Növekvő rezsi, drasztikusan lenyesett csepeli önkormányzati segítség. Az elmúlt 12 évében több mint 80 százalékkal(!) csökkent a helyi költségvetésben a csepeli ellátottak pénzbeli juttatásainak nagysága
Hetek óta számolgatják a csepeliek is, mennyit kell fizetniük az augusztusi rezsinövelést követő energia-áremelések miatt szeptembertől.
Kedden a penzcentrum.hu tette közzé az önkormányzatok által adható támogatások formáit és nagyságát, ami sok nehéz helyzetbe kerülő csepelinek is segítséget jelenthet lakásuk rezsiköltségeinek valamilyen szintű kezeléséhez.
A lehetőségről már korábban tájékoztattuk blogunk olvasóit, a XIII. kerületi polgármester, Tóth József július 14-én, saját közösségi oldalán közöltek alapján. Mint írta, „Települési támogatással segítjük a rezsicsökkentés kárvallottjait, a növekvő energiaárak mellett sem hagyjuk cserben a XIII. kerületi lakosokat.”
Csepelen is adottak a lehetőségek, azonban eddig nem jutott a helyi vezetés eszébe a költségvetés biztosította lehetőségek ilyen irányú hasznosítása, azaz a rezsicsökkentés kárvallottjainak kiemeltebb támogatása, illetve a rendelkezésre álló önkormányzati anyagi lehetőségekről szóló tájékoztatás. Miért nem?
A díszegység
A fénylő tűzvirágok olyanoknak is megadják a "kaptunk valamit az államtól" érzést, akik amúgy egész évben nem kapnak semmit. Idén azonban a tűzijáték helyett a KENYERET kell a fókuszba állítani. Akiknek még megvan, azoknak a régit, akik elveszítették, azoknak a mielőbbi újat. Legalább jövő ilyenkorra legyen mindenkinek. Aztán ha ezzel megvagyunk, jöhet megint a görögtűz, a római gyertya meg a többi cirkuszi mutatvány.
"Azt mondtam az idős embernek: bízzunk benne, hogy eljön majd egy olyan világ, ahol újra súlya lesz az adott szónak, és felelőssége a csepeli városvezetőknek! Elszégyelltem magam, mert olyat mondtam, aminek eljövetelére nem, hogy az öreg, de a magam életében se látok esélyt!"
Az ellenzéki szavazók és a jószándékú civil kezdeményezések elárulásának lesz a szimbóluma a Csepelről is jól látható ferencvárosi romhalmaz? Az egykori nagyvásártelepnél fővárosiak százezrei népszavazással akarták megakadályozni a tervezett diákvárost kiszorító Orbán-féle kínai Fudan egyetem felépítését! A hatalom továbbra sem kíváncsi az emberek véleményére, de - sajnos - a Fudan-ellenes népszavazás megfúrásával ehhez immár az ellenzéki pártok vezetői közül is többen derekasan asszisztálnak.
Ahol 12 év alatt lényegében nem történt semmi. A változás annyi, hogy évtizedes ígérgetések után Borbély Lénárd Hárosról szólva már ki sem merte mondani a belterületbe vonás szükségességét, ami azt jelenti, hogy az ott élők még legalább 8-10 évig nem számíthatnak életkörülményeik javulására. A kormány ígérete ellenére, a helyi fideszes vezetés az út szélén hagyta a hárosiakat
Csak egy kérdés: a Csepeli Strandot működtető kerületi részvénytársaság átszervezése miatt fog-e változni a strand látogatottsága, népszerűsége, létrehozható egyáltalán valamilyen nyereség az üzemeltetés során? Különösen ebben a gazdasági helyzetben, az elszabadult infláció, a megélhetési költségek jelentős növekedése mellett.
