, amelyet azóta sem tárgyalt meg a csepeli képviselő-testület, s amelyet a 2018-as országgyűlési választások előtt elővett a süllyesztőből. A Csepeli Hírmondó ezt öt részre bontva reklámozta, Németh kampányának támogatása érdekében. A lap február 15-i, 6. számában azt olvashattuk: „Az M0-ig visszük a gerincutat.”   

Másodszor a tényekről: 

Nem szeretnénk túlságosan magasztalni Pokorni Zoltánt, a XII. kerület fideszes polgármesterét. A végén még baja lesz belőle. Kellő visszafogottsággal csupán annyit jegyzünk meg, hogy fontosat cselekedett, amikor Budapest 1945-ös ostromának évfordulóján közös fellépést vállalt két ellenzéki polgármesterrel, az I. kerületi V. Naszályi Mártával és a II. kerületi Őrsi Gergellyel.

Együtt határolódtak el a nácikat és nyilasokat éltető szélsőjobboldali kegyeletsértéstől, együtt szerveztek köztéri kiállításokat az áldozatok emlékére. „Nem vetődött fel, hogy a kerületi vezetőtársaimon kívül bárkivel egyeztetnem kellene” – válaszolta Pokorni arra a kérdésre, hogy kért-e jóváhagyást a pártjától. Eljátszhatnánk a gondolattal, mi történt volna, ha netán mégis engedélyért folyamodik a miniszterelnökhöz, de fiktív eseményekről nincs sok értelme vitatkozni. Elegendő más téma adódik, amit jó lenne kibeszélni: nemcsak a múltban, a jelenben is.