CSEPELIEK ÚJSÁGA

Hírek, tudósítások, tények, vélemények

Szemben a kerületi önkényurak támogatóival

2023. október 05. 00:05 - csú

a_csepeli_fidesz-frakcio_maradeka.pngMár majdnem megsajnáltam a feszült, ideges Fidesz-képviselőket azért, ahogy Borbély és Ábel kibabrál velük, megszégyenítette őket és jegyzői segédlettel kisemmizte képviselői jogaikból.! Aztán eszembe jutott, hogy 2010. óta ezeknél a horzsolásos sebeknél sokkal súlyosabb sérelmeket voltak kénytelenek elviselni, túlélni a csepeliek és az önkormányzat ellenzéki képviselői.

A csepeli Fidesz-frakció tagjai velem szemben ülnek a Képviselő-testületi ülésen – kezdi bejegyzését Horváth Gyula, ellenzéki (DK-s) önkormányzati képviselő, majd így folytatja:

„A sok évtizedes együttműködésünk során még ilyen idegesnek nem láttam őket. Zupkó Jancsi valósággal beleremegett az idegesség okozta sokkba. Balogh Ernő elsápadva méltatlankodott, Bercsik Karcsi fogait összeszorítva igyekezett mielőbb elhagyni a termet. Makrai Barbara sose látott érzelmi kitörése mutatta, hogy felháborodását már nem tudta palástolni. Talán Szuhai Erika volt képes a nyugalom látszatát úgy, ahogy megőrizni! Esetleg a lassított felvételnek beillő gondos pakolása, és a feszültséget leplezni akaró,

Tovább
Szólj hozzá!

Róna Péter: Hibát hibára halmoz az Orbán-kormány, de a társadalommal fizetteti meg az árát

2023. október 05. 00:03 - csú

rona_peter.pngA politikai indíttatású kiadások helyett a nagyobb teljesítőképességgel bíró - tehát tanultabb, képzettebb egészségesebb és összességében jobb életkörülmények között élő - társadalomhoz vezető ráfordítások pártolására van szükség. Jelenleg a magyar munkavállaló a nemzeti jövedelemből 42-44 százalék erejéig részesül, szemben a tőke 56-58 százalékos részével. Németországban a munka részesedése 66 százalék, szemben a tőke 34 százalékával

Immár négy éve, hogy az Orbán-kormány - és részidőben az MNB - hibát hibára halmoz. A GDP növekedés fétisének hódolva elindították Európa legnagyobb és legmélyebb inflációs hullámát, rázúdították a nemzetgazdaságra a fullasztó mennyiségű likviditást, "megelőlegezték", azaz előre elköltötték az EU-tól várt, de láthatóan nem érkező pénzeket, majd a tornyosuló problémákat ársapkákkal, árfigyeléssel, a kamatok befagyasztásával és egyéb sületlen eszközzel próbálják orvosolni.

Persze nem megy. Az infláció az EU-s átlag kétszerese marad még akkor is, ha "egyszámjegyűvé válik" az év végére, hiszen az EU átlaga már most is 5 százalék közelében van. Az egyszámjegyű, de

Tovább
Szólj hozzá!

Csepelen volt egy másik Csárdáskirálynő is évtizedekkel ezelőtt

2023. október 04. 00:05 - csú

csepeli_munkasotthon_szinhazterem.pngKinyílt az ajtó, beléptünk, s nekem tátva maradt a szám. Álltam és csak néztem. Gyönyörű fények, csillogás, okoztam is némi torlódást. Anyámnak úgy kellett kézen fogva odavonszolnia az ülőhelyünkre. Az ámulat viszont tovább tartott...Meggyőződésem, hogy azoknak a kiváló embereknek a szelleme, akik a Csepeli Munkásotthon színpadán, és más termeiben, az évek hosszú során koptatták a padlót, ma is ott él, létezik, az épület fölé magasodó kupolában. És ott is maradnak mindaddig, amíg az épület, az intézmény áll és becsülettel, tisztességgel szolgálhatja Csepel újabb és újabb nemzedékeit.

