Szövetségeseink körében az Orbán-kormány pária. Egyértelműen. Az Egyesült Államok két év szünet után csak most küldött nagykövetet Budapestre, az Európai Unióban számos eljárás folyik ellenünk, és rengeteg pénzügyi támogatást tartanak vissza
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (a magyar nagykövetek szokásos évi értekezletén), hogy bár Európában azt a képztet keltik, hogy mi, magyarok egyedül maradtunk, ez nem igaz, mert „az európai és észak-amerikai kommunikációs buborékon kívül a magyar kormányzati politika és azon belül a magyar külpolitika megbecsültsége egyértelműen minden idők egyik legmagasabb szintjén van”.
Ezzel szemben a tény az, hogy szövetségeseink körében az Orbán-kormány pária. Egyértelműen. Az Egyesült Államok két év szünet után csak most küldött nagykövetet Budapestre, az Európai Unióban számos eljárás folyik ellenünk, és rengeteg pénzügyi támogatást tartanak vissza, de még legközelebbi barátunk, a lengyel kormány is alaposan elhidegült magyar barátaitól. Igaz, a Nyugat ellenfelei szeretik Orbánt és igyekeznek felhasználni szolgálatait a nyugati világ ellen. Minden idők legmagasabb szintjén. Hogy meg is becsülik-e érte, az persze kérdés.
Azt is állította Szijjártó Péter külügyminiszter (Prágában, az európai uniós külügyminiszterek tanácskozása előtt), hogy
Kocsis Zoltán koncertje 25 évesen. Lehel György karmester a csepeli közönségről „Olyan lenyűgöző figyelem áradt a nézőtér felől, ami mindennél erősebb biztosíték arra, hogy várják, örülnek a zenének. Hagyják, hogy hasson rájuk a szép. Nincs a világon ennél jobb közönség.”
Tegnapelőtt este két szemüveges nő nézett farkasszemet egymással. A helyzet azért volt érdekes, mert a stúdióvendég évekig ült a jelenlegi műsorvezető székében. Addig faggatta a politikusokat, amíg ki nem mondták azt, amit a világ minden kincséért el nem árultak volna.
Kisiklott járat, kisiklott fejlesztés. Nem az a legnagyobb baj, hogy oda sem figyeltek a véleményekre, hanem a „kiemelt beruházás marad a csepeli HÉV felújítása” szöveggel ismét becsapják az embereket. A beruházást kiemeltsége ellenére a tervezéssel együtt felfüggesztették. A folytatásra megint csak ígéret van. Garanciát nem ad a pénzcsapokat kezelő Fidesz-kormány. Csepel mai vezetői ezt szó nélkül tűrik…
Elköszönünk a pékektől, a lakatosoktól, a kőművesektől, a mentőorvosoktól, a a nyelvtanároktól. Búcsúzunk az íróktól, a háziorvos-helyettesektől, a háztartási alkalmazottaktól, a klímaszerelőktől és a könyvelőktől, ...
Ezt most felújításnak nevezik Csepelen. Ifjúsági tábor volt...
Szégyellhetik magukat azok, akik kirekesztő rigmusokat kiabáltak – mondta Kubatov Gábor, az FTC klubelnöke nemrég, és a szavaiból csak úgy áradt a keserűség, amiért – noha tíz éve elnök, és nyomatékos állítása szerint azóta küzd a kirekesztés minden formája ellen – a mai napig vannak olyanok a zöld-fehér futballcsapat lelátóin, akik „még mindig megfeledkeznek arról, hogyan kell viselkedni egy Fradi-meccsen”.
"Kedves Kazinczys Iskolapolgárok! Kedves Gyerekek és Kollégák! Kedves Szülők! Búcsúzom. Nehezen írom e levelet, hiszen a Kazinczy Iskola otthonom volt 26 éven át, ahol alkotó voltam és boldog. Családtag...." - kezdte nyílt levelét Hegedűsné Fábián Ágnes.
"Arra is kíváncsiak lennénk, hogy az önök kórházaiban maradt-e elég szakorvos, ápoló, van-e reális esélyük meggyógyulni. Mert nekünk nincs, bár évtizedeken át vonták le a jelentős hozzájárulásunkat ennek címén a bérünkből."
Eljött a politikai spin doctorok főszezonja. Rövidesen válasz születhet az izgalmas szakkérdésre, hogy eddig mi tartotta egyben az Orbán-rezsimet: a magyar történelemben egyedülálló pénzzuhatag, az EU finanszírozta mérsékelt jólét, vagy a minden csövön locsolt fideszes agymosás és polgárháborús propaganda?
Ha nem a politikai ideológia, hanem a gazdasági racionalitás vezette volna a korábban döntéshozói szerepben lévő fideszeseket, akkor nem bonttatják el a strand műemléki, és védett öltözőit és hatalmas összegekért nem tesznek oda jellegtelen, és értéktelen kockákat. A strandra milliárdos tételt költöttek, és alig észlelhető a minőségváltozás! Ez jellemzi a csepeli fideszesek évtizedes „szárnyalását”!
Elviszem majd az unokáimat kirándulni a tarvágáshoz. Megszámoljuk a tuskón az évgyűrűket. Látjátok? Ezeket a tölgyfákat ültette nagyapátok, mondom majd nekik rezignáltan
A hajbókolást, a kalapgyűrögetést és az alázatos kérelmet még nem követelik meg a Szent Imre téri polgármesteri hivatalban, de egy új rendelkezés szerint a személyes ügyintézéshez (az eddigi félfogadási idő helyett, mellett) már előre időpontot kell foglalni. Ha az megvan, akkor még át kell vergődni a többszörös technikai védelmen, plusz a közterület-felügyelők és a biztonsági őrök csapatán…
A mameluk kórus ismét nyugtat. Semmi baj, „lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér”, ha tripla áron is, hiszen a Vodafone megvásárlásával épp most verik el a válságkezelésre fordítható pénzeket.
„Gyors ütemben halad a csepeli városközpont építése. A nagy múltú munkáskerület szívében a következő esztendőkben modern városnegyedet építenek ki. Előreláthatólag március végén átadják rendeltetésének a Kossuth Lajos utca-Ady Endre út-II. Rákóczi Ferenc út által határolt területen négy - egyenként tízemeletes - lakóházat, összesen 528 lakással. Az új otthonok egyharmada másfél szobás."
Messziről nézve talán tisztábban látszanak a magyar ellenzék problémái, de az alapdilemma közelről is egyértelmű: a kínálat nem találkozik a kereslettel. Az utóbbi, vagyis a kereslet befolyásolására a kormánypártnak korlátlan eszközei és erőforrásai vannak, ennek egyik következménye, akaratlan (?) mellékhatása a Mi Hazánk nevű formáció megerősödése.
Póta György, csepeli gyermekorvos: megalázónak tartja a szülőkre nézve, hogy az ő szavukat nem lehet elfogadni. Éppen ezért Póta György a csepeli háziorvosokkal együtt úgy döntött, hogy nem állítanak ki ilyen igazolást. A változásról szóló értesítést a rendelő ajtajára is kiragasztották. A kezdeményezéshez a csepelieken túl több Facebook-csoportban szerveződő háziorvos is csatlakozott már.
Sándor József a Vértanúk terén (előre hajolva), Nagy Imre szobra mellett (Donáth Ferenc fotója)