Tíz éve érezzük jelenlétének hiányát, de szellemisége köztünk él. Ma is igaz, ami egy évtizede hangzott el a temetésén: „Nem tagadhatjuk meg múltunkat, hiszen, ha ezt tesszük, megtagadjuk apáinkat. Őrizzük meg belőlük azt, amit segít bennünket, hogy ne hibázzunk annyit, mint eleink, és hogy olyan bölcsek legyünk, mint ők. Erre is tanít bennünket Csepeli Szabó Béla."
Tíz éve, 2013. március 21-én hunyt el Csepel egyik legismertebb személyisége, a József Attila-díjas magyar költő, író, újságíró, Csepel Díszpolgára, Csepeli Szabó Béla. Rá emlékezve közöljük azt a búcsúbeszédet, amelyet a temetési szertartáson Udvarhelyi András író, újságíró, az egykori Csepel újság munkatársa mondott el.
"Tisztelt Gyászoló gyülekezet! Felebarátaim! Hadd kezdjem bocsánatkéréssel, hogy rendhagyó búcsúztatót mondok egy rendhagyó emberről. Egy rendhagyó, különleges egyéniségről, egy baloldali költőről, aki úgy volt baloldali, hogy magyar, jó magyarként élt. Aki nem lett kaméleon a rendszerváltás után, és szép új világunkban nem változtatta meg életszemléletét, nézeteit, elveit, nem tagadta meg a kisembereket akkor sem, amikor az azoktól elpártolók a damaszkuszi úton úgy nyüzsögtek, és a forgalom az úton, szinte elállt. Nem tagadta meg ez az igaz, őszinte ember a legfontosabb liberális, humanista elvet, a szolidaritást és hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség nemcsak a polgárok privilégiuma, hanem a kisembereké is.