„Megtanultuk, ha elérünk valamit, ez újabb igény forrása. Gyorsvasút kellett, most az a baj, hogy télen nincs fűtve, megépült a csepeli strand, most fedett uszodát kérnek. Meg kell tanítani az embereket arra, hogy örüljenek annak, ami már megvan.”
Az idézett mondatok szinte napra pontosan ötven éve jelentek meg a Magyar Nemzet 1971. április 20-i számában. Kortes mondatok voltak, ugyanis az ország és így Csepel is országgyűlési választásra készült. Sajátságos választás volt ez az akkori egy párt mellett. A krónikás, mielőtt a lényegre tért volna, így összegezte a tudni valókat:
„Öt nap múlva, április 25-én urnák elé járul az ország népe, hogy teljesítse hazafias kötelességét…
A választópolgárok két szavazólapot kapnak. Egy jelölt esetén úgy szavazunk, hogy a szavazólapokat változtatás nélkül tesszük borítékba, majd a borítékot az urnába. Több jelölt esetén a szavazás úgy történik, hogy a szavazó áthúzza annak a jelöltnek a nevét, akire nem kíván szavazni.”
Csepelen akkor – és még a rendszerváltás után is sokáig – két választókerület volt. A Magyar Nemezt újságírója valamit már tudhatott a választás végkimeneteléről, és ezért – túl nagy kockázatot nem vállalva ‑ megelőlegezte a bizalmat a nyilatkozó jelöltnek, mert írásának ezt a címet adta: A hengerdétől a parlamentig. Még