Kálmán Imre örökzöld és világhírű operettjével először 10 éves koromban találkoztam a Csepeli munkásotthonban – írja közösségi oldalán Kál Károly. A bejegyzését, amit most változtatás nélkül közlünk, így folytatja:

„Most kb 60 év után a Csárdáskirálynő ismét vendége lesz a csepeliek közkedvelt kulturális intézményének. 2023. október 29-én vasárnap a Csepel Színház falai és kupolája között elevenedik meg a világhírű történet.

Erről egy nagyon kedves emlék kúszott a felszínre bennem.

Rég volt, de emléke ma is élénken a lelkemben él. A második osztályt kezdhettem a Kolozsvári utcai általános iskolában. Szombat este volt, színházba készülődtünk. Anyám, Apám, Nagyanyám, kivéve

Tovább
Szólj hozzá!

Mindnyájuknak el kell menni?

2023. október 04. 00:03 - csú

krausz_ferenc_es_kariko_katalin.pngKarikó Katalin és Krausz Ferenc egy hosszú sort folytat. Azokét, akik ugyan Magyarországon születtek, de tudományos eredményeiket nem itt érték el. A Nobel szépen csillog, büszkék vagyunk az első női magyar Nobel-díjasra és Krausz Ferenc fizikai Nobel-díjasra. És megértjük azokat a tehetséges magyar kutatókat, akik egy tengerentúli kávézóból küldenek majd szép üzenetet arról, hogy mire jutottak.

Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díja hatalmas dolog. Nem nagyon akad más olyan díj, amelynek ilyen nagy a respektje. Ráadásul Karikó Katalin a Covid elleni oltás alapjainak a kidolgozásával valami olyasmit tett, amelynek praktikus hasznosságát az átlagember is képes megérteni, felfogni, ellentétben a Nobel díjazottak többségének a kutatásáival. Módszerével milliók életét mentették meg, nem elvont, ki-tudja-mire-jó dolgot alkotott. Őt és Krausz Ferencet ráadásul rokonszenves személyisége még inkább szerethetővé teszi.

A világ nagy hírügynökségei  adták tovább a hírt, hogy Karikó Katalin "a Hungarian-born scientist" kapta idén társával Drew Weismannal ("Jewish-American") együtt a Nobel-díjat. Ugyanígy szólt a híradás Krausz Ferenc megosztott fizikai Nobel-díjáról is

Karikó és Krausz egy hosszú sort folytat. Azokét, akik ugyan Magyarországon születtek, de tudományos eredményeiket nem itt érték el:

Tovább
Szólj hozzá!

Csepelen a nemzetközi helyzet fokozódik, mert nem ez a harc volt a végső

2023. október 03. 00:05 - csú

kt-ules_totalkep_mindenki_-2023-01-26_2.pngBotrányos volt a képviselő-testület legutóbbi ülése. Az indulatok már a tanácskozás első perceiben elszabadultak.  A hat fős Fidesz-frakció (képünkön a jobb oldali asztalnál) a külön  rendkívüli ülésre tervezett, a Kolonics György Szabadidőközpont ügyeit firtató kérdéseinek napirendre tűzése ügyében ugrott össze a polgármesterrel és a jegyzőnővel.

Blogunk már az ülés előtt közölte a kérdéseket: https://csepeliek.blog.hu/2023/09/28/a_botrany_szele_lengi_be_a_mai_kepviselo-testuleti_ulest_csepelen#more18223183)

Az összecsapás a fideszesek kivonulásával zárult, akik ezt követően nem vettek részt a testület további munkájában sem. A többi napirend vitája során a polgármester több témában is érzékeny vereséget szenvedett. Így például:
* Nem fogadta el a 12 főre csökkent képviselő-testület az idei évi költségvetési rendelet módosításáról szóló rendelettervezetet. A javaslatot csak Borbély Lénárd és hívei (5 fő) szavazták meg. Ez komoly politikai csapás a polgármesterre, hiszen a költségvetés a hatalmon lévők politikájának gazdasági lebontása. Az elutasítás következményei

Tovább
Szólj hozzá!

Már a zebrát is szalagátvágással adják át a kormányerők

2023. október 03. 00:03 - csú

navracsics_tibor_zebrat_adott_at.pngNavracsics Tibor tárca nélküli miniszter a minap Pusztamiske faluban adott át ünnepélyesen önerőből festett, hét (!) csíkból álló gyalogátkelőhelyet, azaz zebrát.

