A kerületi polgármester kérdezett, Lázár János üzent: „Lezárni!” – írta a miniszter könyörtelenül a csepeli, a ráckevei és a szentendrei HÉV összekötésének (azaz az 5-ös metró) tervezéséről. Ha még egyszer azt üzeni...
Hétfőn a csepel.hu közölte a polgármesternek az illetékes miniszterhez írt, a Csepeli HÉV fejlesztése után érdeklődő levelére kapott válaszának lényegét:
„…a beruházás vonatkozásában a kiviteli terv és a kapcsolódó kivitelezési tenderdokumentáció tervezetten 2023. I. negyedévében készülhet el. A beruházás felülvizsgálatára a kivitelek tervek elkészülte után kerül sor.”
Blogunk pénteken már reagált a cikkre, most néhány ténnyel egészítjük csak ki akkori véleményünket. Mint a Népszava, „Vakvágányra került a HÉV fejlesztése” című, most csütörtökön megjelent cikkében írta, „A HÉV fejlesztés…forrásaink szerint hónapokkal ezelőtt gyakorlatilag leállt.” Idézet a cikkből:
„Szélnek eresztették a szakmai csapatot, az építési engedélyezési eljárásokat felfüggesztették, a kivitelezői tendereket ki se írták. Holott ezek lebonyolítása hónapokig tart, a kivitelezés pedig legkevesebb három évet vesz igénybe.”
Ehhez képest