Tudom, hogy Ferenczi Krisztina a magyar oknyomozó újságírás papnője. Alázata, elhivatottsága, munkabírása tette azzá. Tudom, hogy eltökélten képviselte és kereste az igazságot és tudom, hogy tudta is, mit keres. Tudom, hogy olyan riportokat és könyveket hagyott maga után, amelyekből az Új Magyar Köztársaságban majd tanítani fogják, hogyan lehet alkotmányosan és törvényesen elpusztítani a demokráciát.Tudom, hogy fiatal lány kora óta verseket írt, első kötetének a kiadásán dolgozott. Tudom, hogy családregényt akart írni, abból forgatókönyvet, egy filmről álmodott, amelyben eljátssza saját magát, mert tudom, hogy színésznő volt és szeretett magára színésznőként gondolni. Akkor is, amikor maffiavezérekkel beszélt, utánuk nyomozott. Élvezte a szerepet, hogy szituációban van és látja magát kívülről is. Tudta, hogy amikor elhajt Mészáros Lőrinc portájától jogosan hajolhatna meg és arathatna tapsvihart, bár nem látta senki. Éppen ezért ejtett rabul Teknős Miklós fotója.
Van egy fotó. A színésznő a kifagyott mezőn vág át, tart valahonnan valahová. Háta mögött bármelyik település határára jellemző buckák, csenevész fák. Kijelölt ösvény nincsen, előtte nem járt arra senki, a jeges fűben