Már semmin sem lepődünk meg, mégis csudáljuk a kormánypárti potentátok nemzetiszalag-vágó tudományát, olykor töketlenkedését.

Kissé megcsúszva, , este adtak át reflektorfényben árokpartot egy szigetközi faluban, de adtak át már magányos óvodaajtót is!  

Gulyás Gergely miniszter féltucatnyi sleppjével nemrégiben  nagy ollócsattogás közepette

Tovább
Szólj hozzá!

Kitiltották Csepelről az eltitkolt ünnepet

2023. október 02. 00:05 - csú

csepeli_pohi_felulrol_kerdojellel_5.jpgA nagy hallgatás ellenére az igazi kérdés az, hogy milyen az önkormányzat megítélése Csepelen, az itt élők mennyire bíznak a hivatalban, illetve a kerületet irányító képviselő-testületben és a polgármesterben.

Szombaton lett volna ok az ünneplésre, de csendes volt a hivatal és a környéke. Szeptember 30-a ugyanis a helyi önkormányzatok napja Magyarországon. A kerületvezetőket ez teljesen hidegen hagyta, a kisujjukat sem mozdították

A 13. éve hatalmon levő Orbán-rendszer tudatosan kiürítette az 1990-ben létrehozott önkormányzati törvényt, kénye-kedve szerint módosította az önkormányzati választási rendszert is. Nemegyszer kormánydöntéssel elvette hatósági jogaik jelentős részét, elvonta az anyagi alapjait meghatározó adóbevételeik többségét, s ráadásul,

Tovább
Szólj hozzá!

A jogot politikai érdekeiknek megfelelően, kapcarongynak használják

2023. október 02. 00:03 - csú

fidesz-alapitok_1989.pngFidesz-alapítók: Ha voltak is egykor magasztos eszméik, azt mára végképp aprópénzre váltották

Az állam működésének további egyszerűsítésével indokolja a kormány: változtatna a szakszervezeti díjak befizetésének eddigi lehetőségein, és a közszféra dolgozóinak esetében eltörölné az eddigi gyakorlatot, hogy a fizetésekből a munkáltató az alkalmazott kérésére levonhatta az érdekképviseleti díjat, amit aztán az illetékes szakszervezetnek utalt át.

Jó szokása szerint a javaslatot hétfőn éjfél előtt egy salátatörvénybe ágyazva nyújtotta be a kiváló Semjén Zsolt.

Mondhatnánk erre, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Kirúgó és kirúgott politikusok marakodása a koncért * Mutogatás és öndicséret * Eltitkolt ünnep - Töredékek egy hét csepeli hordalékából

2023. október 01. 00:05 - csú

a_csepeli_fidesz-frakcio_maradeka.pngKivonulók kérték. Nem kapták meg. Fidesz-sztrájktól volt hangos a csepeli közélet. Hat bátor  fülkeforradalmár  (képünkön) dühösen és/vagy sértődötten - kivonulva a polgármesteri hivatal tanácsterméből -  megtagadta a munka nagy részét a képviselő-testületi ülésen. 

Ismét botrányosra sikeredett a képviselő-testületi ülése. A vita rögtön a csütörtöki ülés elején indult. A hat fős Fidesz-frakció saját, rendkívüli ülésre tervezett, a Kolonics György Szabadidőközpont ügyeit firtató kérdéseinek napirendre tűzése ügyében ugrott össze a polgármesterrel és a jegyzőnővel. (Blogunk csütörtökön közölte a kérdéseket: https://csepeliek.blog.hu/2023/09/28/a_botrany_szele_lengi_be_a_mai_kepviselo-testuleti_ulest_csepelen#more18223183) Az összecsapás a fideszesek kivonulásával zárult, akik ezt követően nem vettek részt a testület további munkájában sem. A többi napirend vitája során a polgármester több témában is érzékeny vereséget szenvedett. Így például:
* Nem fogadta el a 12 főre csökkent képviselő-testület az idei évi költségvetési rendelet módosításáról szóló rendelettervezetet. A javaslatot csak Borbély Lénárd és hívei (5 fő) szavazták meg. Ez komoly politikai csapás a polgármesterre, hiszen a költségvetés a hatalmon lévők politikájának gazdasági lebontása. Az elutasítás következményei

Tovább
Szólj hozzá!

