BORKA -SZÁSZ TAMÁS CSEPELI DK-s FRAKCIÓVEZETŐ NYÍLT LEVELE BORBÉLY LÉNÁRD (FIDESZ-KDNP) CSEPELI POLGÁRMESTERNEK
"...finoman szólva sem elegáns csepeli embereket minden alap nélkül megrágalmazni és ellenük kommunikációs hajtóvadászatot indítani, még ha történetesen ők az Ön politikai ellenfelei is. Sem a gyász, sem a fájdalom nem adhat okot és felmentést erre.
Tájékoztatni szeretném, hogy a mai napon Kál Károly fiát, ki diákmunkásként dolgozott az Ifjúsági Táborban (és munkájával maradéktalanul elégedettek voltak), a mai nappal azonnal hatállyal kirúgták a munkahelyéről. Ön mégis hogyan minősítené ezt az eljárást?
Ön jól tudja, hogy véleményünk egy kérdésben biztosan megegyezik: a politikai ellenfél magánélete, családja szent! Én ehhez tartom magam és a jövőben is tartani fogom. Ám ha igaztalan vádak fogalmazódnak meg velem vagy kollégáimmal kapcsolatban, meg fogjuk védeni magunkat, mert tiszta a lelkiismeretünk."
(A fentiekben részletet közöltünk az alábbiakban következő, szó szerint ismertetett nyílt levélből)
Borka-Szász Tamás önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) csepeli frakcióvezetője még pénteken nyílt levélben válaszolt Borbély Lénárd csepeli polgármester (Fidesz-KDNP) nyílt levelére, amely az önkormányzat hivatalos internetes felületén, a csepel.hu - n jelent meg válaszul a Nyugati Fény nevű blog - azóta töröltetett, de itt még elolvasható - Az arcátlan fideszes polgármester azt hiszi, övé a köztulajdon című cikkére.
Vártunk, de hiába! A fideszes városvezetés hivatalos szócsőve, - ellentétben Borbély Lénárd nyílt levelével - vasárnapig nem közölte Borka-Szász Tamás nyílt levelét, amit most mi változtatás nélkül, szó szerint teszünk közzé: