Március 14-én lesz 100 éves a Csepeli Munkásotthon. Blogunk ez év január 15-én sorozatot indított az intézmény 100 éves fennállásának tiszteletére, amelyben az otthon 1920. március 14-i avatásától eltelt éveket tekintettük át.
Legutóbb az 1968-2010 közötti legendás sikereket hozó időszak néhány, a munkásotthonnal kapcsolatos fontosabb eseményét elevenítettük fel, most pedig az azt követő évek lényegesebb történéseit vesszük sorra.
Kínok, küzdelmek kiútkereséssel
Ez a tíz esztendő a csepeli önkormányzat fideszes vezetése és a Csepeli Munkásotthon Alapítvány közötti egyoldalú harc jegyében telt el. Egyoldalú, mert a harcot Németh Szilárd, a Fidesz 2010-ben megválasztott polgármestere kezdte. Harcához mindene megvolt, rendelkezhetett a harchoz szükséges közpénzzel, voltak jogászok, akik vállalták az ügyet, s mögötte állt a hatalomba került fideszes többség, míg a munkásotthon vezetése csak védekezni tudott. Németh nem sokkal megválasztása után, minden egyeztetés nélkül megszüntette az önkormányzat és az intézmény együttműködését, majd később megakadályozta az állami támogatás kifizetését is, amelynek éves összegét korábban a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) évente hagyott jóvá. Elérte, minisztériumi illetékesekkel, államtitkárokkal a háta mögött, hogy az ország hasonló intézményeit összefogó TEMI végig asszisztáljon saját intézményük tönkretételéhez. Csakhogy nem állt meg itt:
A raboknak járó kártalanítások kifizetését már felfüggesztettük. A gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítések kifizetését lényegében felfüggesztettük. Ne álljunk meg félúton, sorosista pusztuljon!
Németh Szilárd honvédelmi államtitkár, miniszterhelyettes a demográfiai helyzetet megoldásához adott receptet. A kormany.hu tudósítása szerint "Németh Szilárd országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy 2010 óta a kormány kiemelten kezeli a családokat. A cél az - mondta -, hogy az 1981 óta tartó rossz demográfiai helyzet úgy javuljon, hogy ezt nem degen népesség, idegen kultúrák betelepítésével oldja meg a kormány.
A Városligetben is a favágással kezdték a világraszóló tervek megvalósítását
Csak aki szándékosan nem akarja, az nem látja a térkép és a több évtizedes csepeli közlekedési káosz alapján, hogy a pirossal jelzett Albertfalvai hídra volna szüksége Csepelnek, Budafoknak, Pesterzsébetnek, Ferencvárosnak, Kispestnek és az egész fővárosnak is. Politikai alkuk miatt a csepelieknek és több százezer budapestinek lehet, hogy örökre el kell búcsúznia a józan ész diktálta Albertfalvai híd megépítésétől. Borbély Lénárd csepeli polgármesternek és állandó tettestársainak erről egyetlen szava sincs. Hallgatnak mint...
A Fidesz önkormányzati képviselői Csepelen továbbra is a vezetői diktátumok alapján, gépiesen szavaznak. Megtehetik és meg is teszik, mert nekik (is) kifizetődik...
Október 13-val még csak félig ment fel a függöny, vagy még annyira sem. Még el sem kezdődött a prológ, de a közönségnek, amely októberben jegyet váltott az előadásra, már nagyon nem tetszik, amit lát. Kényelmetlenül mocorog a székén szembesülve az eszmények és a valóság közötti ellentéttel, amiről azt gondolta: színészek és rendezők, dramaturgok és darabírók valahogy csak áthidalják már azt a szakadékot, amit az teremtett, hogy a budapesti színházak szabadságából pártpolitikai ügy lett.
Az 1968-ban átadott, akkor korszerű építmény megnyitásával új időszámítás vette kezdetét a munkásotthon történetében. Sok ezer ember művelődésének, szórakozásának, művészeti , tudományos pályakezdésének lett az otthona. Barátságok, szerelmek szövődtek falai között. Csepel és az ország egyik meghatározó kulturális központja volt, nemzetközi hírnevet szereztek együttesei, klubjai. Több mint harminc éven át sikert sikerre halmoztak a ház dolgozói. Aztán az intézmény felett megjelentek a viharfelhők...
Székely Éva olimpiai bajnok, 1952., Helsinki
Anya és leánya: Székely Éva Gyarmati Andreával
Nincs ellene oltóanyag
Hol van már az október 13-i önkormányzati választás csepeli eredménye? Borbély Lénárd fideszes polgármester rajta tartja a szemét a darabokra hullott ellenzékén. Megoszt és uralkodik...
Az egészségügy annak a kérdése, hogy aki ma beteg Magyarországon, talál-e orvost, megfertőződik-e a kórházban, hozzájut-e a gyógyszereihez, szóval túlél-e. Mint tudjuk, ez persze lehetséges, ám egyben szerencse dolga is, nem mindegy, ki hol él, a kezelőintézet épp milyen állapotban van, és az orvos kevésbé túlterhelt-e, mint kollégáinak zöme
A FIZIKA tantervének kidolgozói elszabotálták a feladatukat, teljesen kihagyták Pataky Attila ufóügyi szakértő szerteágazó kutatási eredményeit. (Az csak a diplomás kommunisták lázálma, hogy BIOLÓGIA órán akkor a Cannabis indica szárított, megtermékenyítetlen kendervirágzatának exoterm reakcióját kellene bemutatni)
Ha Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkáron múlik, akkor Csepelnél sohasem épül meg az Albertfalvai híd? Miként a csepeli képviselő írta,