Miért lehet számolatlanul költeni az adófizetők pénzét?

2023. október 01. 00:03 - csú

szijjarto_peter_duhos.pngMeg van sértve, felháborodik, ha kérdeznek tőle. Szijjártó Péter kiugrott Bécsbe, nem kitántorgott, hanem igazi kőgazdagként repülőgépre pattant, több millió forintot elköltve, hogy minél hamarabb az osztrák fővárosba érjen.

Hadházy Ákos kiszámolta, hogy nagyjából egy órát nyert, mintha autóval utazott volna. Mellesleg a reptéren már autó várta őt, a minisztérium közlése szerint nem Budapestről ment a kocsi – lehet, hogy az csak Orbánnak jár –, hanem a nagykövetség bocsátotta rendelkezésére.

Nem tudom, milyen sürgős dolga lehetett a miniszternek, mi az, ami nem várhatott volna még egy órát; erre a kérdésre, szokás szerint, nem kaptunk választ. Nincs min meglepődnünk: a hatalomba belemámorosodott kabinet csak olyan érdeklődésekre válaszol, amelyekre akar – többnyire nem akar –, és olyan közleményeket ad ki, amelyekről senki nem kérdezte.

De nem is ez az érdekes most, sokkal inkább az, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

Egyszer volt: Csepel mint az újjászületésre váró kincses sziget

2023. szeptember 30. 00:05 - csú

csepel_muvek_latkep_felulrol_3.pngCsepelnek az elmúlt pár évben ígértek fűt-fát: óriási, modern, új közparkot, új hidat, új jövőt – ezekből megfenekleni látszik minden. A bizonytalan holnap mellett első látásra a kerület jelene is kopárnak tűnik, pedig, ha megkapargatjuk a felszínt, már most kincseket találunk, és nem is csak a legendás, időutazással felérő Csepel Műveket. 

Aki nem odavalósi, az Csepelt egy vállrándítással szokta elintézni. Nincs ott semmi, minek mennénk oda – nem reprezentatív, de azért eléggé reális tükörnek tűnő saját közvélemény-kutatásom alapján ez az általános hozzáállás. A Csepel Művekről persze mindenki tud, és aki ínyenc, rajong is érte, ám azon túl a XXI. kerület vakfolt Budapest térképén.

Való igaz, Csepel most mintha túl hosszúra nyúló álmát aludná, és arra várna, hogy valaki felrázza az évtizedes szunnyadásból. Pár hónappal ezelőtt

Tovább
Szólj hozzá!

Hétvégi desszert: Nem a Fidesz bukik meg, hanem a rendszer fog összeomlani

2023. szeptember 30. 00:03 - csú

orban_nemeth_kubatov_kosa_es_a_tobbiek_4.jpgVáncsa István zseniális írásában olvashatjuk: "Kormányzó urunk és bandája olyan romhalmazt hagyományoz ránk, hogy abban már csak guberálni lehet, lopni nem nagyon, de hát a későn kelők sorsa már csak ilyen. Tetszettek volna korábban ébredni ...Az se kizárt, hogy a már készülődő új uralkodó elit még ordenárébb lesz, bár ahhoz nagyon kell tekernie, és akkor se biztos, hogy sikerül."

Nem a Fidesz bukik meg valamelyik parlamenti választáson, hanem a rendszer fog összeomlani, ahogy a nyolcvanas évek legvégén az előző is összeomlott.

Ezt Mellár Tamás jövendölte a közelmúltban, vitatkozni vele nincs okunk. A történetre még mindannyian emlékszünk valamelyest, vagyis szükség esetén tudunk rendszert váltani, persze csakis ugyanazon a módon, ahogy azt legutóbb begyakoroltuk, és nyilván az eredmény is ugyanaz lesz, vagy legalábbis valami nagyon hasonló. Köszönhetően mindenekelőtt a kormányzó urunk által kinevelt káderállománynak, amelyre szót pazarolni fölösleges. Olyan, amilyen.

Az se kizárt, hogy a már készülődő új uralkodó elit még ordenárébb lesz, bár ahhoz nagyon kell tekernie, és

Tovább
Szólj hozzá!

