Tavaly év végén felröppent a hír, hogy a Csepeli temető tartalék területén alakítanák ki a fővárosi halottak szegényparcelláját. Akkor a Népszavától átvett cikkünkben ezt olvashatták: ,,És nem sül ki a szeme a rezsicsökkentési polgármesternek, hogy kerületét a megbélyegző kódisparcella okán azonosítsák. Sőt, elsőként ugrabugrál, hogy a főnök észrevegye, mennyire jó csávó ő, aki – ni mán! – személyesen Németh Szilárd! (Társasjáték szerint soron kívül léphet Felcsútra, és kétszer dobhat.)
Miféle irgalom, kegyelet nélküli, habókos szervilizmus visz rá valakit arra, hogy szűkebb pátriája nevét a – ma még – legocsmányabb kormányzati intézkedéséhez adja? A 'temesd magad édes szülődet, gyermekedet!' mozgalomnál embertelenebb, szégyenteljesebb intézkedést egyébként sem látott a világ – de még láthat mifelénk!
Korábban azt is gondolhattuk, hogy a keresztény kormány (hitvallása: ima és munka) minden temetőbe, akár a temetőárokba, de befogadja az általa kitaszított szegényeket, még ha orcátlan is a rendelete. De nem! Óbudáról, a Belvárosból, Hidegkútról is Csepelre kell majd menni a családnak sírt ásni, halottat öltöztetni, és iparilag megalázkodni”. Ma már tudjuk, nem Csepelre kell jönni, de ettől sem a csepelieknek nem lett könnyebb a végső kegyelet, ha szegények. Mi változik?