Nem csak a Csepeli Munkásotthon, hanem az egész magyar kulturális élet is szenved az Orbán-kurzus kínzóeszközeitől. Most a potentátok időt, energiát, agysejteket nem kímélve arról vitatkoznak, hogy Parti Nagy Lajos jó költő-e, vagy komoly problémái vannak a nyelvvel, és számolják, hogy Nádas Péterről vagy Kányádi Sándorról készült-e több szemináriumi dolgozat Erről a kínszenvedésről és kabaréról szól Hompola Krisztina most következő írása:
Nincs azzal probléma, ha a kultúrát az állam pénzeli, az a lényeg, hogy a finanszírozási rendszer nagyon jól működjön, ne szóljanak bele, hogy mi történik, és hagyják szabadon dolgozni a művészeket.
A fenti mondatot egy állami fenntartású kulturális intézmény vezetője mondta egy interjúban. Nem a feledékenység az oka, ha nem ismerős: a cikk nem jelenhetett meg, miután a nemzetközileg elismert művész-igazgató úgy ítélte meg, hogy sem az intézményének, sem produkcióinak, sem művészeinek nem érdekük nyilvánosan beszélni a finanszírozásról.
Nem volt igaza, de meg lehet érteni. Mert a mai Magyarországon könnyű félelmet keltve személyi változásokat lebegtetni, és nézni, hogy a pocsolyába ejtett kavics milyen koncentrikus hullámokat gerjeszt, azaz milyen reakciókat szül egy-egy megszellőztetett döntés.
Most a kulturális potentátok időt, energiát, agysejteket nem kímélve arról vitatkoznak, hogy Parti Nagy Lajos jó költő-e, vagy