Nyomják a karaktergyilkosságot, nyomtatják a Borbély-Németh civakodást, elnyomják az értelmet a Hírmondó új számában

2023. szeptember 29. 00:05 - csú

tanuszoda_tanuszoda_igeret_nemeth_szilardtol_2022-es_valasztas_elott_1.pngAz üldözési mánia jegyeit lehet észrevenni a polgármester és a rezsibiztos körüli kampánystábok munkájában. A több mint tíz éve megígért fedett uszoda azonban már szóba sem kerül a kerületvezetők propaganda újságában, és a csepeli iskolásoknak megígért tanuszoda sem téma. (Tegnap a kt-ülésen szóltak róla: jele sincs annak, hogy mikor lesz belőle valami az SC pályánál vagy bárhol másutt. Pesterzsébetre járnak a csepeli gyerekek)

Ami a Csepeli Hírmondó (CSH) szeptember 27-én megjelent 18. számából kimaradt, azt mi közzétesszük, ami megjelent, arról elmondjuk véleményünket.

Ismételt magyarázkodás, tájékoztatók gyerek-és családi programokról, reklámmal együtt ez majd 10 oldalt tesz ki. Szomorú, de kb ennyi a Csepeli Hírmondó legújabb számának lényege. Az, ami igazán foglalkoztatja a csepelieket, az most sem fért bele a 24 oldalba. Most is kimaradtak a kormány Csepelt is érintő döntései, a kerület közlekedését meghatározó beruházások (HÉV fejlesztés, gerincút folytatása, Gubacsi híd 2x2 sávossá való átalakítása, a tervezett Galvani híd stb) határidő nélküli elhalasztása, de a Gubacsi vasúti híd tervezett fejlesztése is. (Blogunk szeptember 10-én foglalkozott a témával: https://csepeliek.blog.hu/2023/09/10/kisiklatott_csepeli_remenyek_hencego_keruletvezeto_jedlikes_vizsgakerdes_a_vizsgalat_el_sem_kezdodot#more18210847)

Borbély Lénárd polgármesternek, egy levélén kívül, még egy megjegyzésre, véleményre sem tellett ezekben a témákban a rendelkezésre álló médiafelületeken. Inkább kampányol – ez látszik a CSH mostani számában is. A lapot, így az önkormányzat vezetőit sem érdekli a csepeli pedagógusok helyzete, például, hogyan alakul a pedagógus társadalom státusztörvénnyel kapcsolatos véleménye, pedig szeptember 15-ig mindannyian megkapták a tankerületektől a személyre szóló szerződéstervezeteket. 

Véleményünk a lap néhány írásáról:

Tovább
Szólj hozzá!

A gyeplőt már a lovak közé dobta a kormány

2023. szeptember 29. 00:03 - csú

megall_az_ido_jo_hat_akkor_itt_fogunk_elni_1.png„Jó, hát akkor itt fogunk élni” (Gothár Péter, Megáll az idő) "Bábozzunk és álmodjunk hát tovább demokráciát, szabad piacot, mímeljünk valódi közösséget, ahol nem döntenek semmiről a fejünk felett, ahol beleszólásunk van a közös ügyeinkbe. Ahol nem a kényszer lemondásával kell élni, hanem szabad akaratból."

„Európában ma Magyarország a legszabadabb ország” (O.V. miniszterelnök)

Jó, hát akkor bábozzunk! Bábozzuk el, hogy ez egy boldog, szabad ország. Mert olyan ország nincs, ahol mindenki boldog, csak olyan van, ahol a többség elhiszi, hogy lehetséges a boldogság. Elhiszi, vagy elhitetik vele, hogy boldog, mert szabadon él. A szabadság pedig nagyon is konkrét valami tud lenni. Például egy akkumulátorgyár. Nem az a baj, hogy

Tovább
Szólj hozzá!

A botrány szele lengi be a képviselő-testületi ülést Csepelen

2023. szeptember 28. 00:05 - csú

kt-ules_totalkep_mindenki_-2023-01-26_2.pngHeves vitát válthat ki az óvónői létszámcsökkentés, az egészségügyi intézmény kapacitás átcsoportosítása és az utolsó pillanatban felvett 19. napirend, a fideszes képviselőcsoport kérdéseknek álcázott, Borbély Lénárd polgármestert támadó napirendi pontja is. - Több mint 4 hónappal az előző „rendes” képviselő-testületi ülés után, ma reggel 9 órára hívta össze a képviselő-testület ülését Borbély Lénárd polgármester a Szent Imre téri hivatalba. A tanácskozás, a vita nyilvános.