Van abban valami báj, ahogy Demeter Szilárd (képünkön) vagyis az az ember, aki szöges bakanccsal oda-vissza végigtrappolt párszor a magyar kultúrán, most - a korszellemhez igazodva - azon mereng, milyen lesz, amikor a rezsinövelés miatti nagy áramszünetek idején pislákoló gyertyafénynél behúzódunk a kemencesutba egy jó könyvvel, és kivárjuk, míg Orbán Viktor megment minket a nagyobb bajoktól.
Felújításnak nevezik, de itt éppen a szétverés látszik. A háborús állapotokat nem (csak) ez a kép mutatja. A közkedvelt, sokat látott létesítmény a színtere a volt és a jelenlegi polgármester agyrémig fajult ütközeteinek. A rezsibiztos és a mai kerületvezető vívja a külön meccsét hol a birkózó akadémiával, hol pedig exkavátorokkal. Közben a csepelieket egyre több helyről szorítják ki…
A félhomály és az éjszakai sötétség sem lehet akadály. Valamit mindig lehet találni, hol egy autópálya-koncessziót, hol egy vasútépítést vagy egy leejtett fuvarozó céget – s nyilván itt a fillér is úgy meg van becsülve, hogy a fuvarozócégért is lehajol az ember. Esetleg hazavisz egy bankholdingot...
Azt, hogy mit kérdeztek a csepeli polgármestertől és földijétől, a rezsibiztos akadémikustól a tusványosi szabad egyetemisták, és hogy a kérdésekre ők mit válaszoltak, nos azt egyelőre ‑ vagy talán már soha? ‑ nem tudhatjuk meg. Talán majd egyszer együtt leereszkednek a csepeli nép közé, és akkor hajlandók lesznek beszámolni a közpénzen tett túráról. Addig itt állunk a kétségek között…
A rezsicsökkentés ma már azt jelenti, hogy az Orbán-rendszer szolgái mondják meg, mi mennyibe kerül.
Örökös végállomás? A hét kérdése: vajon helyesen értelmezte-e Németh Szilárd a HÉV-üggyel kapcsolatos kormányrendeletet, vagy csak sorozatos csepeli választási vereségei és rezsibiztosi munkáinak kudarcai feletti elkeseredése miatt "értette félre" a Magyar Közlönyben megjelenteket?
Kár is lenne szembeállítani a miniszterelnök meg az államtitkári kar megemelt fizetését és a képviselők busás benzinpénzét a szélsebesen terjedő dolgozói szegénységgel, az ilyesmire magasról tesznek a Karmelitában. Ha mégis felhallatszana odáig a morgás, persze cselekedni fognak: megemelik a propagandakeretet.
A Magyar Ifjúság című hetilap öt évtizedes, megsárgult fotója ma már történelmi dokumentum. Így kezdődött 50 éve. Csepeli gyári KISZ-fiúk és KISZ-lányok harca a bozóttal és a nádrengeteggel a Csepel Művek fiataljainak táboráért Ráckevétől, Dömsödtől nem messze, Somlyószigeten, a Kis-Duna mentén 1972-ben.
Tizenkét év a négy esztendőkre szabdalt politikai cselekvési terminusok világában egy örökkévalóság. Ennyi idő alatt nemcsak államosítani lehetett volna a közoktatást, és az így megszerzett teljhatalmat az igazgatók lábhoz szoktatására meg a tananyag hagymázassá habosítására használni, hanem lett volna alkalom a rendszer újragondolására is.
A csepeli nyugdíjasház (felül), amiről inkább hallgatnak a kerületvezetők és a kirakatba tett csepeli cserkészház (alul), ahol a februári tűznek még az újjáépítése után sincs felelőse a nyilvánosság előtt
Hála és köszönet a régi-új kulturális államtitkárnak. Hoppál Péter ugyanis bátran kimondta az eddig kimondatlant és egy demokráciában mindig kimondhatatlant.
Nem a gyermekorvosokat és a szülőket kellene szembeállítani egymással, hanem felesleges tortúrát a józan ésszel.