Kiderült: A 2019. április 25-i testületi ülésen tárgyalt javaslat szerint a csillagtelepi park felújítása ~251 millióba(!) fog kerülni. Ez ~ 256 %-a(!) a 2010-es kivitelezési összegnek
Végre, kilenc évi halasztás után, „Megújul Csillagtelep központi parkja”. (https://csepel.hu/hireink/fejlesztesek/item/12052-megujul-csillagtelep-kozponti-parkja) Kilenc évbe tellett, amíg Borbély Lénárd polgármester felülbírálta a 2010-es Borbély Lénárd frakcióvezetőt, s belátta, a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti park felújítása elkerülhetetlen. Igaz, a döntés már 2018-ban megszületett, azonban nem lett belőle semmi, csak úgy mint sok más elképzeléséből sem. Most viszont ismét szerepel a tervek között a tavalyról megmaradt összeg felhasználása (https://csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2019/0425/77_sz_et_2018_evi_maradvany_megallapitasa.pdf), sőt már, mint fentebb jeleztem, a csepel.hu is megírta, még a tényleges döntés előtti napon.
Örülök az újabb elhatározásnak. Van azonban néhány gondom az üggyel kapcsolatban:
> Az önkormányzatot 2010 októberéig vezető szocialista többségű testület már 2010. május 18-án jóváhagyta, az ún. északi pénzből, a park teljes felújítását. Aláírták a kivitelezővel a szerződést, sőt 2010. október első napjaiban a területet is „átadták” részére. Közbejött azonban az önkormányzati választás, s az új, fideszes többségű testület 2010. október 12-i alakuló ülésén, Borbély Lénárd fideszes frakcióvezető javaslatára, a felújítás költségeit (97,9 M Ft-ot), 545/2010/X.12. Kt. számú határozatával visszavonta, a jegyző és az aljegyző figyelemfelhívó megjegyzései ellenére. (https://csepel.hu/anyagok/dokumentumtar/Testuleti_anyagok/2010/20101012alakuljkv.pdf)
> Csak kilenc évet kellett várni és mi történt akkor? Kiderült:
Vége a háborúnak! A győzelmet és a békét ünnepelték önfeledten Londonban
Alfred Jodl tábornok írta alá a náci Németország, a III. birodalom kapitulációs okmányait a győztes szövetséges haderők képviselői előtt
Az innovációs miniszter Palkovics László egy interjújában kimondta, tetszik vagy sem, az akadémiai kutatóintézetek hálózatát a kormány kiszervezi az MTA-tól. Lám-lám, mire volt jó a tudósok arcoskodása, a végén úgyis győz a nép akarata, mely akaratot Orbán Viktor automatikusan hűséges kesztyűbábján keresztül gyakorolja.
Honnan jön mentő a magyar egészségügy megmentésére?
Kurucz Adrienn összegyűjtötte azokat az anyukájával közös legfontosabb pillanatokat, amelyek vakuként villannak fel benne időnként.
Gergely Zsófia: Mikor lett észrevétlenül már az is megbecsülendő, ha nem állatként bánnak velünk? Mikor mondjuk azt, hogy elég, mi, akik a szolgálat nélküli szolgáltatás számláját álljuk?
Blogunk több alkalommal is foglalkozott a Metrans Kft gyárterületre való költözése önkormányzati támogatásának kérdésével, a cégnek a kerületi közlekedésre gyakorolt hatásával. Az alábbi linkekre kattintva két vélemény is olvasható:
Május elseje róluk is szól. Az Audi magyar munkásainak sikeres, béremelést követelő több napos sztrájkja sok embernek adott reményt, figyelmeztetést, hogy az érdekeket csak szervezetten lehet érvényesíteni 
A volt és a jelenlegi polgármesternek bizonyára kellemetlen kiszállni még átmenetileg is a csepeliek pénzén