A polgármester, a tegnap délutáni meghívó szerint, 20 előterjesztés ügyében kért döntést a testülettől. Ezek közül a 18. előterjesztést a 6 fideszes frakciótag készítette. Nagy vitát várunk a költségvetés módosításról, tekintettel a polgármesteri hatáskörben időközben hozott határozatokra, de vitát válthat ki az óvónői létszámcsökkentés, az egészségügyi intézmény kapacitás átcsoportosítása és az utolsó pillanatban felvett 19. napirend, a fideszes képviselőcsoport kérdéseknek álcázott, Borbélyt támadó napirendi pontja is. Inkább kampányfogásnak tartjuk a 11. és a 12. napirendi pontban szereplő, projektek kidolgozására vonatkozó, konkrét feladatok nélküli, csak lózungokat tartalmazó polgármesteri javaslatokat, amelyekre a Borbély Lénárd biankó felhatalmazást kér a testülettől.

Érdekességként jegyezzük meg, hogy polgármester a 98 oldalas, napirend előtti tájékoztatójában 12 oldalon magyarázkodik, immár sokadszor, a Jedlik felújításával kapcsolatos botrányos ügyekben.

Kérdéseink, néhány napirenddel kapcsolatban:

Tovább
Szólj hozzá!

Mikor szenvednénk hiányt politikusokból?

2023. szeptember 28. 00:03 - csú

orban_viktor_a_felfuvalkodott_2023-07-22_tusvanyos_1.png"Ha tehát dölyfös, pökhendi, felfuvalkodott stb. felebarátaink létszáma alacsonyabb volna a kelleténél, akkor politikusokból hiányt szenvednénk..."

A miniszterelnök szereplése kiváló elegye volt a tahóságnak, az önteltségnek és a gyávaságnak, vélekedett  Orbán Viktor minapi megnyilvánulásáról kérdeztetvén Síklaki István szociálpszichológus, tanszékvezető egyetemi docens, számos nemzetközi tudományos társaság tagja, akiről bizton feltételezhető, hogy szakmájába vágó tárgyról nyilatkozván tudja, mit beszél. - Ígykezdi publicisztikáját Váncsa István az Élet és Irodalom hasábjain. Írását így folytatja:

"Síklaki István véleménye evvel együtt a szakembertől elvárható egzaktság híján szűkölködik, tekintve, hogy a „tahó” lexéma jelentése csak ködösen írható körül. A szinonimaszótár szerint durva, neveletlen, műveletlen, tudatlan, együgyű, bárgyú, ostoba egyénre utal, mármost miniszterelnökünk felkent személyére

Tovább
Szólj hozzá!

Szeretlek Csepel! Ki szerkeszti és kinek szól az új közösségi oldal?

2023. szeptember 27. 00:05 - csú

csepel_tanacshaz_imre_ter_az_ora_a_talalkozas.pngLegendás randi-óra a főtéren. "Gyermekként, a mainál fiatalabb felnőttként, Csepel utcáin gyalogosan, buszon, HÉV-en közlekedve, a közintézményekben, a szórakozó helyeken (akkor még voltak) mosolygós, akár vidámnak is nevezhető embereket láttam. Volt munkájuk, fedél a fejük felett és pontosan tudták, hogy mire számíthatnak, holnap vagy egy év múlva. Azóta nagyot fordult a világ itt Csepelen…. Beszéljük meg, vitassuk meg, milyennek szeretnénk látni Csepelt az elkövetkező években. Hol szorít a cipő a legjobban? Milyen intézkedések, fejlesztések az elsődlegesek."

Szeretlek Csepel címmel új közösségi (fb) oldal indult útjára a kerületben. Kál Károly, aki az oldalt jegyzi, szerkeszti, moderálja, a kezdeményezést így ajánlotta az olvasók figyelmébe:

„Valószínűleg sokakban megfogalmazódik ez a kérdés: Miért is jött létre ez az oldal.

Megpróbálok rá válaszolni.

