Keresem a megfelelő jelzőt, de bizony, mindig csak az „aljas” bukik fel bennem. A fél-kormánybarát tévé minapi híradójában bemutattak egy hírt, magát az eseményt ötször is lejátszva. Egy öreg autóvezető a szinte üres utcán áttért a szemközti sávba, és belevágódott egy ott álló buszba. Valószínűleg kis sebességgel mehetett, mert lényegében épségben, kis karcolásokkal került elő a kocsijából. Elaludt vagy rosszul lett? Majd kivizsgálják. Mint mondám, ötször vetítették le az eseményt, megtoldva szakértői véleménnyel is, hogy bizony-bizony elég sok öregember is vezet, és ők is egyszerű orvosi igazolás alapján kapnak jogosítványt.
Egy hónapja újítottam meg a jogosítványomat, tehát tudom, hogy a háziorvosom nem szemrevételezéssel, hanem igencsak összetett kérdőív alapján számította ki a pontszámomat, aminek alapján alkalmassá bíráltattam. Ráadásul csupán két évre szól az igazolványom, míg a fiataloké tíz, a középkorúaké öt évig érvényes.
Nem száguldozik, mégis veszélybe kerülhet a jogosítványa
Hogy miért nevezem aljasnak a híradást? Mert egyetlenegy eset alapján vont le sugalmazott következtetéseket. Azt ugyanis, hogy az öregek veszélyesek az utakon. Valóban? A statisztikák egészen mást mutatnak. A halálos kimenetelű balesetek döntő hányadát fiatalok követik el. Két fő okból. Az egyik a gyorshajtás, a másik a szabálytalan előzés.
A pár éve a Szentendrei úton két fiatal ember életét követelő ütközést egy harminc-negyven év körüli, tehát egyáltalán nem öreg ámokfutó követte el, aki mintegy százhatvan kilométer/órás sebességgel ütközött a piros lámpa előtt álló kocsival. A beláthatatlan kanyarban előzők és a szembejövő sávban vétlen autóssal ütközők óriási többsége is a fiatalabb és középkorú korosztályhoz tartozik. Kétségtelen, hogy az idősek reflexei lassulnak, de ők (mi) inkább preventív módon vezetnek.
Aljasság tehát egyetlen eset alapján kimondani a szentenciát, hogy