Ez nem önkormányzati, nem Hollandi úti: A Duna utca 61. szám alatti Kis-Duna-parti létesítményt még 2010. januárjában adták át, 2013. január 25-én nevezték el az elhunyt Kolonics Györgyről. A névtáblát Ludasi Róbert, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület azóta szintén elhunyt elnöke avatta fel.
A nemrég átadott, Hollandi úti önkormányzati Kolonics György Szabadidő Központ szolgáltatásainak igénybevételi lehetőségeiről a Csepeli Hírmondó egészoldalas hirdetést jelentetett meg. Blogunk reagált a témára. https://csepeliek.blog.hu/2023/07/28/botrany_vagy_verseny_lesz_a_ket_csepeli_kolonics_kozpont_kozott_melyvizben_a_csepeli_strand_uj_vezet#more18180371
Írásunkban megemlítettük, hogy a Kis-Duna partján – néhány percnyi járásra ‑ már évek óta ott van a Kolonics György Vizisport Központ, amely több szolgáltatást nyújt a szabadidő eltöltés és a
Az Orbán-rendszer őrülete újabb állomáshoz érkezett:
A Szent Imre teret az elmúlt 13 év alatt tönkretették, fáit, bokrait alaposan kiritkíttatták, nyilvános illemhelyét privát szolgálatba helyezték, és tradicionális találkozóhelyét – az óra alatt – ellehetetlenítették.
A lényeg, hogy migránsok, melegek után van ám új ellenség, aki lerontja a szövegértési statisztikát
Kétszázmilliós befürdés a Csepeli strand átépítése körüli botrány miatt „A polgármester úgy vélte, hogy azt a 200 millió forintot, - meg a Városgazda által termelt költségeket - egy peren kívüli megállapodás keretében ’bevállaja’! Hétfőn azért hívta össze a rendkívüli testületi értekezletet, hogy erre felhatalmazást kapjon…"
„Annak, aki nem érti, hogy a magyar ember ösztönösen, tudatosan, és egyébként mindenféleképpen miért vonzódik a disznótorhoz, szerintem semmiről sem érdemes beszélni, ami ezzel a néppel kapcsolatos. A disznótor…szakrális esemény.” (Bayer Zsolt)
Németh Szilárd és Borbély Lénárd miközben felváltva verik mellüket, hogy mekkorát „fejlesztettek” a Hollandi út pár száz méteres sávjában, ‑ számolatlanul és feleslegesen szórták a pénzt félmilliárdos játszóterekre és „fekvőrendőrökre”, ‑ tönkretették, Hárost, és a Csepel Művek volt ipartelepét!
Azt eddig is tudtuk, hogy Budaházy György terrorista. Papírja van róla neki és hunniás társainak is, amit nem ír fölül a köztársasági elnök kegyelme. Azt is tudtuk, hogy a Fidesz, és első számú vezetője személyesen, holdudvarával egyetemben a szélsőjobbra tolódott. Összenő, ami összetartozik, mégis meghökkentő volt ott látni a terroristát Orbánék tusványosi nézői között. Ahol amúgy már megint magától értetődő természetességgel lobogtatták a nyilasidőket idéző árpádsávos zászlót is.
Alig egy hónappal a tanévkezdés előtt Németh Szilárd és fideszes csapata nem hajlandó elárulni, hogy állami vagy egyházi kézbe kerül a több mint 20 milliárdért megújuló és kibővített Jedlik Ányos Gimnázium
Mindketten egy-egy közintézmény arcai voltak, és a közvélemény óhatatlanul megszemélyesítette a rádió meg a televízió küzdelmét a médiafogyasztók figyelméért.
Sok csepeli gyereknek volt életre szóló élmény 1948. július 31-én az a meghívó, amely az Úttörővasút megnyitójára invitálta őket.
A budapesti Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen. Az építők egy része hivatásos vasútépítő, másik része önkéntes volt. Az első vonalrészen megépült a
Sok évvel ezelőtt magam is úgy gondoltam, hogy a nép, amely fittyet hány a politikára, ahhoz talán elég anyagias, hogy a bukszájában való kotorászást komolyan vegye, sőt csontig elszegényedvén fel is horkanjon akár. Például ettől: Tiborcz-közeli magántőkealap szállhat be az egyik leggazdagabb magyar, Scheer Sándor szállodaprojektjébe.
A most átadott önkormányzati Kolonics központ fenntartási költségei várhatóan tovább növelik az önkormányzat veszteségeit. Különösen akkor, ha a központ a Hollandi úttól nem messze, a Gubacsi híd alatti csepeli területen működő, a már régóta Kolonics György nevét viselő Vizisport Központ, illetve a pesterzsébeti Európe Tenisz Center nyújtotta hasonló szolgáltatásai színvonalával és áraival sem tudja felvenni a versenyt. Pesterzsébeten például a fedettpályás működés is biztosított, s a teniszpálya bérleti díja 25 százalékkal kevesebb, mint a Hollandi úti központban alkalmazott bérleti díj.
Éveken át pörgette erőltetetten a gazdaságot a kormány, majd a kampányban kiosztott kétezer milliárd forint ingyen pénzt, most pedig nem csak visszaszedi ezt, hanem ahogy csak lehet, próbál újabb bevételekhez jutni. Az elmúlt több mint egy év már a megszorításról szólt, és nincs jele annak, hogy egyhamar jobb lenne.
Már a polgármester íródeákja is rákérdezett: „Kié lesz a Jedlik?” Németh és Gulyás fentről várja a választ. De hol, merre van az a fent, és vajon ki lehet ott, aki kimondja a döntő szót?
Kövér László, örökös parlamenti porkoláb nagy bajban van.
Titokzatos Szent Imre téri szerzőtől bicskanyitogató közlemény jelent meg a kerületi szócső fb-oldalán.
"Csaknem négyszázezer adag koronavírus elleni vakcina végezte a szeméttelepen, összesen csaknem ötmillió euró értékben, ami a mostani árfolyam mellett kétmilliárd forint felé közelít. Nem nagy pénz, ennyiért egy komoly, megbízható és udvarképes hazafi le se hajol, de azért mégis...Szomorú dolgok ezek. Vigasztaljon minket az a tudat, hogy utána még rosszabb lesz."
Megkezdődött az a folyamat, amelyben a Németh Szilárd lakására bejegyzett alapítványba öntött közpénzek és közösséget szolgáló értékek elvesztik közpénz jellegüket.
Mindent áthat és tönkretesz az Orbán-kormány által generált korrupció
Ki tud róla? Ki látta? Kilenc éve polgármesteri választási programjában ígérte meg Borbély Lénárd az egynapos sebészet bevezetését Csepelen!