Dédszüleim, nagyszüleim már az 1930-as években Csepel lakói voltak. Azt a telket melyen az a családi ház megépült a Királyerdőben, ami gyermek éveimtől kezdve 4 évtizeden keresztül az otthonom volt, apai nagyapám 1930-ban vásárolta meg a Hollandi Banktól édesapám megszületésekor.

Együtt nőttem és lélegeztem a Községi Domb, mai nevén Tamariska Domb fenyőfáival, növény és állatvilágával. Ezen, a számomra még ma is kultikus helyen ivódott belém a csepeli lét. Ezernyi élmény, történet él az

Tovább
Szólj hozzá!

Ő fog nekünk pénzt hozni Brüsszelből? Hagyjuk a részleteket, a hanyatló nyugat ópiumát

2023. szeptember 27. 00:03 - csú

mayer_gabor_navracsics_allamtitkara.pngKépzeljük el azt a helyzetet, hogy Navracsics miniszter távollétében államtitkára, az EU-pénzből családi házként hasznosuló rekreációs központot épített Mayer Gábor (képünkön) megy az EU-ba tárgyalni, hogy ide a pénzt, mert mi pontosan, gondosan, hasznosan és jól költjük el. Miközben a szó köznapi és publicisztikai értelmében, mégiscsak elvett a közösből (lopott? – mondanák a sarki kocsmában, ahol kevésbé értelmezhető ez a jogi csűrés-csavarás.)

Mint az közismert, az EU-s pénzek megszerzéséért egy Navracsics Tibor-féle minisztérium a felelős. E minisztérium egyik vezetője – talán második embere – Mayer Gábor területfejlesztésért felelős államtitkár. Mint a minap Tompos Márton és Hajnal Miklós momentumos képviselők Hadházy Ákos nyomozása alapján beszámoltak róla, Mayer Gábor egy olyan győrújbaráti ingatlant birtokol a vagyonnyilatkozata szerint, amelyet EU-s pénzből építettek rekreációs központnak még 2014-ben.

A derék holland sajtkészítők, a francia autógyári munkások, a német könyvelők, de a Brexit előtt még angol halárusok is, 46 millió forintot dobtak össze Mayer úr rekreációs központjára. Oké, elég pitiáner amikor a kollegák vadászkastélyokat, dohány-nagykereskedelmi cégeket, Andrássy utakat és Balaton partokat visznek haza a mentőautók szervizelése mellé. De,

Tovább
Szólj hozzá!

A csepeli hungarikumhoz csak egy belevaló kell! Közpénz, de abból jó sok

2023. szeptember 26. 00:05 - csú

penzszoras_penzegetes_nagyobb.gifHol van még Csepelről a törvényben előírt választási kampány, de már égetik a közpénzt, fűtik a cirkuszi kazánt

Az újraválasztására aspiráló Borbély Lénárd polgármester több tízmilliós közpénzből működtetett kampányprogramjának legfőbb jelmondata a római uralkodóosztály jelmondata lehetne: kenyeret és cirkuszt a népnek.

A polgármester, nem sajnálva az önkormányzati költségvetést, évek óta használja a szállóigévé vált mondást, idén azonban egyre többször. Közösségi oldalán, több ilyen programot is közzétett: meghívta a csepelieket a hagyományos hungarikum fesztiválra, ahol, egy másik poszt szerint bográcstusa is volt.

Ez utóbbit egyébként saját civil szervezete kezdeményezte, a cechet meg az önkormányzat állja.

Meghívta a

Tovább
Szólj hozzá!

Az ész a fontos, nem a vas

2023. szeptember 26. 00:03 - csú

vonatpotlo_szarnyvonalak_megszuntetese.pngSzörényi Szabolcs „forradalmi” dalát juttatta eszembe  a terméketlen, a Fidesz demagógjai által két évtizede elkezdett és azóta is életben tartott vita a vasúti szárnyvonalak életképességéről, egyes vonalak bezárásáról.

A résztvevők mintha teljesen elfelejtkeznének arról, hogy hazánk már nem a kiegyezés utáni „vaskorszakban” él, amelyben Klauzál Gábor akkori közlekedési miniszter modern és egységes vasúthálózatot működtetett.

Igaz, nem is akkor, amikor – a megváltozott helyzethez igazodóan - Csanádi György, az új gazdasági mechanizmus közlekedéspolitikusa vadonatúj koncepcióval, benne a

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil