Egyesült erővel sikerült bohócot csinálni a népszavazás felkent intézményéből – derült ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén. Az előzmény: a boltok vasárnapi zárva tartása ügyében a Liga Szakszervezetek, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége már tavaly ősszel kilátásba helyezte, hogy referendumot kezdeményez. Csakhogy addig tipródtak ezen, mígnem a szinte láthatatlan Összefogás Párt színeiben politizáló Szepessy Zsolt egykori monoki polgármester idén januárban lépett. Ha úgy tetszik, trollkodott, hiszen az általa megfogalmazott szöveg eleve alkalmatlan volt arra, hogy azt népszavazásra bocsássák. Ám másoktól sikerült hónapokig elvenni a lehetőségét annak, hogy hasonló tárgyban próbálkozzanak. Amikor pedig Szepessy ügyében a Kúria döntött, április első napjaiban a Munkáspárt bizonyult a legfürgébbnek. Hasonlóan „ügyesek” voltak, mert a laikus számára is nyilvánvalóan elfogadhatatlan – az alaptörvény módosítására irányuló – kezdeményezéssel álltak elő.
Múlt héten a legfőbb bírói fórum erről is jogerősen kimondta, hogy a felvetés nem jó. Megnyílt tehát az út mások számára, hogy a boltbezárás kapcsán szóhoz jussanak. Ezúttal mindjárt hárman próbálkoztak: