A Magyar Kultúra Napja, hivatalosan, nem tartozik nemzeti ünnepeink közé. Emléknap csupán. Egy, a 69 hazai emléknapból. Jelentősége azonban – gondolom, sokan egyetértenek velem –, ennél jóval nagyobb. Mert 1989. január 22 óta, amióta a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük, nem csak Kölcsey Ferenc Himnuszának 1823. január 22-i befejezésére emlékezünk. Már csak azért sem, mert a reformkorban, amikor Himnuszunk „született", számtalan gazdasági, szociális és kulturális vívmány „csökkentette" a magyar társadalom lemaradását a fejlettebb Nyugat-Európa egyes államaitól. Ezekben az évtizedekben tevékenykedtek legnagyobb költőink, felpezsdült az irodalmi élet. Elindult, 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia, 1837-ben létrejött a Pesti Magyar Színház, 1844-ben hivatalossá vált a magyar nyelv. Olyan művek születtek, mint Vörösmarty Szózata vagy Katona Bánk bánja. A nemzeti öntudat megindult erősödésére, a kultúra fejlődésére nagy hatással volt a Himnusz 1828-as megjelentetése is.
Természetes tehát, hogy január 22-én, éppen a Himnuszra emlékezve, a Magyar Kultúra Napját is ünnepeljük. Mint mindig, ha ünneplünk valamit, sokan készítenek számadást is. Most éppen a magyar kultúráról. Múltjáról, a zivataros századairól, a reformkor óta megtett útjáról, jelenéről. És természetesen – a víg esztendők reményében –, szólnak, írnak jövendőjéről is.